Varga Brigitta: Holtomiglan, holtodiglan
Gyakran merül fel a kérdés, hogy mi a hosszú házasság titka, de erre a biztos választ kevesen ismerik. Varga Brigitta a nagydobronyi Misák házaspártól szerette volna megtudni a „receptet” – nem véletlenül: Zsuzsa néni és Viktor bácsi tavaly szeptemberben ünnepelték az ötvenedik házassági évfordulójukat. A történetüket bemutató írás és videóriport a Kárpáti Igaz Szó online felületén jelent meg, és a Média a Családért díj külhoni jelöltje lett.
Varga Brigitta az Ungvári Nemzeti Egyetemen végzett történelem és európai integráció szakon, jelenleg a Kárpáti Igaz Szó lapszerkesztőjeként, videóriportereként és újságírójaként dolgozik.
BEMUTATKOZÓ KISFILM:
Varga Brigitta: Holtomiglan, holtodiglan
Idén február 11. és 18. között tartják a házasság hetét. Ilyenkor gyakran merül fel a kérdés, vajon mi a hosszú házasság titka. Egy olyan párt kérdeztünk meg erről, mely évtizedeken át kitartott egymás mellett. A nagydobronyi Misák házaspár, Viktor bácsi és Zsuzsa néni tavaly szeptemberben ünnepelte ötvenedik házassági évfordulóját. Megismerkedésükről, közös életükről és a házasság szentségének fontosságáról beszélgettünk velük.
– Bár mindketten nagydobronyiak voltunk, a falun belül elég messze laktunk egymástól – kezdte a beszélgetést Zsuzsa néni.
– Élt a településen egy Margit néni, aki az 1960-as évek vége felé tánciskolát szervezett a helyi fiataloknak – szólt közbe Viktor bácsi. – Itt ismerkedtünk meg egymással. A foglalkozások zárásaként bált rendeztek, melyen 5 fiút bálkirálynak neveztek ki, köztük engem is, s nekünk választanunk kellett magunk mellé egy bálkirálynőt. Én akkor őt kértem fel a páromnak.
– Akkor még csak 14 évesek voltunk – emlékezett vissza Zsuzsa néni. – Én azon az estén egy zsebkendőt adtam ajándékba, ő pedig egy tábla csokoládét. Nyáron a fiatalok mind a mezőn dolgoztak, ott is sokszor találkoztunk, beszélgettünk.
– Dohánytermesztéssel foglalkoztunk, édesapám a kolhozban brigadéros volt, én vele jártam dolgozni – eleveníti fel a kezdeteket Viktor bácsi. – A lányok ősszel a dohánysimítóban munkálkodtak. Emlékszem, a fiúkkal gyakran odalopództunk az ablak alá meglesni őket. Zsuzsa nagyon megtetszett nekem, így amikor ősszel újabb bált rendeztek, kértem, hogy oda már én kísérhessem el. Ettől kezdve minden páros este (kedden, csütörtökön és szombaton) udvarolni jártam. 1971-ben bevonultam a seregbe, majd két év szolgálat után hazatértem. Nem vártunk sokáig, 1973. szeptember 22-én összeházasodtunk.
– Míg távol volt, levélben tartottuk a kapcsolatot. Mindig vártam a postást és figyeltem, miként teszi az újságot a postaládába: ha hosszára volt tűrve, akkor tudtam, hogy nem érkezett levél, ha viszont félbe volt hajtva, akkor ott rejtőzött benne a boríték. Általában kéthetente érkezett válasz. Eközben én türelmesen vártam, nem jártam addig sehova, bálba se. Húszévesek voltunk, mikor egybekeltünk. Fiúk esetében ez ideális kor volt a nősülésre akkor, azonban egy lányt, ha már túl volt a 20. életévén és még nem akadt párja, már vénlánynak csúfoltak – mondta Zsuzsa néni.
Viktor bácsi sokáig az ungvári furnér- és bútorgyárban dolgozott, majd a csapi vasúti átrakodóban vállalt munkát, ahol egészen az 1990-es évek elejéig robotolt. Ekkortájt ugyanis a helyi református gyülekezet felkérte, hogy segítsen a nagydobronyi gyermekotthon felépítésében. Ettől kezdve az egyháznak szentelte az életét. 1987 szeptemberében tette le a presbiteri esküt és 2023 januárjáig, mintegy 36 évig szolgálta hűen gyülekezetét. Felesége eleinte a kolhozban tevékenykedett. Időközben két fiúgyermekük született, így Zsuzsa néni otthon maradt velük és a ház körüli teendőket végezte. Mint kiderült, akadt munka otthon is bőven, ugyanis a szorgos nagydobronyi lakosokhoz hűen ők is nagy gazdaságot vezettek. Kertjükben a mai napig krumpli és paprika terem. A házaspár évente csaknem három mázsa piros aranyat állít elő.
Tavasztól őszig a nap nagy részét a kertben töltik, de télen sem unatkoznak. Viktor bácsi a tyúkokat eteti, a tojást gyűjti be, melyekből Zsuzsa néni csigatésztát készít. Mint mondták, a munka élteti őket. Korábban fiaik sokat segítettek nekik, azonban hosszú ideje már kiürült a családi ház és csak ketten maradtak.
– Két fiúgyermekkel áldott meg az Isten, az első 1975-ben, a második 1978-ban született. Továbbá van öt unokánk: négy fiú és egy kislány. Nagy szeretetben neveltük őket, amiből mindketten kivettük a részünk. Időközben felnőttek, saját családot alapítottak és elköltöztek tőlünk. „Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek” – ezt az igét választotta nekünk útravalónak a tiszteletes az esküvőnkön. Míg nagy családban éltünk, addig ez ige üzenetét kevésbé éreztük át. Manapság azonban gyakran emlegetjük, hogy jobb kettőnek, mint az egynek. Nagyon hiányoznak a gyerekek. És hiányzik a közösség. Fogyóban vagyunk. Egyre többen hagyják itt a falut. Mikor az én fiam ment iskolába, akkor 4 osztály indult 100 gyerekkel. Tavaly 14 gyermek született összesen a faluban – jegyzi meg a ház asszonya.
– Érdekesség, hogy ezen a portán 10 fiú született és egy kislány. Édesanyám öt fiút szült, nekünk két fiunk lett. Az idősebbik fiam felesége is itt hozta világra a két gyermekét: egy fiút és egy kislányt. A fiatalabbnak is itt született meg mindkét fia, a harmadik gyermekük már Magyarországon látta meg a napvilágot – avatott be a részletekbe a ház ura.
Gyermekeik nevelése során fő szempont az odafigyelés és a szigor volt. Emberségre, a munka és Isten szeretetére tanították fiaikat.
– Nem engedtük szabadjára őket. Megköveteltük tőlük az illő viselkedést. Elegendő figyelmet kaptak, nem úgy, mint manapság, hogy a gyerekről nem gondoskodnak – fogalmazott Viktor bácsi.
– Nevelni kell a gyermeket, nem születik az készen, tökéletesen. Jó példát kell mutatni. Ez talán többet is ér, mint a nevelés, hiszen a gyermek a mi példánkat követi majd. Hiába mondjuk, hogy mi lenne a helyes, ha nem aszerint cselekszünk – tette hozzá Zsuzsa néni.
A Misák házaspár közös életét a hit táplálja. A házasságot illetően mindketten úgy érzik, hogy kaptak egy hatalmas pluszt, Isten áldását, amelyből erőt tudnak meríteni a nehezebb napokban. Rendszeresen járnak templomba. Minden napot bibliaolvasással indítanak. Ezután közösen imádkoznak. Mindennap hálát adnak egymásért, kapcsolatukat az egymás iránti legmélyebb tisztelet és szeretet jellemzi.
– Ugyanazt a törődést és azt a szeretetet érzem ma is, amelyet akkor kaptam, mikor 50 évvel ezelőtt idejöttem. Mi egymásért vagyunk. Olyan nincs, hogy a másik valamiben hiányt szenvedjen. Problémák minden házasságban adódnak, de tudjuk, hogy a felhők fölött mindig süt a nap, csak meg kell várni, hogy kitisztuljon az ég. Türelmesnek kell lenni a másikkal szemben. A problémákat meg kell beszélni és meg kell oldani. Nem tudnám megmondani, hogy nálunk ki hordta a kalapot, mi inkább cserélgettük azt. Volt, hogy nekem volt igazam, de olyan is, hogy a férjem döntése bizonyult helyesnek. Az Úr színe előtt megfogadtuk: holtomiglan, holtodiglan. Ehhez az eskünkhöz hűek vagyunk, kitartunk a másik mellett – fejtette ki Zsuzsa néni.
– Egymás hibáját el kell tűrni, mert ha egymásnak nem tűrünk, akkor hiábavaló a közös életünk. Nem szabad a saját akaratunkat, vágyainkat előtérbe helyezni. Közös életnek közös gondja van, amelyeket együtt kell megoldani. Csak akkor tudunk haladni az életben, ha egymás terhét hordozni tudjuk. Vannak összeszólalkozásaink, de ezeket a megbocsátás és a szeretet követi. Mert hát szeretet nélkül 50 évig együtt élni nem lehet. Mint ahogy a Jó Isten áldása nélkül sem. Ő a kapocs köztünk. Csak így lehet hosszú, boldog életet élni – jegyezte meg Viktor bácsi.
A beszélgetésről videó is készült, mely itt tekinthető meg:
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
