„Gyere be, melegedj meg, érezd magad jól!” – A Marczi Nappali testet-lelket melenget, miközben más intézmények bezárnak

– Októberben egyik pillanatról a másikra kaptunk információt arról, hogy a távfűtési díjunk az eddigi összeg hétszeresére emelkedik. Polgármesterünk épp ez idő tájt köteleződött el amellett, hogy semmi szín alatt nem zárunk be a kerületben művelődési intézményeket. Összekapcsolódott ebben a történetben a kényszer és a gondoskodási igény: úgy gondoltuk, ha úgyis ki kell fizetnünk a havi 8 milliós számlákat, a szabad tereinket felkínálhatjuk olyanoknak, akiknek nagy problémát okoz a lakásuk kifűtése, hadd élvezze a közösséget és meleget minél több ember… Rögtön tudtuk is, hogy melyik csendes, bensőséges hangulatú termünk lesz erre alkalmas. Voltak díszleteink, kellékeink olyan darabokból, amelyeket ritkábban játszunk – ez a fehér asztal például az Árvák című előadásunkból van –, és a saját erőnkből be is rendeztük a teret. Itt a házban van érzékenység és tudás arról, hogy miképp érdemes foglalkozni az idősebb korosztállyal, és most már azon dolgozunk, hogyan tudjuk erre behívni őket, hogy elhiggyék, ez tényleg létezik, be merjenek jönni az utcáról. Heti két alkalommal állandó programot is beépítünk, ezzel is hívjuk, várjuk őket. Az első lépést még nehezen teszik meg, nemcsak fizikai, hanem lélektani határ is ez.

– Probléma az ő elérhetőségük, a megszólításuk?

– Sok idős ember jár a programjainkra, rendszeresen használják is a házat. De az, hogy csak beüljenek valahova, trécseljenek kötetlenül, lassan indult be az elején. Mi 9-től 15 óráig tartjuk nyitva a Nappalit, de tegnap még este hatkor is itt horgolt egy csapat, ugyanis most a közösségi karácsonyfa-készítő programot is elindítottuk.

Idén egy több mint ezer darabból összeillesztett, horgolt „nagyikockából” álló karácsonyfát állítunk majd föl a Marczibányi tér előtt, amelynek nagy egészében mindenki megláthatja majd a maga kis részét.

A kötős, horgolós, hímzős csapatunk volt itt tegnap, és horgolták a darabokat lelkesen.

– Azt hallottam, hogy rengeteg felajánlás érkezett a Nappali ötletéhez.

– Igen, először ingyenes szenior néptáncoktatást vállalt el egy felajánló, meg is fogjuk hirdetni. Tegnap tíz kiló almát hozott valaki, egyszerűen beugrott vele. Rengeteg fonalat kaptunk, mert a közös kerületi karácsonyfa ötlete megmozgatta az emberek fantáziáját. Kaptunk társasjátékokat, folyóiratokat, kártyát, volt, aki pszichológiai tanácsadást ajánlott föl, vagy közéleti beszélgetéseket, egy volt nagykövetünk, masszázst, gyönyörű képsorozatot érdekes idős arcokról, növényeket… Kicsi és nagy dolgokat egyaránt, és mindent örömmel fogadtunk. Az internetsarkunk is egyre bővül.

– Hogyan lehetne megfogni azt a gondolkodásmódot, ami egy ilyen helyzetben nem a bezárás, hanem a még tágasabbra nyitás mellett dönt, mint egyfajta „mégis-kultúra”?

– Eddig is nyitva voltunk, csak most újabb célcsoportot szólítottunk meg. Szerintem ennek a gondolkodásnak az a tudat az alapja, hogy közösségeket kell létrehoznunk, azután ezekből a közösségekből lesz a közönség, aki majd a többi programunkra is bejön. Ma már nem gondolkodhat régi klisékben egy művelődési ház sem, már nem olyanok a kultúrafogyasztási szokásaink, és nem ugyanaz a finanszírozás sem. A mi költségvetésünknek csak egy része jön az önkormányzattól, a másik részét nekünk kell kigazdálkodni, és ez egy óriási tétel. Erős színházi lábat növesztettünk, vidéki színházi profilt is építettünk, nálunk lép fel a Kaláka, vannak olyan aktivitásaink, amelyek az értékek átadása mellett profittermelésre is alkalmasak. A közösségformálás ezt a kétféle elvárást tartja egyensúlyban. A fiatalabbakat drámapedagógiai műhelyünk, 3D nyomtató tanfolyamunk vagy a robotika fogja meg, őket is ide szeretnénk vonzani.

Kép

Fotó: Kuttner Ádám

– Úgy tűnik, hihetetlen megtartó erő és érték van a közösségekben!

– Én azt is megfigyeltem, hogy a szétcincált idegrendszerű embereket a közösség egyszerűen közös platformra hozza. Itt mindenki egy csónakban evez, és érzi, hogy a saját közösségéért dolgozik.

Nálunk kialakulófélben van egyfajta „kerületi identitás”, amelyben áramlik a kedvesség, szinte tapintható az emberekben az odafigyelés a másikra, a lelki odahajolás.

Kis dolgokon, találkozásokon, egyszerű ötleteken alapul a világhoz és önmagunkhoz való viszonyunk. Ha együtt horgolok valakivel, ha együtt szedünk szemetet, ha együtt hajladozunk a permakultúrás kertben – akkor meghallgatom a véleményét, és tekintettel leszek az érzéseire is.

 – Mi minden bújik meg egy otthonos kis nappaliban….

– Minden olyan kis dolgokból indul ki, mint egy csipketerítős nappali vagy egy paradicsomültetés. Vagy például az, hogy a Marczi előtt nem parkoló van, hanem asztalok és székek, támlájukon takarókkal. Itt maga a tér is hívogat, kitárul. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nagypapák ülnek a padokon, arcukat a nap felé tartva, várják az unokáikat, és közben beszélgetnek egymással. Mint régen a ház előtti pad, a szemünk előtt agorává vált a hely.

– Szélesedik a tér, szélesedik a kultúra fogalma is.

– Kultúra szerintem minden, ami körülvesz bennünket. A kert is lehet kultúra, a kézművesség is, és a vizualitás minden formája is idetartozik. Nemcsak az elit kultúra alakít minket, hanem az egyszerű tárgyi környezet is. Itt ez a nappali is: üzenete van. Gyere be, melegedj meg, érezd magad jól! Én hiszek abban, hogy mernünk kell elszakadni az elit kultúrától és nyitni a mainstream felé!

– Kik azok, akik használják a Marczi Nappalit? Milyen élethelyzetekből érkeznek ide az idős emberek?

– Ezt sosem kérdezzük meg tőlük… Végletesek a benyomásaink róluk, van, akiben azt látjuk, hogy óriási szüksége van erre a lehetőségre, sőt, ennél jóval többre is szüksége lenne. Van olyan köztük, aki csak a társaságért jön.

Sokan lehetnek olyan élethelyzetben, hogy csinosan és ápoltan jelennek meg a világban, otthon pedig 15 fokon tartják a fűtést, és szégyellik a problémáikat még a gyerekeik előtt is.

Aki ide bejön, annak felkínáljuk az összes lehetőséget, amit aznap igénybe tud venni. A lényeg, amire ők vágynak, az a társ, a társaság. A fűtésről, a melegedésről és a többiek társaságában való sütkérezésről is szól a Marczi Nappali. Remélem, hogy itt a szó szoros értelmében vett találkozások, meghatározó, sőt világraszóló kapcsolatok jönnek létre majd. Most az a titkos tervem, hogy készüljünk még egy nappalit kialakítani azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei nehezen tudják megoldani majd a téli szünet plusz három napját – csak besegít néhány nyugdíjas a csapatból a gyerekvigyázásba… Szerintem most ilyennek kell lennie egy művelődési háznak: a szociális feladatokból is kivesszük a részünket.