„Sosem megyünk egymás idegeire” – Beszélgetés egy pszichiáter házaspárral

Hét éve házasodtak össze, ráadásul hivatásuk is összeköti önöket: közösen üzemeltetik impozáns budai magánrendelőjüket. Mi az önök története, hogyan találtak egymásra?

Dr. Biró Gyula: Az igazság az, hogy mi régóta ismertük egymást, csak nem voltunk szabadok. Nagyjából egyidőben lettünk szabadok, és éreztük, hogy együtt szeretnénk folytatni az életünket.

Dr. Dömötör Eszter: Az elmúlt húsz évben szakmán belül vissza-visszatérő alkalmakkal, szakképzéseken, szakmai megbeszéléseken feltűnt Gyula. Mindannyiszor éreztem, hogy valahogy nagyon közel áll hozzám, de fogalmam sem volt arról, hogy ezt – mint jóval később kiderült – ő is igy érezte velem kapcsolatban. Vonzalmat éreztünk, de nem tudtuk, hogy ehhez hogyan viszonyul a másik. Hét éve kerültünk abba a helyzetbe, hogy szabadon beszélgetni merjünk, innen indult a mi kapcsolatunk, ami aztán elég gyorsan alakult. Hozzáköltöztem, a lakásomat eladtam, vettem egy újat, amit felújítottunk, és ebből lett a közös rendelő.

Mi az oka annak, hogy mindketten a segítő pályát, az orvosi hivatást választották?

Dr. Dömötör Eszter: Én szakmaváltó vagyok, az egyetemen a biológia, a biokémia és az agy működése érdekelt, ezért tudományos kutatással foglalkoztam az idegrendszer területén itthon és külföldön. Akkoriban még nem éreztem vágyat az orvosi hivatásra, az egész csak lassan kezdett érlelődni bennem. A pszichiátria felé azért fordultam, mert kifejezetten foglalkoztatott az emberek viselkedése.

Volt pár saját élményem a negatív, másoknak szenvedést okozó magatartások láttán, és foglalkoztatott, hogy az emberek miért csinálják ezt.

Örülök, hogy harminchárom évesen váltottam, őszintén szeretem a hivatásom. Számomra nemcsak az a siker, ha egy páciensem meggyógyul például a szorongásból, a depresszióból, hanem az is, amikor képessé válik arra, hogy megvalósítsa az álmait és a céljait, vagy amikor érik, fejlődik a személyisége. Ilyenkor én is örülök, mert tudom, hogy ebben a felszabadulásban egy kicsit az én munkám is benne van.

Dr. Biró Gyula: Engem a kezdetekkor a szociálpszichológia vonzott. Gimnazista koromban kollégista voltam, s mint ilyen folyton szemtanúja lettem, amint a kortársaim rivalizálnak egymással. A rivalizálás sokszor torkollott agresszióba, és én ilyenkor, mint egy marslakó, figyeltem a történéseket. Módfelett érdekelt, mi hozza elő belőlük ezt a viselkedést. Tizenhét évesen már biztosan tudtam, hogy pszichológus szeretnék lenni. Felvettek az ELTE Bölcsészettudományi Karának Pszichológia szakára, ami akkoriban azért volt nagy szó, mert csupán 16-20 fő juthatott be. Az első munkahelyem az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet volt, ahol Bagdy Emőkével, az ő irányítása alatt dolgoztam. Tőle tudtuk, tudtam elsajátítani a klinikai, azaz gyógyító pszichológiát.

Eszterrel a folyamatos önképzésben hiszünk. Ami engem illet, munka mellett az imaginatív és a hipnoterápia különböző fajtáit tanultam itthon és külföldön. A ’90-es évektől a neuro-lingvisztikus programozás (NLP-NLPt) és az énállapotokkal (EGO-state) dolgozó pszichoterápia a fő kutatási területeim.

Előfordul, hogy egymást „analizálják” a magánéletben?

Dr. Biró Gyula: Nem szoktuk egymást analizálni.

Talán sokan hiszik, hogy két pszichiáter kapcsolata másabb, ha tetszik rejtélyesebb, mint bármelyik emberi kapcsolat, de ez nem így van.

Egymás analizálása inkább a romló kapcsolatokban jöhet elő. Nálunk hála Istennek ilyenről nincs szó. Az elfogadás, az empátia és a hitelesség mentén élünk, mindemellett a kettőnk közötti kommunikáció igencsak jó és élvezetes.

Dr. Dömötör Eszter: Szerintem bosszantó lenne, ha elkezdenénk mondani a másiknak, hogy miért olyan, amilyen, vagy, hogy hogyan kellene viselkednie. Mi a magánéletben a spontaneitás hívei vagyunk. Az viszont előfordul, hogy tanácsot kérünk egymástól egy-egy páciens kapcsán, de ilyenkor szoktam is jelezni, hogy „figyelj, szakma következik!”.

Egészen apró gesztusokból és a hangsúlyaikból érezhető, mekkora tisztelettel és szeretettel viseltetnek egymás iránt. Mely tulajdonságait csodálják a másiknak?

Dr. Dömötör Eszter: Nagyon szeretem és csodálom Gyulában azt, hogy szüntelenül árad belőle az egészséges derű, emellett a humora is remek. Az ilyesmit nem lehet tanulni, zsigerből jön.

Dr. Biró Gyula: Eszter pedig rendkívül elfogadó, kedves, és ha valamit csinálnom kell, inkább megkér, mint hogy elkezdene célozgatni, kioktatni vagy nyomást gyakorolni rám. Sosem mond olyat, hogy „bezzeg így kellene tenned”, vagy „ha szeretsz, akkor leviszed a szemetet”. Őszintén hálás vagyok neki ezért, és azért is, hogy remek társ, valamint, hogy hosszan és jó hangulatban lehet vele társalogni.

Dr. Dömötör Eszter: Egyébként az elfogadás és egymás határainak tiszteletben tartása mindkettőnk részéről megvan. Pont ez a titka annak, hogy sosem megyünk egymás idegeire.

A pszichiáterek, pszichoterapeuták munkája lelkileg igen megterhelő lehet. Nyilván fel kell vértezniük magukat valahogy a túlzott bevonódás és a kiégés ellen.

Dr. Biró Gyula: Tudatosan ügyelünk arra, hogy ne vállaljuk túl magunkat, hogy ne reggel 8-tól késő estig dolgozzunk.

Amerikaiak számolták ki, hogy 20 óránál többet pszichoterapeutának nem is lenne szabad dolgoznia, mert egészségtelen.

Régebben cikinek számított, ha valakiről kiderült, hogy pszichoterápiára jár. Összesúgtak a háta mögött, hogy „biztos nem teljesen normális”. Mennyire jellemző ez az attitűd ma a magyarokra?

Dr. Biró Gyula: Ma már teljesen természetes dolog pszichológushoz fordulni segítségért. Hét esztendőt dolgoztam Buda Béla professzor úrnál a Sportkórházban. Az ő munkássága és hatalmas tudása nagyon nagy hatással volt rám, meghatározó szerepet töltött be szakmai fejlődésemben. A Sportkórházba inkább érdem volt eljönni pszichológiai rendelésre, mint szégyen. Élsportolóink sokat emeltek a pszichológiai felkészítés presztízsén. Miután Szilágyi Áron 2012-ben aranyérmet nyert Londonban, több helyen is elsőként mondott köszönetet a sportpszichológusainak, és ez azért volt jó, mert ha egy sportolótól ilyesmit hallanak az emberek, eloszlik bennük a tévhit, miszerint csak az jár pszichológushoz, aki kicsit süsü.

Dr. Dömötör Eszter: Felsővezetők is jönnek pszichoterápiára, konzultációra. Persze nem verik nagydobra, hiszen az ilyesmi pont annyira személyes ügy, mint a szex vagy az anyagi helyzet.

Hipnoterápiával is foglalkoznak. Több ezer éves módszer ez, de mivel számos tévhit övezi, vannak, akik ódzkodnak kipróbálni.

Dr. Biró Gyula: Hát igen, Thomas Mann nem sokat használt a hipnózis hírnevének a Mario és a varázslóval, ráadásul a filmek is kételyeket ébreszthetnek az emberekben. Létezik úgynevezett showhipnózis, amikor a hipnózist bűvészmutatványokkal kapcsolják össze, de ez nagyon káros dolgokhoz vezethet. Tudok olyan dokumentált esetről, amikor egy ilyen show vezetője azt szuggerálta a résztvevőknek, hogy áramütés éri őket. A résztvevők persze beleélték magukat, s volt köztük egy olyan személy, akit korábban valóban ért már áramütés. Ő másnap infarktusban meg is halt.

A gyógyító hipnózis elsődleges célja, ahogy a neve is mutatja, a gyógyítás, vagyis, hogy a pácienseket megszabadítsa a lelki gondjaiktól. Lehet ez szorongás, depresszió, étkezési zavar, múltbéli traumatikus élmény, és még hosszan sorolhatnám.

Ebben a módosult tudatállapotban a kapott kérdésekre a hipnotizált páciens nem a megszokott válaszokat adja, és sokkal jobban kitárulkozik, lehetővé válik a feldolgozás. 

Segítségével felderítheti magatartása gyökereit, kapcsolódhat belső erőforrásaihoz, képességeihez, mozgósíthatja és felerősítheti azokat. Szokták kérdezni: mindenki hipnotizálható? Én erre azt szoktam felelni, hogy igen (kivéve, ha valaki skizofréniától vagy egyéb pszichotikus megbetegedéstől szenved), de a hipnoterápia sikeressége nagyban függ attól, hogy terapeuta és kliens között kialakult-e az úgynevezett bizalmi híd. Ha igen, akkor el lehet kezdeni a közös munkát, ha nem, akkor nem is érdemes belekezdeni.

Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy önmagukat és egymást is tudják hipnotizálni. Van még valami, amiből erőt szoktak meríteni? Amivel feltöltődnek szellemileg és lelkileg?

Dr. Dömötör Eszter: Egymást sosem hipnotizáljuk. A mozgás, a kirándulás fontos szerepet tölt be az életünkben, de szeretünk utazni is. Szívesen nézünk történelmi filmeket, sci-fit és fantasyt is, mert gondolatébresztők. És persze ott vannak a családjaink, a barátaink – velük minőségi időt tölteni mindig üdítő.

Dr. Biró Gyula: A pandémia miatti kijárási tilalmat viszonylag jól viseltük. Pusztán a magunk szórakoztatására olvasgattunk, tanultunk. Volt, hogy leültem a számítógép elé, rákerestem valamire, elolvastam egy cikket, amiről eszembe jutott egy újabb szó vagy kifejezés. Rákerestem ezekre is, olvastam, aztán beugrott egy újabb gondolat. Ez az internetes szabad asszociációs szörfölés elképesztően szórakoztatott.

Dr. Dömötör Eszter: Én a kijárási tilalom alatt kezdtem el az akrilöntést vásznon. Magával ragadott a technika, és elkapott alkotás közben a flow. Kihasználtuk együtt és külön-külön is az időt, így számunkra viszonylag gyorsan telt a kényszerszünet.