Nyolcvan lap alatt a föld körül, avagy néhány világutazó olvasmány a nyári napokra
Pihenjünk bár a Balaton partján, másszuk meg a Pireneusokat, lebegjünk a Földközi-tenger habjain, barangoljunk egzotikus tájakon vagy élvezzük a nyarat az otthonunk falai között, egy-két jó olvasmánynak mindig lennie kell a tarsolyunkban! Mi is útra keltünk a képzelet szárnyán, és elhoztuk az elmúlt időszak legemlékezetesebb magyar olvasmányait, amelyek az utazás örök toposzát állítják a középpontba, legyen szó belső vándorlásról vagy kontinenseken átívelő kalandokról.
Szűcs Péter: Dharma – Egy család regényes története a Tiszától a Gangeszig
„Vannak utazások, amelyeknek a jelentőségét már akkor a bőrén érzi az ember, amikor kilép az otthona ajtaján. És vannak olyanok is, amelyek olyan messzire viszik az embert a saját életétől, hogy onnan már nincs visszaút, nem lehet visszalépni a korábbi élethez.”
A Dharma nem csupán témáját illetően rendkívül különleges könyv, hanem a szerző tekintetében is. Szűcs Péter ugyanis önjelölt világutazó, aki számtalan országba ellátogatott már annak érdekében, hogy megismerkedjen a helyi lakosokkal, a lehető legegyedibb kultúrákkal. Ebből kifolyólag csak igen-igen ritkán lehet őt Magyarországon, az íróasztala mellett látni.
Életre szóló kalandjai, kulturális tapasztalatai most első regénye lapjairól köszönnek vissza.
A keszekusza családregény kiindulópontja egy apró magyar település, a hajdú-bihari Biharnagybajom. Bár ez a hely megmarad alfának és ómegának, a cselekmény és a szereplők révén a Dharma mégis időn és korokon átívelő történetté növi ki magát. Az olvasót ugyanis három életút ragadja magával, amelyek a történet előrehaladtával valamelyest összefonódnak.
A három narratíva egyszerre hordozza magában a dél-amerikai önfeledtséget, az európai nagyvárosok nyugtalanságát és a távol-keleti országok végtelen békéjét és harmóniáját. Az első út, amelyre az olvasó a könyvet kezébe véve rálép, Istváné, aki 1956-ban katonaszökevényként Rio de Janeiróba menekül, hogy ott kezdhessen új életet, miközben környezetében mindenki azt hiszi, hogy életét veszítette a forradalomban.
A második rész a Budapest-Párizs tengelyre kalauzolja az olvasót, mégpedig a rendszerváltás után boldogulni próbáló Tamás útkeresésébe csatlakozhatunk be, aki világ körüli útra indul, hogy megtalálja hivatását, meglelje önmagát. Végezetül napjainkba érkezünk meg, ahol Léna egészen a Gangesz partjáig utazik, hogy saját gyökereit kutassa fel Indiában…
Huszti Gergely: Villa Abbázia – Úrilányok az Adrián 1.
„Arra gondolok, hogy régen minden egyszerűbb volt. Az emberek örültek az életnek, hogy szeretnek és szeretve vannak, hogy van mit enniük, és akad hol aludniuk. Ennyi elég is volt nekik. Könnyebb volt boldognak lenni, aztán jött a századforduló, és mindent összekuszált.”
Ebbe a századfordulós kuszaságba érkezik meg az olvasó Huszti Gergely szépirodalmi igénnyel megírt lektűrjében, amely a hanyatló arisztokrácia alkonyát festi meg Erőss Ada rendkívül izgalmas és eseménydús történetében.
A regény kiindulópontja, hogy a korát meghazudtoló módon nagyravágyó és ambiciózus fiatal lány megszökik az oltár – és ezáltal a kényszerházasság – elől, hogy valóra válthassa álmait, és hátat fordítson a szürke hétköznapoknak.
A történet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen a fiatal lánynak kevés beleszólása van saját sorsa alakításába, épp ezért édesapja úgy határoz, hogy elküldi Adát az Adria partján fekvő Villa Abbáziába, ami amellett, hogy nemesi körökben a kor egyik kedvelt üdülőhelyének számított, szanatóriumként is működött. Jóllehet, Ada útja büntetésként indul, azzal mégsem számol a család, hogy a burzsoá nyaralóhely megannyi élménnyel, lehetőséggel és új ismeretséggel kecsegtet; így válik a kényszerutazás egycsapásra a fiatal, hajadon lány legvarázslatosabb nyarává.
Huszti Gergely századfordulós regénye kedves szerelmi történet, ugyanakkor krimiket meghazudtoló cselekményszálak is kibontakoznak, miközben a kor nehézségeiről és kihívásairól is rengeteg szó esik. Mindez egy olyan lány szemüvegén keresztül, aki testközelből tapasztalja meg ezeket az eseményeket, kihívásokat, nehézségeket. Az Úrilányok az Adrián sorozat ugyanakkor nem ér véget Ada történetével, az Adria csillaga című második részben új szereplőkkel folytatódnak a századfordulós kalandok.
Földvári András: Elmentem világgá! – 80 sztori a föld körül
„A boldogság egyik titka, hogy évente menj el egy helyre, ahol még nem jártál.”
Hogyha Örkény István hivatásos utazóügynök lett volna, akkor valószínűleg az egyperces novellái Földvári András rövid történeteiben öltöttek volna formát. A szerző ugyanis légi közlekedési szakember, aki munkájából adódóan a száz legtöbbet utazott ember egyike, hiszen kivétel nélkül a világ összes országában megfordult már, és a megtett távolságok alapján 113-szor megkerülte a Földet. Ez nagyjából akkora távolságot jelent, ami elegendő lenne ahhoz, hogy tizenegyszer meglátogassa a Holdat.
Ennek a rengeteg utazásnak állít emléket az Elmentem világgá! című novelláskötet, amelyben 80 rövid, humoros történettel találkozhatunk, amelyek a legkülönbözőbb módokon hökkentenek meg, vagy épp csalnak mosolyt az olvasó arcára.
Földvári András könyve ugyanis egyszerre rendkívül személyes, ugyanakkor eddig még soha nem látott ablakokat nyit ki a világ legeldugottabb tájai felé.
Személyes, hiszen a szerző minden mókás, megható eseményt a saját bőrén tapasztalt meg. Legyen szó az utazás sorsfordító szerepéről a családalapításban, vagy a legtávolabbi, mégis újra meg újra szívet melengető barátságokról, esetleg azokról a megható viszontlátásokról, amelyekről az ember már réges-rég letett. Egy véletlen találkozás mégis bebizonyítja, milyen kicsi ez a világ.
Ugyanakkor olvasás közben nem csak a meghatottság könnyeit lehet törölgetni, hanem az izzadságcseppeket is egy-egy hajmeresztő helyzetnél – és most itt nem a repülőgép-kimaradásokról, járattörlésekről vagy a késésekről beszélek, bár abból is akad épp elég… Sokkalta inkább az észak-koreai napokról, vagy arról, hogy miért nyilvánították nemkívánatos személlyé Földvári Andrást Vanuatuban, vagy éppen a Dzsibutiban történő váratlan kalandokról…
Sándor Anikó: El camino – Az út, ami hazavisz
„Mert a zarándoknak lenni valójában csodálatosan magányos dolog. Senki másra nincs annyira szüksége ott az embernek, mint saját magára.”
A Santiago de Compostelába vezető zarándokút valószínűleg a leghíresebb mind közül, hiszen évente több ezer ember indul el az El Camino valamely útján, hogy átkelve a Pireneusokon, a sárga kagylókkal jelzett spanyol vagy épp a portugál utakat róva megtegyen több száz kilométert, amit a hagyomány szerint évszázadokkal korábban maga Szent Jakab is megtett.
Erre az útra vállalkozik maga a szerző, Sándor Anikó is, aki szakmai csődöt átélt, középkorú, elvált nőként, utolsó megtakarításait felélve indul el a zarándokúton. Saját bevallása szerint mind a fizikai állóképességét, mind az anyagi hátterét tekintve irracionális döntésnek bizonyult elindulnia ezen az úton.
Nem csupán azért, mert minden körülmény ellene szólt, hanem azért is, mert nem volt meghatározott, kristálytiszta célja a zarándoklatnak.
Jogos az örök kérdés: mi fontosabb, az út vagy a cél. A megválaszolhatatlannak tűnő kérdésre éppen Sándor Anikó regénye lehet a válasz, aki saját személyes történetén keresztül mutatja meg, hogy az akadályokkal és nehézségekkel teli zarándokút hogyan alakulhat át egyfajta belső utazássá, ahol az állomásokat és mérföldköveket már nem egy-egy nagy város jelenti, hanem egy-egy fontos életesemény újraélése, tanulság levonása vagy nehéz kapcsolat újraértékelése. Mert végső soron a cél mindig útközben alakul; mert az igazán jó, az igazán embert próbáló út alakítja a zarándokot, a célt, és elvezet oda, ahová valójában mennünk kell.
Sándor Anikó El Camino – Az út, ami hazavisz című munkája csupán az első állomása egy belső, önismereti útnak, hiszen a szerző időközben visszatérő zarándokká vált, így élményeit, tapasztalatait az immáron négy regényt számláló El Camino sorozatban örökítette meg.
Ebben a hónapban külön figyelmet fordítunk arra, hogy minél több olyan cikket olvashassatok a Képmás.hu-n, amelyek passzolnak a „vakáció-flowhoz". Most jöjjön egy kis vízpart, napsütés, hideg málnaszörp, bográcsozás, gyerekkacaj a strandon, beszélgetések a tűz körül. Az Emberek zenekar ikonikus slágeréből kölcsönözve a gondolatot:
Júliusban a hónap témája: Süt a nap, nehogy szomorú légy!
Kapcsolódó cikkeinket itt éritek el.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Sárga tengeralattjáró, növekedés a traumából és az éjszakai élet csodái – Könyvajánló
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>
