„Tíz percet adtam magamnak a kesergésre” – Szvitacs Alexa parasportolót kitartása és a szeretet vezette át a nehézségeken

Alexa nemcsak Európa-bajnok, világbajnok és paralimpiai bronzérmes, hanem egy olyan történet főszereplője, amely túlmutat az elért eredményeken. Hajdúszoboszlón nőtt fel, és Debrecenből indult el azon az úton, amely a sport iránti szenvedélyéhez vezette. Eleinte az épek között versenyzett, egészen 2018-ig, amikor egy, az életét alapjaiban megváltoztató vérmérgezés következtében elvesztette bal alkarját és mindegyik lábujját.

Ez a súlyos veszteség azonban nem állította meg: kitartása és a sport iránti szeretete átsegítette a nehézségeken. 

„Tíz percet adtam magamnak a kesergésre, aztán a céljaimra koncentráltam” – mondja Alexa, aki nem sokkal később visszatért a sport világába, az épek közé. 

Magyarországon a legmagasabb szinten folytatta, majd Szerbiában is versenyezni kezdett. Jobbkezes játékosként szerencsére megtarthatta a játszó kezét, így új szervatechnikákat fejlesztett ki, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a helyzetéből. A sport számára nemcsak cél, hanem eszköz is, hogy önmagát újra és újra meghaladja.

Tízévesen Alexa leginkább az edzője személyiségéért és a pingpongért lelkesedett, már akkor is olimpiai bajnoki álmokat dédelgetett. A szülei végig mellette álltak, minden versenyére elkísérték, még ha olykor szigorúan figyelték is az iskolai teljesítményét: a rossz jegyek akár edzéstilalmat is eredményezhettek. Sportolóként szerette, ha szurkolnak neki, de közben azt is megtapasztalta, milyen, amikor édesapja inkább távozik a versenyről, hogy ne lássa lánya hibáit.

A sportban keresett és megtalált önértékelése szorosan összefonódik az otthonról hozott értékekkel.

Amikor a fertőzés miatt kómába került, majd az amputációval szembesült, kijelentette szüleinek: „Semmi baj nincsen, én paralimpiai bajnok leszek.” 

Ez a belső erő minden lépését meghatározta. Nem fél attól, hogy ha egyszer eléri a céljait, céltalan maradna. Ahogy mondja: „Mindig van hova tovább, mindig van új kihívás.”

Kép

Fotó forrása: Magyar Paralimpiai Bizottság

Alexa napjai azóta is a pályán vagy az edzőteremben telnek. Edzésről edzésre halad álmai felé, és minden alkalommal újabb meg újabb bizonyítékot szolgáltat önmagának arról, hogy nincsenek akadályok, csak új lehetőségek.

A podcastban Süveges Gergővel érzékenyen és céltudatosan beszél életéről és sportkarrierjéről. Kómából felébredve újra kellett tanulnia járni, majd egy évvel később Európa-bajnokként kvalifikálta magát a tokiói paralimpiára. A tokiói bronzérem megszerzésekor ugyan először csalódottságot érzett, ám az idő segített feldolgozni az élményt, így ma már örömmel és büszkeséggel tekint vissza erre a teljesítményre is.

A testi hiányosságait könnyen elfogadta. 

Karját és lábujjait nem pótoltatta, mert úgy érzi, így hitelesebb, és saját magát sem látja másképp.

Leginkább az zavarja, ha felszed néhány kilót, ami számára nagyobb nehézséget jelent, mint a fizikai sérülése. Barátai ugyanúgy bánnak vele, és az apró, véletlen elszólásokból fakadó vicceken – mint például azon, hogy ugrálókötelezést ajánl az edző, vagy a „tíz ujjadat megnyalod” kifejezéseken – együtt nevetnek.

Alexa számára a múlt eseményei megtörténtek, nem kesereg rajtuk, hanem előre tekint. A sport, az akaraterő és a személyisége mind hozzájárultak ahhoz, hogy elég erős és sikeres legyen. Ahogy ő fogalmaz: „csoda történt.”

A beszélgetés a lejátszóra kattintva hallható.

A podcastot a párizsi olimpia előtt rögzítettük. A 2024-es párizsi paralimpián, a C9 kategóriában egyéni para-asztaliteniszben Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett. Eredménye a sport iránti elkötelezettségének újabb bizonyítéka, és példaként szolgál mindenki számára, hogy nem lehetetlen megküzdeni a nehézségekkel.

A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság szakmai támogatását a 3. évad elkészítéséhez.