Lehet-e segíteni azon, aki nem érti a viccet és nincs humorérzéke?

Hogy lehet humor nélkül élni?! – teszik fel sokan a kérdést felháborodva, amikor olyasvalakivel beszélgetnek, aki képtelen nevetni a vicceken. De miért van az, hogy míg egyesek nagyon is értik a viccet, az iróniát és a szóvicceket, addig mások egyáltalán nem, sőt, inkább csak a szavak egyértelmű jelentésére tudnak koncentrálni? Egyáltalán melyik agyi terület felelős a humorérzékért? Lehet fejleszteni? Dr. Svindt Veronika nyelvészt, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársát kérdeztük.  

humorérzék
A kép illusztráció – Forrás: Unplash

A humorérzék komplex képesség, nagy adag tudáshalmaz kell hozzá

„Az a képesség, amit humorérzéknek nevezünk, valójában egy sor másik képesség összehangolt működésének eredménye. Nincs egyetlen konkrét, könnyen körülhatárolható agyi terület, amely a viccek megértéséért és produkálásáért volna felelős.

A humorérzék fejlődési folyamat során alakul ki, amely nagyjából 4–5 éves korban kezdődik, és egészen a serdülőkorig eltart.

A folyamat szoros összefüggésben van a magasabb szintű kognitív képességek – döntéshozatal, következtetés, ok-okozat felismerése, rugalmasság, figyelem stb. – kialakulásával. Ahhoz, hogy a viccet, a humort megértsük, rendelkeznünk kell egy viszonylag jelentős szociális és kulturális tudáshalmazzal, hiszen ez teszi lehetővé, hogy felismerjük/megértsük a humorban, iróniában vagy szóviccben rejtetten jelen lévő ellentétet, váratlanságot, vagy az adott helyzethez nem illő mozzanatot” – kezdi dr. Svindt Veronika, s hozzáteszi, hogy a humor megértéséhez képesnek kell lennünk megérteni mások szándékait is, például fel kell tudnunk ismerni a körülmények együttállásából, hogy most iróniát hallottunk-e, vagy sem.
„Fel kell tudnunk ismerni azt is, hogy a beszélgetőpartnerünk milyen információknak van a birtokában, és melyeknek nincsen. Erre a legjobb példa a »Csiga megy haza« című egymondatos vicc, amely nem lesz vicces annak az űrlénynek, akinek a bolygóján nem élnek csigák. Nincs tisztában azzal, hogy a csiga magától értetődően mindig otthon van” – magyarázza a szakértő.

Dr. Svindt Veronika hangsúlyozza azt is, hogy az említetteken túl ismernünk kell azokat a társadalmi elvárásrendszereket, szokásokat és kétértelműségeket, a ki nem mondott jelentéstartalmakat is, amelyek keretében a viccek viccesnek vagy éppen oda nem illőnek minősülnek. Például egy rendőri igazoltatás közben kevésbé célszerű rendőrviccet mesélni az igazoltató közegnek, ez még akkor sem nyerő ötlet, ha a vicc amúgy tényleg jó.

Kép
humor értése
A kép illusztráció – Forrás: Pexels/Monstera

A homloklebeny szerepe

„Vannak úgynevezett végrehajtó funkciók, amik lehetővé teszik, hogy következtetéseket vonjunk le, rugalmasan alkalmazkodjunk a humor vagy az irónia által létrehozott helyzethez. Az ezekért felelős területek nagyrészt, de nem kizárólag a homloklebenyben találhatók.

Mivel a homloklebeny az agyunknak az a területe, amely a legkésőbb indul fejlődésnek, az első életévekben a megfelelő agyi hálózat fejlettségének hiányában még a humorérzék sem működik.

Ezért van az is, hogy ha egy kisgyerek a szeme elé teszi a kezét, azt gondolja: „ha én nem látok másokat, akkor bizonyára engem sem látnak. Benne még nem alakult ki annak a képessége, hogy felismerje: mások más nézőpontból látják a világot” – mondja Svindt Veronika.

Az emberek 25 százaléka egyáltalán nem, vagy csak kevéssé érti az iróniát

Valójában nem tudjuk, hogy teljesen átlagos, körülbelül hasonló háttérrel rendelkező emberek között is miért vannak óriási különbségek a humor és az irónia megértésében. Kutatások azt mutatják, hogy az emberek 25 százaléka egyáltalán nem, vagy csak kevéssé érti az iróniát, vagyis egy nyolcfős társaságban valószínűleg lesz két olyan ember, akikkel hiába próbálunk ironizálni.

„Nagy egyéni különbségek vannak abban is, hogy kinek mi vicces, és mi nem. Van, aki a szóviccektől, van, aki az angol humortól, van, aki a feketehumortól és a groteszktől, mások pedig a rejtett iróniától kapnak „röhögőgörcsöt”, tehát még abban sem vagyunk egyformák, hogy ki mit tart viccesnek.

Léteznek az intelligencia (IQ) mérésének mintájára a HQ-t, azaz a humorérzék mértékét mérő tesztek is.

Ezek azt mérik fel, hogy az egyén mennyire képes megérteni mások humoros megjegyzéseit, milyen típusú humort részesít előnyben, és ő maga hogyan szeret viccelni (ha egyáltalán szeret). Az ilyen tesztek eredményei jól rávilágítanak arra, hogy a HQ eloszlása a népességen belül nagyon hasonló az intelligenciához, vagyis úgynevezett haranggörbeformát ölt” – hívja fel a figyelmet az érdekes párhuzamra a szakértő.

Mentális betegségek, agyi sérülések is közrejátszhatnak a viccek meg nem értésében

Az óriási egyéni különbségek mellett léteznek olyan fejlődési zavarok, mentális betegségek vagy szerzett agysérülések, amelyek általában a fent említett képesség korlátozódásával járnak együtt, és érintik a humorérzéket is. 

A fejlődéses eltérések közül a szakértő először az autizmus spektrumzavart említi:

„Az autizmussal élők számára a szó szerinti jelentések értelmezhetők elsősorban a nem szó szerinti, rejtett jelentésekkel szemben, aminek egyenes következménye, hogy a humor és irónia világában nem igazodnak el igazán jól. A mentális betegségek közül a skizofrénia esetében írták le a pragmatikai képességek korlátozódását, ezzel együtt a humorérzék korlátozottságát. A szerzett zavarok között pedig a jobb agyfélteke bizonyos területeinek sérülései (baleseti trauma, sztrók vagy daganat) vezethetnek többek között a humorérzék zavarához is.”

Lehet-e fejleszteni a „haha” képességet?

„Nem gondolom, hogy maga a humorérzék jelentősen fejleszthető képesség volna.

Annyira összetett képesség ez, és annyira nem tudunk róla eleget, hogy jelen tudásunk szerint fejleszteni sem nagyon tudjuk.

Inkább a humorérzékkel összefüggő részképességek javíthatók, valamint azoknak a tipikus helyzeteknek a felismerése fejleszthető, amelyek gyakoriak a hétköznapi kommunikáció során, és amelyeken félrecsúszhat a kommunikáció. Például annak, ha a gyerek nem érti, hogy a »De szép rend van itt!« nem számít dicséretnek, amikor az anyukája mondja a szoba közepén állva, ahol bokáig lehet gázolni a játékokban” – zárja gondolatmenetét a nyelvész.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti