Titkokat suttognak, de mi mindenről mesélhetnének még a babák?

Legbaba és négy szálon futó élmény

A nemzedékeken átívelő értéket Éva is megerősíti. Mint fogalmaz, „egy porcelánbaba négy generáció számára ad értéket: a gyermek örül a játéknak, a szülő babázik a gyerekkel, a nagyszülő ruhácskákat varrhat és öltöztethet, a dédszülőnek pedig a régi emlékeit élteti”. Míg a Barabás Villa kiállítóterében sétálunk, azt is elárulja, fordított utat járt be a babákhoz való viszonyában, előbb készített ugyanis saját babákat, és csak azután fogott antik babák restaurálásába. Nem meglepő, amikor kiderül, hogy rajongása gyermekkora óta tart, meghatározó meseélménye volt a „Panninak van hat babája” kezdetű mondókás-rajzos kis mesekönyv, de megemlíti nagyapja, Budavári Mátyás hatását is, aki saját meséket mesélt, mindenfajta állattal megismertette – legyen az szalamandra, levelibéka, éticsiga stb. – és az állatok szeretetére nevelte unokáját.

Egy alkalommal például a szomszéd kutyája megharapta a kis Évit, nagyapja ekkor kézen fogva visszavitte az állathoz, hogy helyrehozza a rossz emléket, a kutya pedig végül a legjobb barátja lett.

A gyermekként ajándékba kapott babáit látva azonban folyamatosan hiányérzete volt. Élt ugyanis egy elképzelése egy részletgazdag, tökéletes porcelánbaba-ideálról, amely talán nem is létezett, de amelyre annyira vágyott, hogy körülbelül 15 éve elkezdte kitanulni a babakészítés mesterségét, hogy végre elkészíthesse a „legbabáját”.

A mostani életmű-babakiállítást Éva a férjével már több éve megálmodta. A fenti galériában két, a földszinti részen pedig négy szinten tudta megjeleníteni a babagyűjtemény „111+1” darabját. Ezzel a megoldással nemcsak felnőtteknek nyújthat a kiállítás páratlan élményt, de a padlóra rendezett kis enteriőrök, életképek a gyerekek számára is elérhető magasságban láthatók. Két szinten pedig antik babák sora helyezkedik el. A falakat a restaurálás vagy készítés fázisfotói díszítik, csupa „ilyen volt – ilyen lett” kép, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a kiállítás forgatókönyve négy szálon futtatja az élményt.

Elemér bácsi, Lenke néni és a többiek

Bandika, Jázmin, Dalma, Krisztián, Erdei Manó – utóbbi így, szigorúan vezetéknév–keresztnév kombinációban –, záporoznak a nevek, miközben Helmeci Éva végigvezet a babái között.

Itt fönt ugyanis – mutat szét a galérián, ahol saját készítésű babái foglalnak helyet – mindegyik babának neve van, míg alul az antik restauráltbaba-remekműveket gyártó és típus alapján emlegetik. A sor a kereskedelmi forgalomban kapható gipszformák felhasználásával készült mai, egyedi porcelánbabáktól haladva a saját modellezett figurákig tart. Egy angyalarcú, elmélázó kislány baba vonzza magára a tekintetet, és megdöbbenésünkre a lányka ölében még egy méretarányos, élethű plüsscica is gömbölyödik. Aztán kiságyban fekvő reborn csecsemő baba mellett sétálunk el. A reborn egy festési technika – világosít fel Éva –, segítségével élethűvé varázsolható egy vinyl baba.

„Karakterbabák!” – hangzik el a kulcsszó, amikor a sok angyalarcú mellett egy különösen realisztikus kis pofihoz, egy megszeppent babához érünk: a festett szemöldök fölfelé hajló íve, a csodálkozó tekintet, a jellegzetesen görbülő szájacska mind azt mutatja, hogy a baba – bocsánat, nevezzük őt is a nevén: Ilka – még nem döntötte el, hogy elég nagy-e a hirtelen jött ijedtség ahhoz, hogy sírjon, vagy legyőzi a meglepetés és kíváncsiság izgalma a riadalmat.

Kép

Fotó: Bojtos Anita

Pár méterrel odébb egy 25 centi magas „öreg figura” kerül a szemünk elé: Elemér bácsi, Éva régi szomszédja, aki élete végén, felesége halálát követően egy öregotthon lakója lett.

Haláláig Éva hetente többször is meglátogatta, és bár az idős úrról egyetlen fényképet sem őriz, a keze modellezés során szinte „véletlenül” megformázta a tíz nyelven beszélő korábbi banktisztviselő alakját.

Eredetileg idős hajléktalant szeretett volna alkotni, de az ihlet valahogy mégis úgy vezette a kezét, hogy végül Elemér bácsi vonásai öltöttek formát a modellezés nyomán. S hogy Elemér bácsi felismerhető lett, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kiállítás megnyitóján hatalmas mosollyal lépett Évához egy ismeretlen hölgy, aki elárulta: ápolónőként dolgozott az idősotthonban, és jól ismerte a modellt.

Elemér bácsi „óriás párja”, egy másik idős figurát ábrázoló életnagyságú baba a galéria végében egy széken helyet foglaló Lenke néni. Az idős asszonynak megformázott alak olyan élethű, hogy ha nem a kiállítótérben, hanem egy parkban, villamoson vagy épp a templomban ülve pillantanánk meg, fel sem tűnne, hogy nem hús-vér ember.

A készítési folyamat kulisszatitkai

Az „élettelenség” persze jelen vonatkozásban nem is olyan egyértelmű, és immáron nemcsak a babák személyiségtükröző egyediségére vagy a nevükre gondolunk, hanem megformálásuk mikéntjére is. Helmeci Éva figurái ugyanis az utolsó apró részletig kézzel készülnek, szemben például a gyári babákkal. A babák bőrszíne, kék erecskéinek festése éppúgy átgondoltan jelenik meg, mint ahogy a tekintetük sem véletlenül annyira élethű: mindegyikük kristályüveg szemet kapott. A kiállításon haladva persze nem tűnne fel, hogy melyik az az egyetlen baba, akinek nem kristályüveg, hanem festett szeme van. Ő a nagy rózsaszín masnis Fruzsina, tekintetét a mester porcelánfesték és vékony lakkréteg segítségével alakította ki.

Mint megtudjuk, a porcelánbabák „születésébe” nem csúszhat hiba.

A folyamat sok buktatóval jár: buborékmentesnek kell lennie a folyékony porcelánmasszának, amelyet az alkotó gipsz negatív formába önt, később a nyers porcelánformák csiszolásánál nem maradhat lyuk vagy karcolás, mert azt égetés után már lehetetlen kicsiszolni a felületből.

Ha mégis becsúszik egy kis gikszer, Évának elölről kell kezdenie a folyamatot. A porcelánbabákhoz általában hat gipszforma tartozik: fej, mell-lap, két kar és két láb. A hozzájuk tartozó textil testet a babakészítők saját maguk varrják kifejezetten arra a babakarakterre. A babamodellezésnél is a fej és a végtagok készülnek hőre keményedő plasztilinből, és általában a textil testet a megálmodó művész varrja minden esetben a babára.

Alapanyag-használatban szintén szigorúak a követelmények: szinte csak természetes anyagokat használnak. A ruhákat organikus anyagból varrják, a babacipőket pedig éppúgy bőrből, mint az igényes gyerekcipőket, így aztán nem ritkán majdnem annyiba kerülnek, mint a hús-vér gyerekekre kerülő változatok. „Előfordul azért, hogy gyerekcipő kerül egy-egy babára – avat be Éva, rámutatva egy kopottas pici lábbelire. – Édesanyám ugyanis eltette az én kisgyermekkori cipőcskéimet »Évike első cipői« megjegyzéssel, így azokat most az antik babáim öltöztetéséhez magam is fel tudom használni.”

Kép

Fotó: Bojtos Anita

Titkokat suttogó babák

Az alsó szinten antikbaba-karaktereket csodálhatunk meg. Előtűnnek itt a német babagyártók által létrehozott, kézzel festett arcú, különböző ruhákba öltöztetett, a régi idők hangulatát idéző babák: Heubach, Armand Marseille, Kestner, Kathe Kruse, Schildköt, vagy a velük versenyre kelő, igényesen kialakított ritka, biszkvit porcelánfejű, századfordulós francia babamodellek: Jumeau, Francois Gaultnier, vagy épp az olasz Lenci baba.

Később, már kint, a Barabás Villa kertjében beszélgetve Éva egy általánosabb érvényű következtetést is megoszt. „Úgy érzem, régebben a gyerekek valahogy jobban vigyáztak a játékaikra, igaz, az akkori játékokat időtállóbbra készítették. A kiállítás egyik enteriőrjében is látható fiókos kis szekrény, a kis húzólovacska olyan csapolásokkal és betonbiztos kialakítással készült, hogy a gyermekek gondosságával kiegészülve sokáig fennmaradhatott.”

A biszkvit porcelánfejű antik babáknak még a használatuk is más volt: nem játszhattak velük naponta, csak ünnepnapokon, vagy egy-egy fénykép erejéig vehették kézbe a babácskájukat. Ma ennek köszönhető, hogy a 100– 170 éves darabok is föllelhetők, restaurálhatók.

A régi játékok, babák sok generáció életét kísérhették végig. Éva ezért egy-egy helyreállítás során gyakran eltöpreng azon, vajon mi mindenről tudna mesélni a sokszor több emberöltőt is végigkísérő baba. Így lett a kiállítása címe „Titkokat suttogó babák”, mondja.

Gyűjteménye legidősebb darabja, Paulie 1850-ből származik. Paulie egy német papírmasé vállfejű baba, négy bambuszfoggal, kristályüveg szemekkel és kecskebőr testtel. Kész csoda, hogy francia selyem eredeti ruhácskája és eredeti bőrcipőcskéi ilyen megkímélt állapotban fennmaradhattak. Restaurálása során Éva különösen sok időt töltött vele. Előbb törött fejét kellett újjáépítenie, aztán kezébe vette az ecsetet, hogy visszaállítsa eredeti arcvonásait és hajtincseit. „Amikor hozzáláttam a festéséhez, nem voltam elégedett a végeredménnyel, így leszedtem a festéket. Újrafestettem, megint leszedtem. Ez így ment egy darabig, aztán elpakoltam a babát a festékekkel együtt. Megfőztem a paprikás krumplit, és ebéd után friss fejjel újból elővettem, akkor végre sikerült a befejeznem.”

Az elgondolkodó gyermek nem unatkozó gyermek

Helmeci Éva szerint rossz passzban nem szabad ilyen nagy figyelmet igénylő, aprólékos munkát végezni. Amikor viszont alkotni kezd, a baba szinte újjáéled a kezei alatt. „Van olyan baba, amelyre, ha ránézek, és esetleg megkérdezik, mit is javítottam rajta, még én magam sem tudom... Akkor jó az eredmény, ha az antikbaba-restaurálás után nem fedezhető fel a munkám nyoma” – árulja el, hozzátéve: a restaurálás persze nagy felelősség is, hosszú út vezet addig, hogy profi munka kerüljön ki a kezei alól.

Abban is biztos, hogy a tanulást senki nem úszhatja meg. Ugyanígy szükséges hozzá kézügyesség, anyagismeret, egy kis történelem és nagy adag babaszeretet.

A gyermekkori babázás fejlesztő hatásáról is megosztotta tapasztalatát. Éva szerint szükség van arra, hogy a gyermek szerepjátékokat játsszon velük, és történeteket találjon ki vagy dolgozzon fel. Ha a kisgyermek a gondolataiba mélyed, és történeteket talál ki, azzal a kreativitása fejlődik, kreatív felnőtté válik majd. „Ne gondoljuk, hogy a gondolataiba mélyedt gyerek unatkozik” – mondja.

Helmeci Éva szerint ma nagyon kevesen foglalkoznak Magyarországon babakészítéssel, és igazán iskolája sincs ennek a szakmának. Mindezekkel együtt a babakészítésen morfondírozó, babaszerető fiatalokat arra buzdítja: bátran válasszák ezt hobbinak, mert nagy örömet szerez, az alkotásból nyert derű pedig az egész család érzelmi stabilitására kihat. „Ha a nő boldog és kiegyensúlyozott, akkor a család is boldog és összetartó – összegzi a babakészítés és -restaurálás tanulságait. – A mai világban az alkotás mint hobbi felértékelődik, hiszen nincs időkorlát, az ember a saját tempójában fejlesztheti önmaga képességeit, határ a csillagos ég. Kívánom, hogy mindenki találja meg a saját maga örömforrását jelentő hobbit, és akkor sokunk számára boldogabbá válik a világ” – teszi hozzá útravalóként.