Egy módszer, amely fejleszti a gyerekek agyát, és szolgálatukba állítja a digitális eszközöket

„Ne nyomd annyit azt a telefont, gyere már el a képernyő elől!” – mondjuk sokszor a gyereknek. Most meg kiderül: van egy módszer, amelynél éppen „kütyüzni” kell és mozgóképet nézni ahhoz, hogy javítsunk az agy működésén. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán ettől a tanévtől vezették be a képzésbe a neurofeedbacket, amely támogathatja az atipikus fejlődésű gyerekeket, új szemléletet, gyakorlatot adhat az oktatásban. A módszerről Prof. Dr. Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológussal, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatójával, az intézmény Atipikus Fejlődés Módszertani Központjának vezetőjével beszélgetett Bokros Judit

neurofeedback
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Azzal már nem nagyon lehet újat mondani, hogy mennyire megnőtt például az autizmus-spektrumzavarral, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD), a súlyos tanulási zavarral küzdő gyerekek száma. 

Ha csak az autizmus-spektrumzavart nézzük, 2001 és 2023 között 30-ról 9700-ra emelkedett a szám, súlyos tanulási zavarral küzdő gyerekből pedig 2023-ban már 45 000 volt a 2001-es 7000-hez képest. 

Megdöbbentő, igaz? Ilyenkor mindig felvetődik, hogy vajon valóban ekkora az emelkedés, vagy pusztán jobban működik a diagnosztika, hamarabb kiderülnek az esetek? Vélhetően mindkét állítás igaz. Az biztos, hogy a pedagógusoknak egyre nehezebb dolguk van, egyre több eltérő fejlődésű gyermekkel kell foglalkozniuk, meg kell találni számukra az optimális tanítási, gondozási módszert.

Mi az a neurofeedback?

Ebben segíthet az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán – az országban elsőként – az idei tanévtől bevezetett neurofeedback módszer, amely az idegrendszer önszabályozását támogatja egy tanulási folyamat révén. A kifejlesztése már az 1960-as években megtörtént, akkor pilóták és űrhajósok kiképzésénél használták, ám ma már széles körben élnek vele szerte a világon, és nemcsak a gyerekeknél, hanem akár az idősgondozásban is. A módszer alapjairól, működéséről Kisné Hullán Gabriella neurofeedback tréner, gyógypedagógus, a Főiskolával együttműködő Országos Biofeedback és Neurofeedback Egyesület elnöke nyilatkozott.

A szakértő elmondta, hogy fejlesztéseken a gyerekek mozgóképet – például filmet, gifet – néznek, miközben egy EEG, vagyis elektroenkefalográf készülék monitorozza, megfigyeli az idegrendszeri tevékenységüket. A különféle neurofeedback módszertanokban pedig az a közös, hogy a szoftver ad visszajelzést a használónak, a gyereknek arról, hogy az adott pillanatban megfelelő-e az agyműködése. 

Ha mondjuk filmet néz, és közben elkalandozik a figyelme, a film zavaróan szétesik, akadozni kezd, és csak akkor lesz újra élvezhető, ha a gyermek a „megfelelő állapotba hozza az agyát”. 

Az agy az ilyen „tréningeknek” köszönhetően „megtanul” hatékonyabban működni, ezáltal sok tanulási zavar leküzdhető lesz a tapasztalatok szerint. 

Kép
neurofeedback módszer
A kép illusztráció – Forrás: Wikipedia

Az önirányítás tanulható

Bár hazánkban körülbelül húsz éve jelen van a neurofeedback, mégis viszonylag kevés pedagógus ismeri, illetve él a módszer adta lehetőségekkel. Dr. Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológust arról kérdeztem, miért most döntöttek úgy, hogy az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a tanterv része lesz a módszer? 

„Ennek több oka is van – kezdte a professzor. – Már bizonyított módszereket lehet betenni a képzésbe, és a neurofeedbackről itthon egészen idáig még nem gyűlt össze elég adat, bár nemzetközi szinten van bőven. A módszer a tanterv szakirányú képzésének része lett, az atipikus fejlődés módszertanával, más gyakorlatokkal együtt használják. Bekerül a kötelezően választható tantárgyak közé is, választható módszertani műhely a neurofeedback. Fontos tudni: nem kiképezzük a pedagógusokat! Megismertetjük velük a módszert, hogy ha szeretnének, ki tudjanak belőle képződni. Így például értik, hogy mit jelent, ha egy gyermek ilyen terápiában van. Amelyben egyébként nincs semmi misztikus, illeszkedik a sok egyéb területen alkalmazott terápia – például művészet, érzelmi fejlesztés, mozgás – közé. Fontos elem a szemlélet, vagyis az, hogy a gyermek a visszajelzésen keresztül fejleszthető. 

És lényeges pont az is, hogy az iskolában nem ismeretekkel kellene megtömni a gyerekeket, hanem a működésük fejlődését volna jó támogatni. 

A probléma különben az, hogy ami »neuro«, aköré nagy mítoszt kerítenek. Pedig – mint említettem – nincs varázslat, egyértelmű idegrendszeri folyamatok vannak. A neurofeedbacket a tanulásirányításban is használják már egy ideje. Készültek hasonló eszközök, például a BME-n olyan gép, amely nem csak EEG-n, hanem többféle biomarkeren alapul. Így többek között a bőrellenállás változását is figyelve jelzett, ha szorong a gyermek vagy elfáradt, és ennek megfelelően változtatta a feladatot. Mivel a neurofeedback eredményes a különleges gyerekeknél, így mindenki másnál is hasznossá válhat. Az önirányítást lehet megtanulni vele.” 

A módszert egyelőre nem közvetlenül alkalmazza a pedagógus a tanításban, de amellett, hogy fontos ismernie az eljárást, a neurofeedback szemlélete is lényeges: a figyelem fejleszthető, a szorongás csökkenthető, a visszajelzésnek nagy jelentősége van, és nem a tettektől független jutalom és büntetés, hanem az azonnali következmény segíti az agyat a változtatásban.

Kép
neurofeedback gyerekeknek
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Hogyan használhatjuk jól a kütyüket?

Ez nagyon jól hangzik, vetem fel, ám az, hogy a tréninghez mozgóképet használnak, nem okoz-e még több zavart, digitális függőséget, hiszen amúgy is arról van szó, hogy a gyerekek többsége túl sokat telefonozik, néz filmet, netezik. Nem éppen ettől esik-e szét az idegrendszerük? 

„Inkább fordított a helyzet. Amikor a gyerek kütyüzik, akkor »lógatja« az agyát, vagyis nem, vagy nem jól használja. A neurofeedback más élmény, hiszen itt a gyerek irányíthatja az agyával a gépet, és nem a gép irányítja az agyát. A gyermek belülről kontrollál, az agyával tudja a képek mozgását befolyásolni. Közben megtapasztalhatja, hogy mi történik, ha ellazul, ha figyel. Ráadásul nem nagy képernyőidőkről van szó. 

A digitális eszközökre nem ellenségként kellene tekinteni. A nem megfelelő használat az ellenség! 

A neurofeedbacknél kontrollált a minta, amit a képernyőn keresztül kapnak, és itt nem passzív a »kütyüzés«. Bizonyos 3D-s videójátékok ugyancsak fejlesztők lehetnek, a megfelelő időtartamig használva. Ne dobjuk hát ki a lehetőséget, inkább jó megoldásokat kell találni!” – mondja a szakértő.

Dr. Gyarmathy Éva úgy véli, hogy a közoktatásban problémamegoldást kellene tanulniuk a gyerekeknek a rengeteg ismeret helyett. Az erősségekre, a feladatok elosztására kellene helyezni a hangsúlyt, és akkor nem lennének jó vagy rossz tanulók. A mai gyerekeknek nem sok közük van a tananyaghoz, ezért megy nehezen a fejükbe. Nem látják az értelmét, nem veszi be az agyuk. 

A figyelmetlenséget ugyanis nem az eszköz okozza, hanem az, hogy a gyereknek nincs köze ahhoz, amit az iskolában tanul. 

A neurofeedback azonban ebben is segíthet: a diák megtanulhatja összeszedni az agyát olyasmire is, ami nem túl vonzó. A legoptimálisabb gép egyébként az iskolai tablet lenne, akár nyolcéves kortól, amelyet ellenőrzött körülmények között használhatnának. A saját eszköz kevésbé kontrollálható. 

A professzort arról is kérdeztem, vajon pont a cél nélküli kütyüzés, az agy „lógatása” és a felgyorsult élettempó okozhatja az ADHD-s, a figyelemzavaros, a beszédzavaros, autizmus-spektrumzavaros gyerekek számának növekedését? Vagy van még valami más is?

Gyarmathy Éva szerint egyértelmű a telefon, a felgyorsult életritmus hatása, de vannak más tényezők is. Például a környezetünkben szaporodó vegyi anyagok vagy a vírusok – ezek mind befolyásolhatják az idegrendszer működését. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti