Nyaraljunk virtuálisan?

Hallgatom a dalverseny döntőjének magyar közvetítését a televízióban. Egy öntudatos fiatalember tolmácsolja a helyszíni eseményeket a magyar nézőknek. Pontosabban a popdalokat, és azok előadóit. Nem szűkölködik a jelzők használatában, trumpi magasságokba ível a leegyszerűsítő túlzások tekintetében.

Minden „hatalmas”, „bődületes”, „elképesztő”, „fantasztikus”, „iszonyat nagy” és „őrületes”. Ez a szósor kilencszer-tízszer ismétlődik egyfajta popapokalipszist rajzolva elő, ahol a két hangra tervezett dallamok új jelentést nyernek.

 A tudósító aztán tónust vált. Mert amikor az előadókról beszél, minden nő „hölgyemény”, minden férfi „úriember” lesz. Egy különleges kultúrmontázs részesei vagyunk. Vagy egy bizarr kísérleté? Amelyben az erőszakos semmitmondás üres szépelgéssel párosul? Ki tudja… Én másnap hölgyeményekkel és úriemberekkel tárgyalom ki az iszonyat nagy eseményt.

_______

Ingyen jutna el Ausztráliába? Semmi akadálya, töltse le a Quantas légitársaság virtuális vakáció appját! (Szigorúan két p-vel, különben más eredményre juthat.) 2015 óta számos cég kínálja fel a virtuális utazást Chilébe, Hawaiira vagy éppen Londonba. Csak egy képernyő, egy VR szemüveg, és fagyizhatunk Ruandában, vagy gondolázhatunk Las Vegasban. Nincs csomagolás, átszállás, utasbiztosítás, csak az élmény – otthonról…

Az appok kibcsátói, a nagy szállodaláncok és légitársaságok persze marketingnek szánják mindezt: kóstolj bele, aztán fizesd ki, és éld át! – sugallják.

Miközben az újítást ünneplik, elfelejtik, hogy a VR utazásban nincs semmi új. Képzeletnek és emlékezetnek is hívhatnánk – hatalmas, fejet betakaró szemüveg nélkül is működőnek. Hiszen, ha lehunyom a szemem, ott ülök nagymamám mellett a lellei mólón, és margarinos-paradicsomos kenyérkockát eszem, miközben ő mesél. Mindent érzek, az ízt, az illatot, a fényt, a hangját, a nyarat.  Vagy unokatestvéreimmel játszom számháborút, és kitartok a hangyabolyban térdelve is.

Aztán, később, édesanyámmal sétálunk Brač szigetén az áprilisi szélben, ragyogó virágok közt, megint máskor a fiam táncát nézem a szalagavatón… Lehet, hogy a Quantasnak kellene letöltenie, amire én vagyok képes?

_______

53 fok van a teraszomon. Kétszer is megnézem, aztán lefotózom, hogy elhiggye az is, aki nem városban vészeli át a nyarat. Ha felcserélném a számokat, úgyis sok lenne. Nem úszható meg a klíma vagy a gutaütés, gondolom. Aztán megint eszembe jut nagymamám, aki azt mondta mindig, az utolsó, betegen, ágyhoz kötve töltött négy évében is, a 40 fokos nyári napokon is, hogy az időjárás nem téma. Örüljünk annak, ami van.

Lehet, hogy a médiában azért a legnépszerűbb hír az időjárási, mert azt reméljük, ha sokat beszélünk róla, végül meggondolja magát?

Mindenesetre nagy döntésre jutok. Kikapcsolom a hőmérőt, hogy legyen időm és kedvem gondolkodni mindezen.