Nagy nyári könyvajánló – A nyári szabadsághoz a jó könyv hozzátartozik!
A jó könyv majdnem olyan fontos része a vakációnak, a nyári szabadságnak, egyáltalán magának a nyárnak, mint maga a napsütés. Nem könnyű jó olvasnivalót választani a hatalmas kínálatból, ezért most négy friss és kiváló könyvet ajánlunk a műfaji és témabeli változatosság jegyében.
Legalább három szempontból kuriózum Aanchal Malhotra indiai írónő első szépirodalmi alkotása, Az örökkévaló dolgok könyve. Egyrészt világszínvonalú regényben dolgozta fel és hozta átélhető közelségbe azt az ázsiai, de a világtörténelemre máig nagy hatást gyakorló 1947-es politikai konfliktust, amit ma India és Pakisztán szétválásának vagy megalakulásának nevezünk. Másrészt bevezet egy ismeretlen, már-már titkos világba: a távol-keleti hagyományos parfümök készítésének mesterségébe. Harmadrészt az időhöz és helyhez kötött események leírása között nem veszíti szem elől a lényeget: a Földön minden embert összekötő örökkévaló dolgokat.
A muszlim kalligráfus lánya, a kilencéves Firdausz és a hindu parfümüzlet-tulajdonos fia, a tízéves Szamír 1938-ban találkoztak a soknemzetiségű, sokvallású, virágzó keleti nagyvárosban, Lahórban. Mivel a két család tisztelte és kedvelte egymást, a fiatalok szerelme fokozatosan elmélyült. Már-már úgy tűnt, hogy házasságuk sem lehetetlen, amikor a történelem közbeszólt.
A felszított vallási és politikai ellentétek, a felkorbácsolt indulatok nemcsak két vallási és világnézeti közösséget, nemcsak két államot, hanem az ő szerelmi egységüket is szétszakították.
„Az egész életem rólad szól, senki sem választhat el minket. De ha valaha is elszakadnánk egymástól, ígérem neked, Firdausz Khán, megtaláljuk a módját, hogy visszataláljunk egymáshoz” – ígérte Szamír a lánynak, amikor összedőlt gyerekkoruk világa. Ám ezt a fogadalmat szinte lehetetlenné vált betartani: a Föld két ellentétes oldalán építették újra az életüket. Mindketten családot alapítottak mással. Szamírt teljesen rabjává tette a múlt: amikor Lahór elvesztéséről mesélt, „a lélegzet, a vér, mindannak az elvesztéséről beszélt, ami életben tart egy embert”. Firdausz csak a szíve egy részét hagyta a múltban, benne maradt még erő szeretetet nyújtani egy másik férfinak. Mindkettőjüknek unokáik segítenek, hogy szembenézzenek a történtekkel. Az unokák már megtehetik, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, amiket nem árnyékol be az élet vagy a halál: az örökkévaló, nemzedékről nemzedékre szálló dolgokkal.
A két család és a két szerelmes lassan hömpölygő, keleti mesék stílusát idéző történetét egy beékelt cselekménysor töri meg: Szamír nagybátyjának, Vibeknek a sorsa, aki fiatalon bevonult katonának a brit hadseregbe.
Az ő naplójával az író dokumentumértékű emléket állít annak a szinte teljesen elfelejtett másfél millió indiai katonának, akik golyófogóként és ágyútöltelékként a britek oldalán harcoltak az első világháborúban.
Vibek a belső érzékelése, az illatok felfedezésének segítségével menekült el a háború poklából, és ő lett a családban az első „orr”, aki Franciaországból hazahozta a parfümkészítés tudását. Aki a regényt elolvassa, olyan részletességgel ismeri meg a keleti parfümkészítés hagyományait, hogy szinte le is vizsgázhatna belőle. Megtudhatja, hogy az emlékek ugyanolyan fontos összetevői a parfümöknek, mint a virágok, a füvek, a fák vagy a gyantaféleségek. Kiindulási anyaguk, az attár pedig „folyékony, szabadon áramlik, nincsenek határai. Nem tesz különbséget muszlim és hindu, szikh és keresztény között”.
Ám az örökkévaló dolgok nem csupán szépek. Sajnos örök érvényű a békességre vágyó kisemberek hitetlenkedő, kétségbeesett csodálkozása is az érthetetlen történelmi folyamatok felett: „Miért történt mindez? Hogyan történhetett? Hogy tehettük ezt egymással? Pandzsábot és Bengált felosztották. A családokat is megosztották. A boldogságon és a veszteségen is osztoztak. A szubkontinens egyetlen éjszaka alatt két különálló, önrendelkező állammá változott, egyik oldalon Delhivel, ami Indiához, a másikon pedig Lahórral, ami Pakisztánhoz tartozott.” Mintha mellkasuknál, szívüknél összenőtt ikreket választottak volna szét, ami miatt értelmét vesztette a kivívott szabadság, és csak erőszakot, gyűlöletet hagyott a következő nemzedékekre.
S hogy újra találkozik-e még az életben a pisztáciazöld szemű Firdausz és az illatemlékekben élő Szamír 2014-ig, a cselekmény befejezéséig – az legyen a regényt elolvasók titka.
Aanchal Malhotra: Az örökkévaló dolgok könyve. Libri, 2024. Fordította: Bosnyák Gabriella. 485 o.
Árkok az esőben
Ha érdekli, milyen lehetett az élet az 1980-as években az izlandi tanyákon, itt a ragyogó lehetőség: olvassa el Jón Kalman Stefánsson izlandi író kiváló könyvét, az Árkok az esőbent. Olyan hatású, mintha beköltözne az olvasó egy izlandi családok alkotta negyven évvel ezelőtti lakóközösségbe: egymástól távol, de mégis látótávolságban épült családi házakba, amelyeket megművelt kertek, szántóföldek és birkákat tápláló legelők, távolabb folyó és erdők vesznek körül. Az itt élőket összekötik a hasonló életkörülmények, küzdelmek és örömök, az örökölt hiedelemvilág és azok a hétköznapi kalandok, amik különböző, néha szélsőséges karaktereikből adódnak.
Mert a tájon gomolygó tompa fény és szürke köd ellenére ez a kis közösség sok színes egyéniségből áll, akik időnként egymás idegeire mennek, még össze is verekednek, hogy aztán egy édes-bús, alkoholgőzös összeborulással újra szent legyen a béke közöttük.
Itt mindenkinek mindenkiről van legalább egy története, és ez már elég is ahhoz, hogy egy tehetséges író lebilincselő, összefüggő novellafüzért írjon e hétköznapi emberek nem hétköznapi történeteiből. Így nem csoda, ha ilyen fejezetcímekkel is találkozhatunk a könyvben: „Eszembe jut ez a rövid történet egy emberről… És egy bikáról.” És az szerepel benne, hogy egy elszabadult bika olyan vadul üvöltött, hogy „az elfek a dombok mélyére bújtak”. Mert az elfek, a régi hitvilág bűbájos lényei még ott élnek a helybéliek közelében, miközben már a materializmus is hatalmába keríti a fiatalokat. Az elbeszélő a felnőttkora kezdetére így emlékszik vissza: „Tudtam, hogy szerte a világban antropológusok, régészek, történészek, fizikusok és orvosok rántják le a leplet a mítoszokról. Tudtam, hogy nemsokára lehetséges lesz az embert is úgy vizsgálni, mint a hagymát: lehántani egyik réteget a másik után, míg végül nem marad más, csak az ásító üresség. Tudtam, hogy eljött az anyag kora.”
Eközben néha még mindig olyan kemény a tél, mint amikor a halott dédnagypapát nem tudták eltemetni a jeges földbe, ezért a ház déli oldalának támasztották a tetemet, de ott annyira rosszul érezte magát, hogy majd’ megőrjítette a ház népét a fagyos csikorgásával; és nem lehetett mást tenni, mint könyörögni a Jóistenhez enyhébb időjárásért. Ahol száz éve még egy dombtetőn feltűnő autó is eseménnyé, beszédtémává vált – de nincs ez másként a könyv jelenében sem, mert hiába az aszfaltos országút, ez a vidék még fehér folt a térképen.
A közösségben ott él Guðmundur, aki mint egy őrült Siegfried egy Wagner-operából, időnként belovagol egy tanyára, frászt hozva az ott lakókra, és pehelyként dobálja az embereket, birokra kel egy hároméves kossal, kiganézi az ólat olyan lendülettel, amire senki más nem képes – nem csoda, hiszen a 13. században a családja férfiága trollokkal keveredett. De elviselik őt is, mert hozzájuk tartozik, és jól jön a focicsapatba ez az óriási hátvéd, no meg akkor is, ha egy oldalára dőlt traktort kell felállítani.
A tanyákat egy olyan vidéki telefonvonal köti össze, amit mindenki lehallgathat, és a csöngetések száma és hossza jelzi, hogy éppen melyik tanya lakóit hívják. Ilyenkor persze illetlenség belehallgatni a másik beszélgetésébe. De mi történik akkor, ha valaki ezt a szabályt nem tartja tiszteletben? Sőt, missziónak tartja, hogy a beszélgetések közben kijavítsa a ragozási hibákat és a hanyag, idegenszerű nyelvhasználatot? Meddig fajulhat egy ilyen helyzet egy ilyen kis közösségben?
Persze a szerelem is kicsírázik ezen a zord tájon, és olyankor az emberek testét és lelkét átjárja a belső napsugár.
Az sem baj, hogy ez a szerelem épp a vágóhídon kezdődik, mert a kamasz fiú tudja már, hogy semmi más nem számít, csak a lány tekintete. „Nem vágytam már a francia idegenlégióba, távoli csillagrendszerek se érdekeltek már, mert ez a lány, ő volt alattam a föld és felettem az ég, a torkomban dobogó boldogság.” S amikor a lány mégis inkább mással száll be egy sárga Lada kombiba a buli után, és a kocsi látványosan inogni kezd – nem csoda, ha a fiú fájdalmával a természet is együtt gyászol: a legjobb fejőstehén felborítja a tápos hordót és halálra zabálja magát.
A jó mesélőknek nagy tekintélye volt a helyi közösségben az író kamaszkorában, nem csoda, ha évtizedekkel később ő is mesélővé vált. Lehet, hogy egykori hozzátartozói, ismerősei elismerését szerette volna kivívni azzal, hogy lejegyezte vagy kitalálta történeteiket? Mert „a múlt valójában soha nem múlik el” – jelenti ki az elbeszélő, Jón Kalman Stefánsson alteregója. Vagy azért írta meg novellafüzérét, hogy bizonyítsa: ő megőrizte gyermeki látásmódját, amely kincsként vonul végig a könyvön? Hiszen a felnőttkor küszöbére érve „az emberben mély álomba merül a gyermek, és egyesekben soha nem ébred fel újra. Az ilyen emberek halott gyermeket cipelnek magukban”. Én ezt a belső gyermekről szóló erős idézetet viszem magammal a könyvből a sok esendő, mégis szerethető figurán és történeten túl.
Jón Kalman Stefánsson: Árkok az esőben. Jelenkor Kiadó, 2024. Fordította: Egyed Veronika. 183 o.
„Amikor Erzsébet császárné 1868. április 22-én, nagy várakozást követően életet adott negyedik, egyben utolsó gyermekének, számára voltaképpen már nem volt nagy tétje, herceg vagy hercegnő születik-e, de a budapestiek (akkor még pestbudaiak) a gyermek neméről értesülve kifejezetten csalódtak.” Ugyanis nem fiú, „csak” egy leány született: Mária Valéria főhercegnő.
Ezzel a mesteri, jelképesnek is tekinthető felütéssel kezdi Szécsi Noémi könyvét, amely a nők neveltetését és szereplehetőségeit tekinti át a 19–20. század fordulójának Magyarországán.
Hihetetlen, hogy mennyi fontos apróságra kiterjed a szerző figyelme! A névadási és keresztelési szokásokon át a gyermekek táplálásán, öltöztetésén, a törvénytelen gyerekek sorsán, a szoptatós dajkák és lelencházak szerepén át a kisiskolás korig még csak a gyermekkort tekinti át. Ezután következik az oktatás hatalmas témaköre, amelyet ebben a korszakban meghatározott a nemi szegregáció, de ekkor indult be igazán a nőnevelés, egymás után alakultak az iskolák a lányok számára, persze leképezve a társadalmi különbségeket.
Ismert nők visszaemlékezései, naplórészletei „fűszerezik” a történeti áttekintést és teszik élményszerűvé, átélhetővé, hitelessé.
Csak néhányan azok közül, akiknek személyes önéletrajzi írásait (naplóit, leveleit) a szerző felhasználta: Hugonnai Vilma, Várnai Zseni, Kaffka Margit, Holics Janka (Móricz Zsigmond felesége), Mauks Ilona (Mikszáth Kálmánné), Pulszky Polixéna, Andrássy Katinka – és mellettük ott sorakoznak azok az alig ismert nők, akiknek nevét és élettörténetét mások örökítették meg. Anyák és gyermektelenek, dajkák, nevelőnők, tanítónők, parasztasszonyok, cselédlányok, munkásnők, apácák, feleségek, hajadonok, elváltak, özvegyek… Egészen különböző élettörténetek, mégis minden életút mélyén van egy közös női vonal.
Szécsi Noémi nőtörténeti könyvei azért népszerűek, mert írójukról elmondható két közhelyszerű dicséret: nagyon jól, élvezetes stílusban ír, és alapos a források felhasználásában. Valójában ennél a kettőnél nagyobb dicséretet nem is lehetne írni művelődéstörténeti könyvek esetén. Szécsi Noémi nagyon ügyesen egyensúlyoz a tudományos szakkönyv és az ismeretterjesztő irodalom határmezsgyéjén: miközben komoly könyvtári kutatómunka alapján, lábjegyzetelt hivatkozásokkal, hatalmas bibliográfia feldolgozásával írja történelmi áttekintéseit, mindvégig megőrzi olvasmányos stílusát. A korszak társadalmi folyamatainak felvázolását mindig az egyéni női sorsok hitelesítik, amelyek érzelmi azonosulásra is késztetik az olvasót.
Szécsi Noémi: Régen minden lánynak jutott férj. A nők neveltetése és szereplehetőségei a 19–20. század fordulóján. Park Könyvkiadó, 2024. 535 o.
Ígéretes szoprán énekesi karrierjét otthagyva Rhiannon Lambert beiratkozott az egyetemre, hogy képzett dietetikussá váljon. Ma ő az Egyesült Királyság egyik legismertebb táplálkozási szakértője, aki a legnépszerűbb egészség-témájú podcastet vezeti, bestseller könyveket ír a tudományos alapú egészséges táplálkozásról, és néhány éve már egy testsúlymenedzsmentre és táplálkozási zavarokra specializálódott szakrendelő vezetője a híres londoni Harley Streeten.
A táplálkozás tudománya című könyve, amely immár magyarul is megjelent, lenyűgöző kiadvány: a tördelése profi, a gyümölcsökről, zöldségekről és más ételekről készített gyönyörű képek szinte „legurulnak” a lapokról, a számítógépes grafikai ábrák és táblázatok segítségével könnyen áttekinthető és megérthető a tartalom, a papírminőség és a kemény borító csodálatos. A szöveg laikusoknak szól, így kellően egyszerű, lényegre szorítkozó, ám ugyanakkor alapos és rengeteg táplálkozási kérdésre választ ad.
Méghozzá a legújabb, tudományos szempontból megbízható kutatásokra alapozva.
Már a bevezetőben kulcskifejezésekre és -mondatokra bukkanunk: „ételek nyugodt és egészséges élvezete”, „testünk ugyanolyan egyedi, mint a személyiségünk, így mindannyiunknak rá kell találnia arra az étkezési stílusra, ami nekünk megfelelő”. Az áltudományos nézetek ott vannak mindenütt, és megtévesztően tudományosnak hatnak – figyelmeztet a szerző. Ugyanakkor nem esik a szélsőséges ítélkezés csapdáiba, nem ítél el divatos diétákat, csak bemutatja a mellettük és ellenük szóló érveket. Az időszakos böjtökről például egyszerűen megindokolja, kiknek való és kiknek nem való, és a vegán és vegetárius életmód pozitívumait és negatívumait se titkolja. Valójában nagyon kevés olyan részlete van a könyvnek, amikor Lambert pellengérre állít egy-egy valóban káros téveszmét: „A detox teákkal egy vagyont költünk olyasmire, ami csak a vécéhez szegez minket” – jelenti ki vitriolos humorral, és nem kíméli a „lúgosító étrendet” sem, amely egy képtelenségen, a vér kémhatásának megváltoztathatóságán alapul.
De miben hisz és mit ajánl Rhiannon Lambert azon túl, hogy objektíven tájékoztat és sok hasznos ismerettel gazdagít? Először is arra buzdít minket, hogy számoljunk le a „diéta-mentalitással”! Ne kapkodjunk újabb és újabb divatos módszerek után, hanem ismerjük meg a saját testünk igényeit és működését. Tiszteljük az éhségünket és a teltségünket. Minél inkább válasszuk el az érzéseinket az ételektől. Mind az intuícióknak, mind a tudatosságnak fontos szerepe van az étkezésünkben, és ehhez meg is adja a szempontokat. Étkezzünk változatosan és mértékletesen, mert ez adja a legnagyobb esélyt az egészséges táplálkozáshoz – tanácsolja, és egészen gyakorlatias útmutatást ad: például a tenyerünk méretével ábrázolja, milyen egy jó összetételű napi étrend, vagy leírja azt az „ökölszabályt” is, ami alapján kiszámíthatjuk napi vízszükségletünket. Nem hagyja ki a bolygóbarát étkezési szokások témakörét sem.
Az eddigi tudományos bizonyítékok alapján ő a zöldség–gyümölcs–teljes kiőrlésű gabonák hármasságában hisz mint a táplálkozás alapjaiban, és elsősorban a legtöbbet kutatott, legjobb élettani hatású mediterrán étrend mellett teszi le a voksát. De nem elvakult, nem kizáró.
Más földrészek étkezési szokásainak pozitívumait is elismeri, a hús-, zsír- és fehérjefogyasztás helyét pedig a maguk fontosságának szintjén jelöli ki. Többször utal rá, hogy bizonyos területeken nincs még elég meggyőző bizonyíték vagy nem egyértelmű a levonható következtetés, nincs tudományos konszenzus egy-egy kérdésben.
Ezt a szép és gazdag tartalmú táplálkozási kézikönyvet bátran ajánlom mindazoknak, akik tele vannak kétségekkel és kérdésekkel saját táplálkozásukat illetően, akik szeretnék, ha családjuk egészségesebben étkezne, és azoknak is, akik nagyra becsülik a kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes tudományos ismeretterjesztést.
Rhiannon Lambert: A táplálkozás tudománya. Libri Könyvkiadó, 2024. Fordította: dr. Molnár Csaba. 224 o.
Támogatott tartalom. A cikk megjelenését támogatta:
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
