„Ó, ez nem nagy ügy!” – Miért nem tudjuk megélni életünk pozitív eseményeit?

A legjobb barátom túl szigorú magával, hiszen amikor siker éri, nem tulajdonít nagy jelentőséget neki. Nem éli meg mélységeiben a pozitív élményt, nem ünnepli meg magát, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, sokat tett az aktuális érdemért. Valahogy természetesnek veszi, hogy erre ő képes, miközben azt érzi, a környezete mindezt el is várja tőle: teljesítsen mindig jól, de ez ne valami kimagasló, hanem inkább természetes jellemvonás legyen.

Magamon is gyakran tapasztalok hasonlót, amikor kisebb-nagyobb eredményeket érek el, és megdicsérnek a szeretteim. Számomra ez magától értetődő, hiszen lépésről lépésre jutottam el a célig, amire, azt gondolom, bárki képes lehet. Visszanézve sosem tűnik nagy ördöngösségnek az út, ha viszont másokról van szó, elismerően nyugtázom az adott sikert.

Vajon lebecsülöm magam és a képességeimet, vagy egyszerűen csak nem tudom helyén kezelni életem bizonyos örömeit, pozitív eseményeit?

Sárga Noémi pszichológus szerint több oka is lehet annak, ha egy munkahely megszerzése, a tanulmányi sikerek és elismerések, a családi örömök, a különféle mérföldkövek elérései, valamint a valóra vált álmok okoznak álmatlan éjszakákat.

Hiedelmek a családban

„A leggyakoribb magyarázat az örömök nehéz megélésére az otthoni minta. Az, hogy milyen az ember tapasztalása arról, hogyan lehet, egyáltalán lehet-e a dolgoknak örülni, mind a családból jön” – mondja a pszichológus. „Nagyon sok berögzült negatív mondatunk van családi szinten azokra az esetekre, amikor történik valami jó. Például, hogy ne örülj annyira, ezután biztos jön valami rossz, vagy mindennek megvan a böjtje, esetleg jön még kutyára dér; ahol születés van, ott halál is, netán a klasszikus minden csoda három napig tart kijelentés. Ezek sajnos beépülnek a gondolkodásunkba, és képesek lesznek meghatározni, hogyan éljük át azt, amikor jó dolog történik velünk az életben. Örvendezhetünk őszintén, vagy attól kell félnünk, hogy ha ezt megtesszük, azzal esetleg bevonzunk valami rosszat?

Ez a fajta családi hiedelem generációkon keresztül tovább élhet, főleg, ha puszta véletlenségből valóban megtörtént akár csak egyszer is, hogy egy pozitív esemény után tragédia következett.

Két ilyen történés összekapcsolódhat, és ha soha senki nem töri meg a tévhitet, a továbböröklődést.”

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pexels/Karolina Grabowska

A maximalizmus és a lekicsinylés hátulütője

Gyakori jelenség, amikor a perfekcionista, önmagával szemben is könyörtelenül hiperkritikus ember leértékeli magát, illetve az elért eredményeit. Habár tudja és érzi, hogy az adott siker elérése nehéz volt, és kemény munkát követelt, természetesnek veszi a teljesítményét, a saját befektetett energiájára alapelvárásként tekint, emiatt nem tud pozitívumként nézni az érdemeire. A szakértő szerint ez a fajta önbírálás szintén lehet a családi működés, illetve elvárásrendszer lenyomata, ezen kívül szorosan kapcsolódhat az imposztorszindrómához is.

„Aki ebben a lelkiállapotban él, általában attól tart, hogy egy napon kiderül róla, mégsem olyan jó, mint amilyennek tűnik mások szemében. Ez a fajta érzés egy siker kapcsán kifejezetten felerősödhet, az illető pedig könnyen érezheti azt, hogy nem érdemli meg az érdemét, mivel egyszerűen nem hiszi el, hogy annyira jó volt, hogy ez járt volna neki. Ilyenkor bekapcsol a »vajon mikor bukom le?« gomb, és a gondolatok a következők körül forognak: ki fog derülni, hogy nincs tudásom, képességem, tehetségem az egyes (tanulmányi, munkahelyi) sikerek eléréséhez” – foglalja össze a szakember, aki egy korábbi páciense történetét is megosztja, akinek személyazonosságát a beazonosíthatatlanság érdekében megváltoztattuk.

A húszas évei közepén járó férfinak egyszerre jött a diplomamegszerzés és a munkahelyi előléptetés, a dupla sikernek azonban mégsem tudott örülni. Képtelen volt megélni, mekkora dolog történt vele, nem tudott büszke lenni önmagára, sőt érzelmileg elidegenült, mivel sosem volt mintája arra, hogyan lehet befogadni egy ilyen mérvű pozitív dolgot.

Ismeretlen volt számára az érzés, hogy egyáltalán megérdemli az élettől a sikereket, az pedig, hogy esetleg meg is jutalmazza magát a kiérdemelt fizetésből, már eszébe sem jutott.

A férfi egy terápiás feladat részeként fogalmazta meg, mivel tudná megünnepelni érdemeit, és végül elutazott egy rövidebb útra, ami remek első lépés lett abba az irányba, hogy felülírja a korábbi mintáit, és képes legyen tudatosan megjutalmazni magát. Ez egy hosszú és lassú folyamat, amelyet az ilyen és ehhez hasonló események, az átbeszélés előrelendíthetnek.

Gyász kísérte örömök

Előfordulhat az is, hogy életünk egy-egy eseménye egyszerre okoz örömöt és szomorúságot. Gondoljunk csak egy költözésre, amikor bár új és izgalmas dolgok történnek velünk, jelen van a búcsúzás is a korábbi lakhelyünktől. Aztán egy új párkapcsolatra, amiben boldogok vagyunk, miközben fontos időt szakítanunk egyedülálló életformánk elengedésére. Esetleg egy életszakaszváltásra, amikor szintén érdemes elköszönnünk a régitől, mialatt üdvözöljük az újat. Habár ezek egyértelműen pozitív események, az őket kísérő, egy bizonyos korszakot lezáró lépések beindíthatnak olyan gyászfolyamatokat, amelyek együtt járhatnak nehéz érzésekkel és szorongással, még akkor is, ha valójában elégedettséggel, nyitottsággal és derűvel állunk az új periódus előtt.

A változás pszichológiája

„A pozitív változás is változás, és minden, ami változik, okozhat szorongást, stresszt, előidézheti az olyan klasszikus tüneteket, mint az álmatlanság, a gyomorbántalmak, a fejfájás és egyéb panaszok, amit a fesztültség hoz magával” – hívja fel a figyelmet a következményekre Sárga Noémi. „Attól, hogy pozitív dolog váltotta ki, még élhetjük meg rossz stresszként az eseményeket, főleg, ha úgy érezzük, nem jár nekünk az érdem, esetleg túl nagy a változás az életünkben. Innentől kezdve a megküzdésünkkel kell foglalkoznunk, és optimális működési szintre emelnünk azt.

Ha valamiért úgy érezzük, hiába ért öröm, nem tudunk mit kezdeni annak elfogadásával, az bizony negatív stressz.

Bármennyire abszurdnak, ellentmondásosnak hangzik is, egy pozitív dologgal is nehéz lehet megbirkózni, ha a korábban felsorolt sémák és gondolatok aktiválódnak.”

Megtanulni őszintén örülni

Az első és legfontosabb lépés az lenne, hogy megtaláljuk annak a gyökerét, hogy a pozitív dolgok miért keltenek bennünk szorongást. Ha ez nem egy szakasz lezárásaként, és egy egészséges gyászfolyamat kísérőjeként jelentkezik, hanem valamely sémás működés következtében, úgy érdemes terápia keretén belül foglalkoznunk a dologgal.

„Célszerű önismereti oldalról megközelíteni az elakadást, és feltenni azt a kérdést, vajon miért nem engedjük magunkat örülni egy olyan siker kapcsán, amit jogosan értünk el. A válaszok a legtöbb esetben a családra és a gyermekkorra vezethetők vissza, az okok itt keresendők, hiszen az érzelmi mintáink is ekkor alakultak ki.

Az, hogy megdicsértek-e minket, elég volt-e, amit elértünk, a jó teljesítmény volt a természetes, a rossz pedig a kiemelendő, mind részei annak, hogyan rakjuk össze a világképünket, és miként alakulnak a viszonyulásaink.

Önismereti terápiában feltárhatók az okok, majd gyakorlással fejleszthető a kapcsolatunk a sikereinkkel. Ezen kívül jó önálló feladat lehet, amit bármikor elvégezhetünk, hogy amikor elérünk valamit, megjutalmazzuk magunkat. Gondoljuk végig, mi mindent kellett ehhez végigcsinálni, és akár kérdezzünk meg családtagokat, barátokat, ők hogyan látták a folyamatot. Ha olyan visszajelzéseket kapunk, amelyek szerint tényleg nagy teljesítmény áll mögöttünk, az eredmény nemcsak az ölükbe hullott, a szerencsén vagy a véletlenen múlt, az segítheti a pozitív megélést.”