„Sok madártollra volt szüksége, hogy új szárnyat készíthessen magának” – Mese a belső erőforrásaink megtalálásához

A Lotilko szárnyai egy szibériai nép, a tunguzok népmeséje. Mese- és irodalomterápiás közösségekben nagy népszerűségnek örvend, ami nem is csoda, hiszen ősi tudásával úgy aktiválja belső erőforrásainkat, hogy az olvasó végül a saját története hősévé válhat. Teret ad a veszteségnek, az elmúlásnak, de a továbblépésnek is.  

Az ősök ereje

Egy-egy mesétől sok mindent kaphatunk, ha jól figyelünk rá: serkenti a fantáziát, fejleszti a gondolkodást, teret ad a feszültségnek, mintát biztosít a megoldásokhoz. Gyerekek és felnőttek egyaránt olvashatják, garantált a fejlődés.

A mese évezredes tudással bír, az emberiséggel egyidős, olvasása/hallgatása közben mindazt átélhetjük és megtapasztalhatjuk, amit őseink tudtak. A szimbólumok a kollektív tudattalanból erednek, abból az ősi tudásból, amely minden népre jellemző. Így a mese által az ősöktől tanulhatunk problémát megoldani, teret engedni az érzéseinknek és legyőzni a gonoszt. A mesék nem kevesebbet, mint ősi bölcsességet, élettapasztalatot és univerzális igazságot tanítanak. 

Minden életbeli helyzetnek megvan a mesebeli párja, ami irányt mutat a gyógyulás felé. A mese megtanít, hogyan váljunk a saját történetünk hősévé, hogyan győzzük le a nehézségeket, a gonoszt kívül és magunkban, legbelül is. Megtanít arra, hogyan használjuk a meglévő eszköztárunkat, és hogyan alakítsunk ki új megküzdési módszereket, hogy minél teljesebb életet élhessünk.

A mesékben megismert megoldási minták elraktározódnak bennünk, és később aktivizálódnak, ha szükségünk lesz rájuk. 

Mindenféle tudatosítás nélkül is felbukkannak: nem kell hozzá szóról szóra megtanulni a mesét (a népmeséknek amúgy sincs egy végleges változata), csak hallgatni kell, és az majd kifejti a hatását.

Lotilko szárnyai – Egy mese, hogy a saját történeted hősévé válj

Itt tudod elolvasni.

A Lotilko szárnyai közép- és kelet-szibériai népek meséje, amely segítségével legyőzhetünk minden akadályt, ami csak elénk kerül. A mesében Lotilkóval, a repülő emberrel ismerkedhetünk meg, aki vándorútja során találkozik az irigy és gonosz Teventejjel, aki befogadja éjszakára, ám irigységből és értetlenségből ellopja Lotilko felcsatolható szárnyát, amit ő éjszaka levett és az ágya mellé fektetett. A mese bemutatja a veszteség, a gyász fázisait, ahogy Lotilkót megfosztják a szárnyaitól: megjelenik a veszteség érzése, ahogy Teventej ellopta tőle azt, ami neki a szabadságot, a világot, az életet jelentette.

„Teventej először szívesen fogadta Lotilkót, meg is vendégelte. De amikor látta, hogy Lotilko leveszi válláról a szárnyait, és az ágya mellé helyezi, dühbe gurult. »Minek neki a szárny?« – gondolta. »Van lába, tehát tud járni, van keze, tehát tud dolgozni. Minek neki akkor a szárny?« Amikor aztán Lotilko álomba merült, magához vette és elrejtette a szárnyait.”

Lotilko először alkudozni kezdett Teventejjel, aki hitegette, ha ezt és ezt megteszi neki, akkor visszakaphatja a szárnyát. Azonban az összes ígérete üres volt. Ahogy telt az idő, Lotilko sok mindenkivel találkozott, akiktől segítséget remélt: Teventej felesége, a madarak, az emberek. Azonban mindenki magára hagyta, féltek a nagy úrtól, Teventejtől, így Lotilko egyedül maradt a fájdalmával. A gyász különböző fokozatai a mesében az alkudozás, a düh és a harag.

De megjelenik a felismerés is, hogy az ember maga tudja csak feldolgozni a saját fájdalmát.

Ekkor, a mese fordulópontján Lotilko erőt vesz magán, kimegy az erdőbe, és elkészíti új, saját szárnyát.

„Látta Lotilko, hogy senkitől sem várhat segítséget, csak saját maga segíthet magán. Elindult hát az erdőbe madártollat gyűjteni. Sok-sok madártollra volt szüksége, hogy új szárnyat készíthessen magának. De azért elkészítette.”

Kitartással, türelemmel, erővel száll fel a történet végén a magasba:

„Felszállt Lotilko a magasba, Teventej meg kiabált utána: – Lotilkooo, Lotilkooo! Hová mész?
– Megyek haza, a szülőföldemre! – hangzott fentről a boldog válasz. Teventej csak nézte, hogyan lengeti  Lotilko a szárnyát a magasban a széles pusztaság fölött, akár egy hatalmas madár… Repül, száll, és egyre kisebbnek látszik.” 

A mese végére rájön, hogy csak saját erőforrásaira támaszkodhat, hogy feloldozza magát a fájdalom alól. A szárnyait is saját magának kell újraépítenie, ehhez pedig minden eszköze, módszere megvan belül.

Építs Te is szárnyat magadnak!

Sokszor letörhetik, elvehetik a szárnyainkat mások, a körülmények, a konfliktusos helyzetek, a problémák, de türelemmel, akaraterővel, belső erőforrásaink aktiválásával újra szárnyra kelhetünk, hogy felfedezzük az élet kincseit. 

Ha pedig újból falakba ütköznénk, akkorra már tudjuk: bármi történjék is, új szárnyakat mindig készíthetünk magunknak.

Önismereti kérdések a tudatos meseolvasáshoz:
A cikk végén szeretnénk az olvasókat önismereti kirándulásra invitálni a megismert mese segítségével. A kérdések elgondolkodtatnak és segítenek a mese tudatos feldolgozásában. Érdemes akár papírra is vetni a válaszokat. Mindez segít abban, hogy közelebb kerüljünk a belső erőforrásainkhoz, és felismerjük, hogy ha nehéz helyzetbe kerülünk, mi segíthet talpra állni és újra szárnyra kelni. Kellemes kalandozást!
Képzeld el, hogy neked is van szárnyad, amellyel bárhová elrepülhetsz!
Milyen ez a szárny? Miből készítenéd, hogy nézne ki?
Honnan és hogyan szereznél hozzá „alkatrészeket”?
Segítene valaki az elkészítésében?
Ha bárhova elrepülhetnél vele, hova mennél a legszívesebben?
Elkísérne valaki, vagy inkább egyedül indulnál útnak?