Családi házuk porig égett, de nem adják fel! – Felperzselt örökség
2022. április 21-én Budakeszin szándékos gyújtogatás következtében porig égett az Ispán család otthona. Ispán Péter az elmúlt három évben édesapjával együtt újította fel a házat, amelyet még a nagyapja épített. Az is lángok martaléka lett, amit a leendő gyermekének tett félre – de ő már az újjáépítésen dolgozik. A tűzvész története a fiatalember szemével.
Április 21-én délután a belvárosban voltam, még lett volna egy órám az egyetemen. Csörgött a telefonom: a keresztanyám hívott, baj van otthon, ég a tuja. A hivatalos szervek tájékoztatása szerint a tűz 16 óra 5 perckor ütött ki, a szemináriumom negyed ötkor kezdődött, tehát az első lángnyelvek híre juthatott el hozzám – de nem sejtettem, hová fajul majd a dolog. Felhívtam a páromat, megkértem, hogy nézzen rá a házra – ekkor még azt hittük, komolytalan az egész. Nem volt az. Noémi sírva hívott vissza: nem tudja, mi történik, óriási a füst. Akkor már az egész utcát elárasztotta.
Több barátomtól kaptam fotókat, a település különböző pontjairól küldték, kilométerekkel arrébb is látszott a gomolygó feketeség.
Épp akkor léptem ki a teremből, amikor a tanár megérkezett. Annyit tudtam csak mondani, hogy kigyulladt a házunk, és én most hazamegyek. Végigrohantam a Móricz Zsigmond körtéren, édesapám épp a környéken dolgozott, beugrottam mellé a kocsiba, gázt adott. A tűzhöz képest iszonyú lassan értünk haza. A kocsiban egyfolytában beszélt valaki, hívogattuk egymást azokkal, akik már tudtak a helyzetről. Mindenki sírt. A Budakeszi út bedugult, ezért a Korányi Szanatóriumnál kiszálltam, az autósorok között futottam a házhoz. Mire odaértem, már omlott a tető. Világossá vált, hogy semmit nem lehet kihozni. Az egész utcából kitereltek mindenkit. A kutyáimat környékbeli, ismeretlen emberek fogták a sarkon.
A nagymamám nyolcvanhat éves, nehezen mozog. Mivel az elején behúzta a függönyöket és becsukta az ablakot, mert azt hitte, odakint tüzelnek, nem érzékelte, hogy menekülnie kellene. A párom a tuja lángba borulása után szólt az unokaöcsémnek, hogy hozza ki a nagymamámat, akit aztán a tűz gyors terjedése miatt rohamtempóban kellett leráncigálni a lépcsőn.
Még bent voltak, amikor elkezdtek durrogni az ablakok, berobbanni az üvegek. Ahogy kiértek, leszakadt mögöttük a tető.
Az unokaöcsémet füstmérgezéssel kórházba szállították. A nagymamám egy köpenyben, két zoknival a zsebében hagyta el a házat. Fél óra elég volt, hogy a fölső két szint összedőljön.
A körben állók, akik végignézték az egészet – a beszakadó ablakokat, az összeomló födémeket, a recsegő gerendákat –, sokkos állapotban voltak. Ha mindent láttam volna, én sem éreztem volna másként. Így is kétségbeestem, de az első gondolatom az volt, hogyan fogjuk mindezt újraépíteni. Kellett tizenöt perc, hogy összeszedjem magam. Az oltás több órán át zajlott. Amikor késő este a tűzoltók kampókkal húzkodták ki a tetőből a maradék szigetelést, eldöntöttem, hogy munkához látok. Videókat, képeket készítettem, hogy később használhassuk azokat, amikor a nyilvánosságtól segítséget kérünk.
A tűz, amely porig égette a házunkat, gyújtogatás következtében lobbant fel, a feljelentést megtettük, azóta a rendőrség már előállította a gyanúsítottat.
Az egyetlen épületrész, amely kvázi sértetlen maradt, a nagypapám régi műhelye volt. Minden odaveszett, egyetlen fényképet sem lehetett megmenteni – de az újjáépítéshez szükséges eszközökön nem fogott a tűz.
Újraépítés... ez már a negyedik tetőzet lesz majd, amit felépítünk. A nagyszüleim 1958-ban házasodtak össze, a nagypapám akkor egy egyszintes házat épített. Még az egyháztól vették a telket, barackfák voltak rajta. Később édesapámmal kezdték el felhúzni a második szintet, és amikor ő tizennyolc éves lett, a nagypapám szívinfarktusban meghalt. Onnantól kezdve apukám egyedül dolgozott. A két kezével tette rá a második tetőt. Ez majdnem harminc évig szolgált minket, és az utóbbi három évben cserélte le – már velem együtt. Idén februárban lett kész. Új tetőhéjazat, kémény, lambéria, ereszalja, cserepek. A bádog kora tavasszal került a tetőre, hétszázötvenezer forintba került. A később megspórolt pénzből jött volna rá a hőszigetelés és a fal színezése. Hát, most se pénz, se ház.
*
Azt látom, hogy leginkább a szüleim rogytak meg, mert azt gondolják, ők azok, akik ebben illetékesek, nekik kell megoldani ezt a helyzetet. De hála Istennek én is nagyon sokat tudok tenni. Szeretném, ha édesapám látná, hogy ezt most nem kell egyedül csinálnia. Akkor, tizennyolc évesen magára maradt a feladattal, de most itt vagyok én is. Ez most nem csak az ő terhe.
A nagymamám próbálja magát tartani. Nekem csak a gyerekkorom égett le, neki az egész élete. A három nemzedék keze nyomát őrző otthona, a legkedvesebb emlékei, fényképek, apró tárgyak mind odavesztek.
Én is sok játékot, könyvet, kisautót és labdát félretettem, hogy később majd a saját gyermekemnek adhassam. De a tárgyakat most el kell engedni.
Nem gondolok arra, hogy miért éppen velünk történt meg mindez. Több értelmét látom a helyzet pozitívumait keresni. Az első, hogy mindannyian túléltük. A második, hogy már most érzem: erősebb lettem. Az elmúlt időszakban volt olyan gondolatom, hogy túl könnyen megy az élet – nagyon jó párkapcsolatom van, lassan befejezem a tanulmányaimat, épül a ház, megy a vállalkozás –, mégis volt hiányérzetem. Édesapámról gyerekkorom óta tudom, hogy ő a két kezével teremtett elő mindent: neki volt valamiféle útja A ponttól B pontig. Én egy ideje úgy éreztem, mintha eleve a B pontba születtem volna bele. Most viszont szereztem egy százéves hátrányt, ahonnan lehet fejlődni, amire majd vissza lehet mutatni, hogy tessék: ez az én startvonalam, innen indultam.
Ebben a helyzetben az egész családunk látja, mennyi mindent tudnak adni az emberek, hogyha akarnak. Ez nagyon vigasztaló.
Mert így nemcsak kérnünk kell, hanem napról napra tapasztalhatjuk is, hogy van mit megköszönnünk, és így nem rokkanunk bele a ránk váró feladatba.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>