A gyász nem múlik el, csak az élet körbenövi

Máskor egy nyolcvan körüli asszony, Bözsi néni mesélte széles jókedvvel, hogy megvan már a sírhelye: a temető legfelső sarkában. Azért választotta azt, mert ott a szélén, rá fog először sütni a nap, az egész temetőben először őt éri majd a napfény. Jót mosolyogtunk rajta együtt, kimondatlanul bízva abban, hogy ez még sokára jön el. 

Még abban az évben az októberi nap melegítette az arcomat, amikor az utolsó útjára kísértük.

Éreztem, hogy valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés szövi át a mindennapjaimat, de megnevezni nem tudtam, vagy inkább nem mertem. 

Gyászoltam. Visszhangoztak a fejemben az idősektől hallott bölcs, egyszerű mondatok, amelyekkel igazán nem tudtam mit kezdeni: „Az elmúlás az élet része.” „Aki megszületik, az meg is hal.” Szerettem volna megérteni, hogy hogyan képesek ennyire természetesen felfogni az elmúlást.  

Kép

Erzsi néni esti imádsága – Mohos Zsófia fotója

A legtöbb településen az elmúlt évtizedekig nem volt ravatalozó. A halottat a tisztaszobában pedig sosem hagyták magára, együtt imádkoztak érte. A család nem volt egyedül a gyásszal, a közösség osztozott a fájdalomban. A halál nem volt valami érthetetlen, távoli ügy. Látták az elhunytat, a gyászt külső jelekben is megélték, hiszen gyászos és félgyászos népviselet is van, amelyet néhány esetben egy évig is illő hordani.  

Fiatal lány vagy legény halálakor olyan tradíciók is éltek, amelyek több mozzanatban is megegyeztek a lakodalmi szokásokkal. 

A halott lakodalmának megülése a halál utáni élet képzetköréből ered, általa mintegy megadják a halottnak, ami neki jár. A szokás nagyjából az egész magyar nyelvterületen egyformán ismert volt. A lakodalmi jelleget a viselet őrizte meg legtovább. Az eladósorban lévő megholt lányt menyasszonynak öltöztetve ravatalozták fel és tették koporsóba, kezébe jegykendőt adtak, a legény halottat ünneplő ruhába öltöztették. A századfordulón még többfelé előfordult, hogy a fiatalság a sírnál, vagy a halotti toron táncolt. 

Kérdés, hogy mit kezdünk a hiánnyal, a gyásszal. Hiszen az idő múlásával a gyász nem múlik el, csak az élet körbenövi. 

Kép

Novemberi reggel a temetőben, Kupuszina, Vajdaság – Fotó: Mohos Zsófia

 Ez a képriport eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>