A sport kilenc szép pillanata: amikor a fair play a győzelemnél is fontosabb!

Sérült bobok

A Pierre de Coubertin-érem nevű fair play-díjat a Nemzetközi Olimpia Bizottság évről évre azoknak adományozza, akik sportemberként a legtöbbet tették az olimpiai eszméért. 1964-ben az elsők között részesült ebben az elismerésben az olasz bobversenyző, Eugenio Monti, azért, amit az innsbrucki téli olimpián cselekedett. Korábban Monti az 1956-os Cortina d’Ampezzó-i téli játékokat ezüstérmekkel zárta, 1960-ban pedig elmaradtak az olimpiai bobversenyek. 1964-ban újra bizonyíthatott volna, ám amikor megtudta, hogy brit riválisai, Tony Nash és Robin Dixon eltörtek egy alkatrészt a kettős bobjukon, kölcsönadta nekik a hiányzó cserealkatrészt a saját járművéből. A britek végül aranyérmet nyertek, Monti a csapattársával csak bronzot szerzett, majd sportszerűen azt nyilatkozta: „Nash nem azért nyert, mert én adtam neki az alkatrészt, hanem azért, mert ő volt a leggyorsabb.” A négyes versenyen aztán a történelem ismételte önmagát: ezúttal a kanadai csapat bobja sérült meg, az ő segítségükre is Monti és szerelői siettek. Az eredmény pedig ugyanaz: a kanadaiaknak arany, az olaszoknak bronz. A sors az önzetlen Eugenio Montit 4 évre rá kárpótolta: 1968-ban Grenoble-ban kettes és négyes bobban is aranyérmet akasztottak a nyakába.

Szakadt úszódressz

Ugrás az időben és az évszakokban: a 2008-as pekingi nyári olimpián az amerikai veterán úszónő, Dara Torres 41 esztendősen(!) vett részt az 50 méteres gyorsúszás előfutamában, immár az ötödik olimpiáján  állva a rajthoz. Az előfutamra készülve azonban az egyik versenyzőtársának, a svéd Therese Alshammarnak elszakadt az úszóruhája. Torres próbált segíteni neki, de a szakadást nem tudták a helyszínen javítani, ezért a svédnek úszódresszcserére volt szüksége. Az amerikai ekkor kérte a többi versenyzőt, ne sorakozzanak fel a rajtkőre, a szervezőket pedig arra, hogy halasszák el a rajtot, hogy Therese ruhát cserélhessen. Miután ez megtörtént, Dara megveregette a visszatérő Therese vállát, majd megnyerte az elődöntőt, sőt a döntőt is másodikként fejezte be. Magatartását sokan afféle „anyai” gondoskodásnak vélték az ifjabb versenyzőtárs felett. Torres végül 12 olimpiai éremmel zárta pályafutását, mindegyik színűből négyet-négyet szerzett.

Tartalék tollascipő

Magyar érintettségű történet: a tollaslabdázó Sárosi Laura 2018-ban a legsportszerűbb cselekedetért járó Zsófia királyné-díjat vehette át a spanyol Év sportolója díjátadón. A fiatal sportolónő még 2016 tavaszán a La-Roche-Sur-Yon-i Európa-bajnokságon 1–0-s vezetésnél odaadta a saját tartalékcipőjét a lábbelijét elszakító német ellenfelének, aki így a szabályok szerinti biztos vereség helyett a pályán maradhatott, s végül le is győzte Sárosit, aki ezzel lemaradt az olimpiai kvótáról. A sztori végül happy enddel zárult: a magyar lány világranglistás helyezésével mégis részt vehetett a riói, majd a tokiói olimpián is. Tavaly 21 felnőtt magyar bajnoki címmel a tarsolyában vonult vissza az aktív sporttól.

Testvéri összefogás

Még pikánsabb helyzet, amikor családtagok indulnak egy futamban a győzelemért. Jonny Brownlee brit triatlonista 2016-ban a triatlon-világbajnokság utolsó, mexikói állomásán a cél előtt 700 méterrel – miután úszva másfél, biciklivel 40 kilométert már megtett, futásban pedig a 10-et készült befejezni – az élen haladva majdnem összeesett. A forró, párás időben ugyanis teljesen kiszáradt. Közvetlenül mögötte érkezett azonban a bátyja, Alistair Brownlee, aki ekkor megragadta őt, és az utolsó pár száz métert már egymásba kapaszkodva teljesítették. Alistair végül saját maga előtt szó szerint átlökte a célvonalon az öccsét, akinek a futamgyőzelme sajnos így is odalett, mert egy rivális mindkettőjüket megelőzte, de másodikként, illetve harmadikként befutottak. Jonny az összetett világbajnoki címről is lemaradt ezzel (ahhoz Mexikóban nyernie kellett volna), de szerencsére korábbról már volt ilyen sikere. A célban a földre rogyott, majd kórházba került, ahonnan igen megviselt állapotban már így tréfálkozott a közösségi oldalán a fotója alatt: „Általában az néz ki így, aki túl sokat ivott. Velem pont az ellenkezője történt.” Bátyja azt mondta, hasonló helyzetben másnak is ugyanígy segített volna, a világbajnok Mario Mola pedig kijelentette: nem így szeretett volna első lenni (a fivéreket a futamban nem ő előzte meg, de az összetett bajnok ő lett). Jonny később Tokióban, vegyes váltóban olimpiai bajnoki címet szerzett, míg Alistairnek Londonból és Rióból van két egyéni olimpiai bajnoki címe.

Szakadt combizom

Nem klasszikus fair play-sztori, de rendhagyó eset volt Derek Redmondé is, aki nem testvéri, hanem szülői segítséggel ért célba élete nagy versenyén, igaz, érmet vagy helyezést nem kapott érte – nemzetközi (el)ismertséget annál inkább. A brit rövidtávfutó nagy tehetségnek indult, ám ígéretes karrierjét sérülések hátráltatták, az 1988-as szöuli olimpiát például Achilles-ín-probléma miatt kellett feladnia. Egy világ- és egy Európa-bajnoki címig így is eljutott a 4x400 méteres váltó tagjaként, ám a koronát pályafutására az 1992-es barcelonai olimpián tehette volna fel, 400 méteres síkfutásban. A negyeddöntőt kitűnő formával nyerte, esélyesnek tartották, ám az elődöntőben a verseny felénél elszakadt a combizma. A földre térdelt fájdalmában, de az érkező orvosi stábot elküldte, mert nem akarta hordágyon befejezni a futamot. Fél lábára sántítva indult tovább, amikor a nézőtérről egyszer csak berohant a pályára az édesapja, aki előbb vigasztalni próbálta, majd – az őt megállítani akaró biztonsági emberekkel is hadakozva – átkarolta és a célig támogatta a fiát. 65 ezer ember tapsa közepette értek be. „Büszkébb vagyok a fiamra, mintha megnyerte volna az olimpiát”, mondta utólag Jim Redmond, az apa, aki később a 2012-es londoni olimpia fáklyavivője lett. Dereket ezzel együtt sajnos kizárták a barcelonai versenyből, miután a külső segítség igénybevétele nem volt megengedett (Brownlee-ék esetében versenyző segített versenyzőt, ami nem ütközött szabályba).

Megengedett gól

A labdarúgás világában is sorjáznak az esetek, amikor egy-egy futballista vagy csapat inkább felvállalt egy számára hátrányosabb helyzetet, mint hogy szabályos, de érdemtelen előnyhöz jusson. 2012-ben a norvég bajnokságban a Brann nevű csapat egyik játékosa sportszerűen vissza akarta passzolni a labdát az ellenfél Lillestrom kapusának, miután ők sérülés miatt kirúgták a pályáról, hogy a társukat ápolni lehessen. A labdát azonban Erik Mjelde olyan jól eltalálta, hogy az a hálóőrt megtréfálva a Lillestrom kapujába hullott… Mivel nem így szerette volna kétgólosra növelni az előnyét a Brann, a játékosai úgy döntöttek, a mérkőzés folytatásakor hagyják, hogy az ellenfél végigvezesse a labdát a térfelükön, és a kapujukba találjon, így visszaálljon az „eredeti” állapot. Érdekesség, hogy a kapusuk nem vette az adást, és próbált védeni, de nem sikerült neki. A meccset a Brann végül 4–3-ra nyerte.

Megtévesztő sípszó

2003-ban az Irán–Dánia válogatott mérkőzésen az egyik iráni játékos azért vette fel a labdát a saját 16-osán belül a kezébe, mert a közönség soraiból valaki megtévesztőleg sípolt egyet, és ő azt hitte, a játékvezető állította meg a játékot. A bíró viszont a kezezés miatt – jogosan – 11-est ítélt Dániának. A dánok szövetségi kapitánya, Morten Olsen azonban utasította a büntetőt elvégző játékosát, Morten Wieghorstot, hogy szándékosan rúgja mellé a 11-est. Ő így is tett, fair play-díjas megmozdulása pedig vastapsot kapott. A dánok ugyanakkor az így elmulasztott góllal 1–0-ra elveszítették a mérkőzést.

Lenyelt nyelv

Volt olyan is, aki életet mentett a pályán, méghozzá az ellenfél játékosáét: 2014-ben Jaba Kankava, az ukrán Dnipro futballistája amint meglátta, hogy a Dinamo Kijevből Oleg Gusev egy ütközés után eszméletét vesztve elterül a földön, rögtön odaugrott hozzá, és a szájába nyúlva kihúzta a nyelvét, amit lenyelt. Gusev aztán megához tért, csak Kankava fájlalta a kezén a sporttárs fogainak nyomát…

Vigasztaló ellenfél

Arra pedig, hogy a sportszerűség nem ér véget egy mérkőzés (verseny) lefújásával, emblematikus példa a 2001-es Bajnokok Ligája-döntő, amikor is Santiago Canizares, a spanyol Valencia kapusa a füvön siratta az elveszített finálét, mire a győztes Bayern München kapusa, Oliver Kahn ünneplés helyett odasétált megvigasztalni. A megható pillanat UEFA Fair Play-díjat ért a német klasszisnak.

Források: bbc.com, brightside.me, essentiallysports.com, fairplayinternational.org, realbuzz.com