A cápa kiszúrja azt, ami csillog vagy rikít, de a kutyák és a méhek sokkal több embert megölnek

A cápaetológiai szakirodalom a cápatámadások két típusát különbözteti meg: provokált és nem provokált cápatámadást.

A provokált cápatámadások

"Provokált az összes olyan eset, amikor direkt vagy indirekt módon az áldozat közrehatása, valamilyen magatartása váltja ki az állat agresszióját.

Ilyen az, amikor horogra akadt cápát próbálnak emberek levenni a horogról, vagy amikor halászhálóba akadt cápát akarnak kiszabadítani, de az is, amikor szigonypuskával vadászó búvárok halakat lőnek, és a vérző zsákmányt egy damilon az ölükre fűzik, illetve, ha valaki megkísérel megérinteni egy cápát.

Kevesen tudják, hogy a cápáknak kiváló a látása, és igen jó a színérzékelése is; a sárgától a sötétkék tartományig érzékelnek a legélesebben. Ha tehát én egy nagyon élénk színű – például neonzöld vagy sárga – fürdőruhában megyek a vízbe, sokkal jobban felkelthetem egy cápa érdeklődését, mintha fekete vagy fehér ruhában fürdőznék. Ha valaki meghorzsolja magát, és elkezd vérezni, az szintén provokáló tényező lehet, de ennél sokkal veszélyesebb, ha valaki a vízben könnyít magán, magyarán a vízbe pisil. A vizeletben ugyanis nagyon magas a pozitív nátriumionok aránya, sokkal magasabb, mint a vérben. A cápákat a nátriumionok keltette mikrofeszültségű mező vonzza, amit az orrnyúlványukon lévő apró pórusok rendszerével, az úgynevezett Lorenzini-ampullákkal érzékelnek” – mondja a szakértő.

Majd felhívja a figyelmet arra is, hogy

a közepes és nagy testű cápafajok zsákmányolási időszaka jellemzően a napfelkelte utáni időszak és az ezt követő 2-3 óra, valamint a délután és az alkony.

„Olyan tengerpartokon tehát, ahol jó eséllyel lehet számolni emberre potenciálisan veszélyes cápával, mindenképp kerüljük ezeket az időszakokat vízbemenetel szempontjából, és ne is ússzunk be egyedül a mélybe! A cápák többsége előnyben részesíti a magányos és könnyű prédának látszó zsákmányt.

Kerülni kell olyan helyeken is a vízbemenetelt, ahol horgászat, halászhajók, kikötők vagy kisebb folyótorkolatok vannak. Fontos, hogy ne viseljünk ékszereket fürdőzéskor vagy a vízben való sportoláskor, mert a csillogásuk apró halakra emlékezteti a cápákat, és felkeltheti a kíváncsiságukat.”

Kép

Kép: Freepik

A nem provokált támadások három típusa

Nem provokált cápatámadásról akkor beszélünk, amikor az áldozat magatartása és a bekövetkezett támadás között nincs közvetlen oksági kapcsolat.

Mint azt dr. Elter Tamástól megtudtuk, ilyen az úgynevezett hit and run, azaz „üt és fut” típusú támadás, vagyis a prédatévesztéses agresszió. Ez a leggyakoribb, egyben a kevésbé súlyos következményekkel együtt járó támadási forma. Amikor a szürke szirti cápa olyan területen észlel élőlényt, amely igazából az ő felségterülete (hullámtörés zónája, zátonylejtők és part menti sekély vizek) gyakran előfordul, hogy „csak” végigsúrolja a kiszemelt áldozatot, horzsolásos sérülést okozva ezzel.

A bump and bite, azaz „ütközik és harap” típusú támadás is prédatévesztésen alapul, vagyis ilyenkor a cápa az embert a potenciális zsákmányával keveri össze. Főleg nagyobb testű fajokra, például a nagy fehér cápára jellemző ez, amelynek prédái között nagyobb tengeri állatok – fóka, delfin – szerepelnek.  Ha egy szörfös a sekély, de intenzíven áramló vízben ráhasal a deszkájára, alulról nézve úgy néz ki, mint egy fóka.
A snake típusú agresszió, vagyis amikor az adott faj prédának nézi az embert, szerencsére nagyon ritka. A tengerbiológusok ezeket a támadásokat csak néhány faj, köztük a nagy fehér-, a tigris-, a bika-, a nagy pöröly- és az óceáni fehérfoltú cápával hozzák összefüggésbe. A bika- és a tigriscápa harapása rendkívül roncsoló. Utóbbi fogszerkezete különleges: a felső és alsó állkapocsban lévő fogak visszahajlítottak, erősen fűrészezettek, amelyek úgy működnek, mint a konzervnyitó.

Másodpercek alatt képes velük az állat még a tengeri teknős páncélját is kettéharapni.

 Mit mutatnak a számok?

 „Körülbelül négy évtizede a cápatámadások éves statisztikái – minimális kilengésekkel – lényegében ugyanazt mutatják. A Floridai Természettudományi Múzeum által gondozott The International Shark Attack File (ISAF) nevű adatbank 1581-től napjainkig gyűjti, rendszerezi és értékeli a cápatámadásokat. Az adatbank statisztikai átlaga szerint évente 80-100 nem provokált cápatámadás következik be, a halállal végződő cápatámadások átlaga 5-10 eset. Vagyis az idei támadásszám még bőven az átlagon belül van, a sajtó némiképp túldimenzionálja a cápatámadások veszélyességét” – mondja Dr. Elter Tamás, majd így folytatja:

 „Ha megnézzünk más, állat és ember viszonyából származó agressziók adatait, a következőket látjuk.

Évente világszinten átlagosan 20 ezer ember hal meg kutyatámadás miatt, 5 ezer ember méhcsípéstől, 500 szarvasmarha-, illetve vízilótámadásban, ezer pedig krokodiltámadásban.

Vagyis kijelenthető, hogy a halálos kimenetelű cápatámadások extrém ritkának számítanak.

Annak az oka, hogy a cápatámadások kiemelt médiafigyelmet kapnak, a tudatalatti félelem. A szárazföld az ember igazi „otthona”, s ha itt ér bennünket állattámadás, úgy vagyunk vele, hogy még mindig el tudunk menekülni, be tudunk bújni egy bokor mögé, fel tudunk ugrani valahová. De ha a támadás vízben történik, sokkal kiszolgáltatottabbnak érezzük magunkat, hiszen nem látjuk például, mi van alattunk, és nehezebben is tudunk elmenekülni. Ez növeli meg a tudatalatti félelmet, és ennek fényében kapnak erőteljes publicitást a cápatámadások” – véli a szakember.