„Aki a középkorral foglalkozik, az a szentek közelségében él” – nagyinterjú a Széchenyi-díjas Madas Edittel

Szakmai életrajzában szerepel a szó: medievista. Amikor én egyetemre jártam, a medievistákat magunk között középkorászoknak hívtuk. Miért, mivel ejtette rabul a középkor annyira, hogy életének nagy részét a középkori irodalom- és művelődéstörténet, ezen belül a magyarországi korai írásbeliség kutatásának szentelte?

Visegrádi vagyok, a királyi palota tövében laktunk egy varázslatos régi házban, ami a palota romjaira épült. Akkoriban az erdészet két szolgálati lakása volt benne. Édesapám erdőmérnök, később a Pilisi Parkerdő igazgatója volt – így kerültünk 1950-ben oda. Én egyéves voltam. A ház ma már a Mátyás Király Múzeum része, veteményeskertünk a palotakert. Gyerekként magunkénak éreztük a romokat, rengeteget ugráltunk a falak tetején, minden zegét-zugát ismertük. Tízéves lehettem, amikor a Szakál Ernő által rekonstruált oroszlános kutat felavatták. Óriási szenzáció volt, a földből kiásott oroszlánok és egyéb vörösmárvány töredékek alapján faragták ki a ma is látható kutat, amelynek eredeti darabjait a kőtárban őrzik. 

Amikor legkisebb öcsénk is iskolába ment, édesanyánk állást vállalt a szomszédban levő múzeumban mint könyvtáros és idegenvezető. Ettől kezdve szinte minden fontos lelettel találkoztunk, a dunai kotrásból előkerült, vastag kavicsréteggel bevont kardtól kezdve középkori szemétdombból kiásott velencei üvegpohár-töredékekig. Különleges élmény volt látni, ahogy ezek az egykor pompás darabok Tavas Imre kezén a restaurátorműhelyben újjászülettek. Talán így kezdődött. 

Érettségi után magyar–latin szakra jelentkeztem az ELTE-n, a művészettörténet felé igyekeztem, ami akkor B-szak volt, és csak másodévtől lehetett felvenni. Mire oda jutottam, már egyik szakomat sem akartam elengedni, és ekkor lettem Eötvös-kollégista is. 

A kollégiumba meg lehetett hívni külső előadókat, így kérték fel latinos hallgató társaim a kiváló középkorász Mezey Lászlót, akivel egy éven keresztül elemeztük az egyik legjelentősebb nyelvemlékünket, az Érdy-kódexet. 

Ezen az egyetlen magyar nyelvű kódexen keresztül elképzelhetetlenül gazdag képet kaptunk a középkorról! Ő, látva a lelkesedésünket, néhány év alatt komplex képzési tervet dolgozott ki, amelynek célja egyrészt az utánpótlás-nevelés volt budapesti kézirat- és nyomtatványtárak számára, másrészt egy új forrásterület feltárásába készült belevágni, s ehhez készített fel munkatársakat. A középpontban a középkori írásbeli kultúra állt, amibe minden beletartozott Szent Ágostontól a középkori egyetemekig, kodikológia, paleográfia, liturgika, nyomdászattörténet, zenetörténet stb. Sokoldalú műveltségéből szinte mindenre futotta, de rendszeresen meghívott kiváló szakembereket is. Szemináriumainak hallgatói közül mindenkit álláshoz juttatott. Az egyetem után kilenc hónapig Párizsban voltam, három hónapig pedig a gothai Forschungsbibliothekban dolgozhattam. 

Mire hazaértem, Mezey László a kollégiumban – az ELTE és az Akadémia támogatásával – megalapította a Fragmenta Codicum kutatócsoportot, és megkérdezett, hogy nem lennék-e ott segédmunkatárs. Boldogan elfogadtam, s végül egész munkás életemben ez lett a fő munkahelyem. A pályázati pénzből támogatott kutatócsoport idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.

A könyvnyomtatás elterjedése előtt csak kézzel írott könyvek, kódexek léteztek. Mekkora lehetett a középkori Magyar Királyság kódexállománya méretben és jelentőségben? 

Mezey László 1978-ban hozzávetőlegesen 55 000-re becsülte a középkori magyarországi kódexállományt, amelynek néhány százaléka maradt fenn csupán napjainkra, ennek is nagyobb része külföldön. Ha a kőből épült visegrádi palota el tudott tűnni szinte nyomtalanul, mennyivel kevésbé tudtak ellenállni a háborúknak, tűzvészeknek a könyvek! A pusztulás persze nem volt egyenletes. A törökök elől Észak-Magyarországra menekülő domonkos és klarissza apácák például magyar nyelvű kódexeiket drága kincsként őrizték, míg az esztergomi kanonokok már csak nyomtatott könyveket menekítettek magukkal Nagyszombatba. Középkori könyvkultúránk tehát forrásokban kimondottan szegény, Mezey László ezen kívánt segíteni a nyomtatott könyvek kötéstábláin fennmaradt kódextöredékek feltárásával. A használatból kikerült, sérült kódexeket ugyanis szívesen használták fel nyomtatott könyvek bekötésére. 

A kódexek pergamenlapjai általában ingyen álltak a könyvkötők rendelkezésére, és elnyűhetetlenek voltak. Ma könyvtáraink és levéltáraink régi gyűjteményeiben nagyon sok ilyen töredékbe kötött könyv és akta található, mi ezeket kezdtük rendszeresen kutatni és feldolgozni.

Nagy gondot fordítottunk arra, hogy megállapítsuk, vajon itthon kötötték-e be a hordozókönyvet egy hazai használatú kódex lapjaiba, vagy már bekötve érkezett a könyv Magyarországra. Legalább kétezer töredéket dolgozott fel kutatócsoportunk, köztük jó néhány kiemelkedő, nemzetközi jelentőségű darabot, és sok száz hazai eredetű, vagy legalábbis a középkori Magyarországon használt kódex fennmaradt lapjait. 

Az elmúlt 50 év alatt nagyon sokat változott a kutatás módszere. Kezdetben nagy felkészültséget igényelt magának a szövegnek az azonosítása, a szerző, a mű és a pontos szöveghely megtalálása. Ma ez általában néhány kattintás az interneten. 50 évvel ezelőtt Európában nem sokan foglalkoztak töredékkutatással, a nagy kódexállománnyal rendelkező országokban csak a korai töredékek voltak érdekesek, rajtunk kívül leginkább az ugyancsak forrásszegény skandináv államokban volt hagyománya. Mára számtalan kitűnő töredék-adatbázis működik szerte Európában, sok százezer töredék van mindenfelé, amit apródonként regisztrálnak. Mi továbbra is gondosan számba veszünk minden adatot, amivel egy-egy töredéket a Magyar Királyság könyvkultúrájához lehet kapcsolni. 

Kép

Fotó: Katona László

Melyik volt az első saját, emlékezetes kutatási témája?

A töredékkutatással az ember rögtön mélyvízbe kerül, minden töredék kisebb nagyobb felfedezés, önálló kutatási feladat. Volt, amin több hétig dolgoztunk. A legkülönbözőbb korú és műfajú fragmentumok mentek át a kezünkön a teológiától a filozófián, a szentek életrajzain, a prédikációkon, az orvosi és jogi töredékeken keresztül a liturgiáig. Az írás, a hangjegyek és a díszítés alapján lehet korhoz és sokszor helyhez is kötni a töredékeket. Sok hazai és külföldi kollégával dolgoztunk kezdettől fogva együtt. A töredékekről a hosszú feldolgozó munka eredményeképpen rövid, féloldalas katalógusleírás készült, ami csak a szakember számára fejezi ki a belefektetett munkát. Fontos volt, hogy elkezdjünk önállóan is publikálni. Az első tanulmányomat az „Ad terrorem omnium” kezdetű középkori vágánsénekről írtam, amit egy néhány lapos töredék-kódex végén találtam. 

Egy 12. század végi francia költőnek a gazdagok elleni indulatokkal teli verse ez, amelyet a 14. században jegyezhetett be egy külföldet járt magyar egy ferences kódexbe. Eszerint a műfaj 100 évvel korábban ismert volt már nálunk, mint azt eddig bizonyítani lehetett. 

Jó szívvel emlékszem a nyomozás örömére. Nemrég megkeresett valaki a verssel kapcsolatban, és újra olvasva el is csodálkoztam, hogy milyen kiérlelt volt ez az 1976-os cikk, ma már nem jut ennyi idő egy rövid tanulmányra. 

Hogyan követték egymást a nagyobb kutatási témái, mennyire vonzotta egyik a másikat? 

Az egyetemi doktori disszertációmat a Mezey-szemináriumon alaposan kivesézett Érdy-kódexből írtam, ami egy középkorvégi hatalmas magyar nyelvű prédikáció- és legendagyűjtemény. Ez több irányba is elindított: egyrészt általában a nyelvemlékek felé, másrészt a latin nyelvű prédikáció- és legendairodalom felé, de a tudományos népszerűsítés irányába is. Ugyanakkor mindig fontosak maradtak a konkrét kódexek és maga az írás mint a szöveg hordozója, ami nagyon érzékenyen magán viseli a kor jegyeit. Irodalomtörténeti szempontból az írásbeliség és szóbeliség, valamint a magyar nyelvűség és latinitás összetett viszonyrendszere érdekelt elsősorban. Közben sokfelé hívtak tanítani, ennek többször is egy-egy tankönyv lett a vége.

1984-ben, Mezey László tragikus halála után Vizkelety András, a kiváló germanista és kódexkutató vette át a kutatócsoport irányítását. Ekkor éppen az egész középkori magyarországi könyvkultúrát átfogó kódexkiállítás előkészítésén és katalógusán dolgozott, amely 1985-ben nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtárban. A munkába engem is bevont, ami óriási lehetőség volt a teljes Magyarországhoz köthető kódexanyag megismerésére. Ő a csoport kutatási területét kiterjesztette a kódexekre és kódexgyűjteményekre is. 

A másik ilyen ajándékcsomagot az ELTE-től kaptam: Tarnai Andor felkért, hogy készítsek egy nagy szöveggyűjteményt a középkori latin- és magyar nyelvű irodalomból. Nagy munka volt és nagy személyes nyereség, hogy rendszeresen elolvashattam a teljes középkori irodalmat. 

A Zeneakadémián frissen alakult egyházzenei szakra Dobszay László hívott meg, hogy tanítsak liturgikus latint, ez emberileg volt nagy élmény. A hallgatóknak írtam egy liturgikus latin nyelvkönyvet, és sok ismeretlen jön hozzám még mostanában is, hogy „belőlem” tanult vagy tanul. 

1985-ben indította el ugyancsak az ELTE-n Benkő Loránd a Régi Magyar Kódexek sorozatot, a nyelvemlékek szövegkiadását fotómásolattal és egy alapos bevezetővel. Ez nyelvészeti vállalkozás, most a 33. kötetnél tart, de mint kodikológus és irodalmár sok kötetben közreműködhettem.

2000-ben a kutatócsoport Monok István, az akkori főigazgató meghívására az Eötvös Kollégiumból átköltözött a Széchényi Könyvtárba, a legnagyobb hazai gyűjtemény közepébe. Ez a helyzet ideális volt. Itt megírhattam vele a Könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1800-ig c. könyvtörténeti összefoglalás középkori részét, és egy nagyszabású nyelvemlék kiállítás kurátora lehettem 2009-ben („Látjátok feleim…” Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig). 

Kép

Fotó: Katona László

Fő kutatási témája a prédikációirodalom lett. Milyen kulturális gazdagságra bukkant ennek a műfajnak az emlékei között?

A latin nyelvű magas kultúrát ez kötötte össze az anyanyelvű laikus kultúrával. A 13. századtól, az egyetemek és a koldulórendek megszületésével teljesen átalakult a műfaj, gondosan megszerkesztett latin beszédvázlatok alapján prédikáltak latinul és népnyelven is. Sok százezer beszéd maradt fenn vaskos prédikációs kötetekben, amelyeknek az eredetije kezdetben a nagy egyetemi központokban készült, de néhány év alatt a két prédikáló rend közvetítésével eljutottak Európa legszélső határaiig, így hozzánk is. Viszonylag rövid idő alatt itt is születtek eredeti beszédek. A Középkori prédikációirodalmunk történetéből című könyvemben Szent Gellérttől a 14. század elejéig dolgoztam fel a hazai forrásokat. Fontos megjegyezni, hogy korai nyelvemlékeink éppen a prédikáció műfajához kapcsolódva, a latin és a népnyelv találkozási pontján jelennek meg. 

A Halotti beszéd maga egy rövid prédikáció, az Ómagyar Mária-siralom egy prédikációs kötet vendégszövege, kitűnő illusztrációs anyag a húsvéti ünnepkörhöz, a Gyulafehérvári Sorok pedig maguk is rövid prédikációvázlatok. 

Sok egyéb mellett mintegy tíz évig dolgoztunk az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és az Érseki Simor Könyvtár kódexkatalógusán, amelynek magyar változata 2021-ben, a német pedig 2022-ben jelent meg a Fragmenta et Codices sorozatunk VII-A és B köteteként. 

Említette, hogy az egyetem után két nyugati tanulmányutat is tehetett, ami akkoriban nagy és ritka lehetőségnek számított. Később is tudott nemzetközi szakmai kapcsolatokat építeni?

A kódexeknek hála sokat kutathattam nagy európai gyűjteményekben, sok nemzetközi konferencián vettem részt, több nemzetközi társaság tagja vagyok, a nemzetközi tudományos kapcsolatok és barátságok nagyon sokat jelentettek a pályám során. De ugyanezt elmondhatom a hazai munkásságomról is: mindig meleg, baráti közegben dolgoztam szűkebb és egészen tág körben is, kölcsönösen segítve egymást szakmailag és emberileg is. A tanítványaimra is így emlékezem, a régiekkel máig kapcsolatban vagyok.

A szélesebb közönség idén ismerte meg a nevét, a legrangosabbnak tekintett Széchenyi-díj átvételekor. A tudományos életnek viszont eddig is meghatározó szereplője volt, és több kitüntetésben is részesült már.

Több magas szakmai elismerést kaptam, de a legjobban talán a „Mestereknek gyengyének” című tanulmánykötetnek örültem, amit a 70. születésnapomra készítettek kollégáim. A köszöntő kötetek többségével szemben ez a könyv nem „vegyes felvágott”, hanem nagyon színvonalas középkori forrástanulmányokat tartalmaz 50 kollégám, egykori tanítványom, barátom tollából. Minden tanulmány közvetlenül érinti azt, amivel valaha foglalkoztam, és amiről itt derült ki számomra, hogy a sokfélesége ellenére mégis mennyire egy irányba mutat.

Hagiográfia – ez a szó is meghatározó a szakmai életútján, de többnyire ismeretlen a hétköznapi emberek számára. A hagiográfiai irodalom a szentek életét, legendáit feldolgozó írások összessége. Miért fontos ezeknek a kutatása, feltárása?

A szentek ünnepeit az átlagember ma névnapként üli meg, de ezek egyházi ünnepek, amelyek átfogják az egész egyházi évet Szent Andrástól Szent Katalinig. A szentek példaképei, tanítói és segítői az imádkozó embernek. 

A középkorban az év napjait az ünnepekről nevezték el (Szent András napja, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja), a templomok a védőszent tulajdonát képezték és nevét viselték; a liturgikus és prédikációs könyvek fele, a legendáriumok egésze a szentekről szólt. Freskók, táblaképek szobrok formájában mindenütt jelen voltak. Aki a középkorral foglalkozik, az a szentek közelségében él.

A középkorban a szentek életrajzainak legnépszerűbb gyűjteménye volt Jacobus de Voragine Legenda aureája, vagyis Arany Legendája. Ez volt a középkori magyar nyelvű legendáknak is a legfontosabb forrása. Hiányát éreztem, hogy ma magyarul nem hozzáférhető, ezért Déri Balázzsal és több kedves kollégámmal, tanítványommal gazdag válogatást készítettünk belőle 1990-ben. Hasonlóan fontos és örömteli munka volt – bár elsősorban Klaniczay Gábor érdeme – a Legendák és csodák: Szentek a magyar középkorból második kötete 2001-ből. Ez az ismert szentek magyarul korábban elérhetetlen legendái és csodái mellett több kevésbé ismert szent (például Szalóme, Kinga, Árpád-házi ifjabb Szent Erzsébet) legendáját is tartalmazza. 

Az egyik legkedvesebb munkám a Szent László királyról szóló középkori prédikációk felkutatása, átírása és lefordítása volt. Az írástudatlan emberekhez a szentek legendái a prédikációkon keresztül jutottak el. László királyról 22 beszédet sikerült összegyűjteni a 13. századtól a 16. század elejéig. A gyűjtemény egyszerre mutatja be a prédikáció műfajának és Szent László kultuszának alakulását a századok során. Horváth Zoltán György a 2008-ban megjelent kötetet saját fotóival, Szent László-freskók részleteivel, mintegy 250 képpel illusztrálta.

Kép

Kép: Katona László

Nemrég az Ómagyar Mária-siralomról tartott rádióelőadást. Hogyan lehet egyszerűen, közérthetően közelebb hozni a régi nyelvemlékeket a hétköznapi emberekhez?

A leghíresebb nyelvemlékeknek, a Tihanyi Alapítólevélnek, a Halotti beszédnek vagy az Ómagyar Mária-siralomnak, máig nagy vonzereje van. Tanultak, hallottak róluk az emberek, és nagyon szívesen megnézik eredetiben. Ezért fontosak a kiállítások, ahol elcsodálkoznak, hogy milyen pici a Leuveni kódex, elfér a prédikáló szerzetes tenyerében, és milyen óriási a középen összevarrt Alapítólevél, amelyen a valóságban ki lehet silabizálni a magyar szavakat. Egyszeriben valóságossá válnak, megidézik a kort, és a többi nyelvemlék iránt is érdeklődést keltenek. Fontosak a népszerűsítő, a laikus olvasó számára is érthető átiratok, a fakszimilék, amiket maguk is böngészhetnek, és az alkalomhoz kötött, népszerűsítő előadások.

Az Országos Széchényi Könyvtár nyelvemlék-honlapján számos magyar nyelvemlék digitális másolata és kiadása elérhető bőséges szakirodalommal. De az első lépést talán mégis a jó magyartanároknak kell megtenniük. 

Búcsúzóul szeretném felhívni a kepmas.hu olvasóinak figyelmét arra, hogy kutatócsoportunk alapításának 50. évfordulója alkalmából 2025. áprilisában átfogó kiállítás nyílik az Országos Széchényi Könyvtárban Kódexből töredék, töredékből kódex: Könyvkultúra a középkori Magyarországon címmel. A legfontosabb latin és magyar nyelvű kódexek mellett bemutatjuk a kódextöredékeket is, mintegy illusztrálva, hogy könyvkultúránk jobb megismeréséhez mivel járult hozzá a töredékkutatás. A kutatócsoportot nyugdíjba menetelem óta Sarbak Gábor kollégám vezeti, vele és Lauf Judittal a kezdet kezdetétől együtt dolgoztunk, a folytatás pedig fiatalabb kollégáink kezében van.