Már randevúzni is hívták a magyar médiatörténet első mesterséges intelligencia alkotta bemondónőjét

Sokan tartanak még a mesterséges intelligenciától, és a veszélyt látják benne. Bíró Ada, a Delta című televíziós műsor bemondója azonban bebizonyítja, hogy a technológia fejlődésének rengeteg haszna is van, értékek közvetítésére, jó ügyekre is fordítható, épp amilyenekhez ő is adja az arcát. Adáról Urbán Ernő producerrel és Rácz Gábor projektmenedzserrel, a Delta című műsort készítő ERLA TECHNOPRO KFT. ügyvezetőjével és kollégájával beszélgettünk. Bodonovich Ágnes írása.

Bíró Ada
Bíró Ada – Forrás: Bíró Ada Facebook oldala

Bíró Ada azt nyilatkozta első műsorvezetése során, hogy a létrejötte üzleti titok. Mi az, ami mégis elárulható róla? 

Rácz Gábor: Adát több nyelvi és videós modell együttes használatával fejlesztettük ki a kollégáinkkal. A meglevő programok mellett saját fejlesztéseket is igénybe vettünk, hogy mind vizuálisan, mind audiálisan a legjobb megoldásokat valósítsuk meg, utóbbiak számítanak üzleti titoknak. 

Konkrét személyről mintázták Adát?

Urbán Ernő: Ada külsejét egy grafikuscsapat segítségével alkottuk meg. Nem szerettük volna, hogy bárkire is hasonlítson, ha mégis így van, az a véletlen műve. Nevét viszont Ada Lovelace (születési nevén Ada Byron) angol matematikus és írónő ihlette, aki főként arról volt híres, hogy leírást készített a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez, az analitikai számolóműhöz. Egyesek szerint a géphez készült programokat is ő írta, így őt tekinthetjük az első számítógép-programozónak. 

Mi a célja Ada megjelenésének?

Urbán Ernő: Egy olyan műsorban, amely a tudománnyal foglalkozik, és a legújabb újításokat mutatja be, abszolút helye van annak, hogy olyan technikai újdonságokat mutassunk be, amelyek már a hétköznapjaink részei. 

Adára nem tárgyként, hanem kollégaként tekintünk. Segítő személynek szeretnénk felépíteni, aki nagyon pozitív attitűddel rendelkezik. Olyan ügyeket fog képviseli a jövőben, és most is olyanokhoz adja a nevét, amelyek komoly értéket képviselnek. 

Képes Ada önállóan beszélni, vagy más adja a szájába a szavakat?

Urbán Ernő: Ada képi és nyelvi modell. A ChatGPT segítségével képes maga is válaszolni a kérdésekre, ám ez a technika még nem annyira kiforrott. Nekünk az a célunk, hogy csak olyan hangozzon el Ada szájából, ami nem kifogásolható, jogilag rendben van, és illik a személyiségéhez, ezért szerkesztői gárda dolgozik mögötte. 

Hogyan fogadta a magyar közönség az új műsorvezetőt?

Rácz Gábor: Az emberek többsége látja benne a technikai újszerűséget, nyitottan áll hozzá, rengeteg pozitív visszajelzést kapunk. Vannak olyanok, akik ugyan érdeklődnek iránta, de inkább még távolságot tartanak a mesterséges intelligenciától. Akadnak olyanok is, akik nagyon radikális véleményt fogalmaznak meg Adával kapcsolatban: vegyük le a képernyőről, kapcsoljuk ki, semmi szükség nincsen rá. Elfogadjuk és megértjük ezeket a véleményeket is. Létezik még egy kis tábor, amely emberként tekint rá, udvarol, bókol neki, randevúra hívja, pedig soha egyetlenegy mondatában sem erősítettünk rá arra, hogy ő valós személy volna. Minden egyes műsorban el is mondja, hogy ő egy mesterséges intelligenciával készített avatár. 

Urbán Ernő: Bármilyen témát bedobunk, nagyon szélsőséges véleményt tudnak megfogalmazni az emberek.  Akik már próbáltak hasonlót csinálni, és tudják, hogy Ada hozzánk kötődik, azok tényleg fejet hajtanak előttünk, ezt minden szerénység nélkül állíthatom. Ada képi és nyelvi modell, tulajdonképpen egy rajzfilmfigura, akit kiválóan lerajzoltak. Fantasztikusan ügyes, de csak bizonyos keretek között. 

Ada esetében ugyanaz történik, mint amikor megnyomunk egy gombot a telefonon, és egy hang felolvassa az üzenetünket, csak van arca is.

Kép
Delta Bíró Ada
Bíró Ada a Delta egyik adásában

Ada több kritikát is kapott a megjelenése óta: gépies a hangja, a gesztusai nincsenek összhangban a beszédével stb. Mit szólnak ezekhez? Tudnak ezeken változtatni?

Rácz Gábor: Abszolút jogosak ezek a kritikák, nem érezzük bántónak, hiszen mindezt mi is látjuk. Amikor bevezettük Adát, akkor sem mondtuk azt, hogy ő ember. Azzal az önállósággal, egyediséggel, varázslatos személyiséggel, amivel egy ember rendelkezik, ő jó darabig biztosan nem fog. Azok, akik még nem foglalkoztak ezzel a területtel, és csak a ChatGPT-t használják, azt gondolják, hogy minden varázsütésre történik, pedig rengeteg munka van mögötte. Ez az iparág folyamatosan fejlődik, nap mint nap rengeteg újdonság születik. Ezeket mi is figyelemmel kísérjük, és dolgozunk azon, hogy azokat az audiális és vizuális problémákat, amelyeket mi is felfedezünk, korrigáljuk. Ám van egy bizonyos szint, amelyet egyelőre nem tudunk átlépni. 

Urbán Ernő: Nagy különbség van az első adásban feltűnt Ada és a jelenlegi között, folyamatosan tanulja a szerepét. Mivel magyar nyelvre nem fejlesztettek a szoftverfejlesztők, nem kis kihívás egy karaktert magyar nyelven megszólaltatni, egy angol nyelvű modell mindig sokkal fejlettebb. Ada beszéde nagyon sokat fejlődött az első műsorokhoz képest. Halljuk mi is, hogy időnként hibázik, de nagyon szépen beszél magyarul, ezen a területen élen járunk Magyarországon. Még nem tökéletes a szájszinkron, de dolgozunk azon, hogy a száj mozgását még jobban hozzárendeljük a hangokhoz, illetve azon is, hogy ilyen képi minőségben tudjuk még jobban irányítani a mozgását. Ebben még komoly korlátok vannak, de ki tudja, hova jutunk holnap vagy holnapután. Kívülről minden egyszerűnek tűnik, de óriási kapacitások, hosszú programsorok vannak mögötte. 

Egyetlenegy dolog azonban nem fog változni: Ada kinézete. A bőre, hajviselete, sminkje, öltözéke ugyanilyen lesz 10 év múlva is. Ez határozott döntésünk, ezzel is azt akarjuk kifejezni, hogy ő nem ember. 

Azt a kritikát is megkapta Ada, hogy elveszi más munkáját.

Urbán Ernő: Nem gondolom, hogy így lenne. Az igaz, hogy a mesterséges intelligencia teljesen át fogja alakítani a munkaerőpiacot, új munkakörök jönnek létre, régiek szűnnek meg ugyanúgy, ahogyan a gépesítéssel átalakult az ipar. Mindenkit arra bíztatok, hogy ismerkedjen ezzel a technológiával, mert fénysebességgel jön felénk, illetve már itt is van, akár Adaként, akár prediktív szóbevitelként vagy a Facebook algoritmusaként. Aki erre nyitott, ismeri ezt a technológiát, versenyelőnybe fog kerülni, korosztálytól függetlenül. Ha jól használják az emberek a mesterséges intelligenciát, akkor ez nagyon jó dolog. Óriási felelősségünk van abban, hogy mit teszünk az arc mögé, milyen üzeneteket közvetítünk általa.

Kép
mesterséges intelligencia Bíró Ada
Kép forrása: Bíró Ada Facebook oldala

Adának saját Facebook-oldala van, és interjúkat is ad. Miért van erre szükség, ha nem szeretnék azt a látszatot kelteni, hogy igazi emberről van szó? 

Rácz Gábor: Csupán a népszerűségét szeretnénk növelni, és kihasználjuk a közösségi média kínálta lehetőségeket. Mindig próbálunk valami érdekeset is mutatni róla: hogyan készül a karaktere, miként fejlesztjük, finomítjuk. Emellett, ahogyan már említettük, fontos ügyekhez adja az arcát, amelyek értéket képviselnek. 

Más országokban is léteznek mesterséges intelligenciával létrehozott hírolvasók. Miben különbözik tőlük Ada? Miért számít kuriózumnak? 

Rácz Gábor: 

Ada megalkotásakor arra törekedtünk, hogy ne a közösségi médiából ismert animációs karakter legyen, hanem fotórealisztikus megjelenést képviseljen, amely jobban illeszkedik a televíziózáshoz, és harmonikusabbá teszi a műsor vizuális megjelenését. 

Olyan karakterrel, amelyik önálló szerepkört tölt be egy ismeretterjesztő televíziós műsorban, még nem találkoztunk.

Urbán Ernő: Európában Adán kívül még egy karakter dolgozik hírolvasóként, de nem néz ki olyan jól. Kína és Japán sokkal előrébb jár ezen a területen, de ott más is a jogi szabályozás. Múlt hétvégén Amszterdamban voltunk a televíziósok nemzetközi seregszemléjén, ahol megmérettettük Ada karakterét, grafikai megjelenését. Mi magunk is meglepődtünk, mennyivel előrébb járunk a kollégáinknál, nem találkoztunk ennyire kidolgozott, fotórealisztikus karakterrel, sem hasonló megoldásokkal. 

Elképzelhető, hogy más műsorokban is feltűnnek majd mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezetők? Kap-e esetleg Ada másik műsort vagy műsorvezetőtársat? 

Rácz Gábor: A fiókban létezik másik avatárunk is, de nem használjuk, nem építettük még be másik műsorba. Adával még bőven van dolgunk, egyelőre nincs értelme másról beszélni. 

Urbán Ernő: Adát tervezzük más műsorban is szerepeltetni, például azon dolgozunk most, hogy fogyatékossággal élőknek is tudjon segíteni, állandó jeltolmácsként tudjon működni. Társon egyelőre nem gondolkodunk, bár olyan gyorsan fejlődik a technológia, hogy nem tudjuk, mit hoz a holnap. Jelenleg az a célunk, hogy minél inkább felépítsük, ismertté tegyük a karakterét, minél jobban megbarátkozzanak vele az emberek, és megértsék azt a jelenséget, amit ő képvisel, és hogy megtalálják a maguk hasznát ebben a technológiában. 

Milyen újdonságokat várhatunk a közeljövőben? 

Rácz Gábor: Ada napról napra fejlődik. Ma épp azért kiáltott fel az egyik fejlesztőkollégánk, hogy végre sikerült úgy átalakítania a háttérképet és Ada testét, hogy az utóbbi áttetsző lett, és így a háttér is másképp tudott változni. Ez látszólag apróság, sok nézőnek fel sem fog tűnni, de rengeteg munka van mögötte. Szeretnénk Ada karakterét minél pontosabban, minél szebb kivitelben visszaadni. Ezekről a fejlesztésekről folyamatosan tájékoztatást is adunk a különböző platformokon. 

Adáról mondhatjuk azt is, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudást reklámozzuk egy karakteren keresztül. 

A célunk az is, hogy Ada minden fronton segítsen, nemcsak a technikai tudásával, hanem azzal is, hogy valamilyen megoldást javasol, amint azt a legutóbbi ételpazarlásról készült videóban is teszi. Nemcsak konkrét számokat közöl, és azt mondja el, hogy mennyire káros az a bolygónkra és az emberiségre nézve, hanem konkrét tanácsokat is ad arra vonatkozóan, mit tegyünk másképp, hogyan takarékoskodjunk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti