Bántalmazás a sportban – Hogyan bánjunk a kiszolgáltatottsággal?

Egy baráti beszélgetés során szóba került, hogy meddig mehet el az edző annak érdekében, hogy a legtöbbet hozza ki a sportolóból. Felmerült a kérdés, hogy mindenkiből, aki Tokióban felállt a dobogóra, szó szerint kiverték-e az érmeket? A válasz nyilvánvalóan nem, de a társalgás egy pontján ismerősöm elkomorult, mert előtörtek belőle a gyermekkori emlékek abból az időből, amikor még megvolt az esélye arra, hogy teniszcsillaggá váljon. Miután szeretett edzője elköltözött a városból, és új szakember vette át a helyét, a fiúban egy világ omlott össze. A lelkesedése egy pillanat alatt szertefoszlott, amikor azzal szembesült, hogy a foglalkozás végén társaival sorfalat kellett állniuk, és az edző adogatógép módjára küldte feléjük a labdákat, amelyek akár több mint 200 km/h-val is képesek repülni.

Az ütések a testük különböző pontjain érték őket, és ez többük kedvét egy életre elvette a versenysporttól.

Az élsportolók már gyerekként arról álmodoznak, hogy egyszer ők lesznek a legjobbak, és ahhoz, hogy ezt elérjék, akár már öt-hat éves koruktól kezdve kemény edzéseken vesznek részt. Ebben az életkorban még nagyon befolyásolhatók, így ha arra nevelik őket, hogy mindent el kell viselniük, ha győzni akarnak, azt el is hiszik. Főleg akkor, ha ezt az edző szájából hallják, akiben bíznak, akinek adnak a szavára, és aki miatt akár sérülten is visszamásznak a gerendára, vagy beugranak a medencébe, hogy ne okozzanak csalódást.

„A sportbéli fejlődésben az edző útmutatásai jelentik a vezérfonalat. Nagyon meghatározó személy a gyerek életében. Erre látunk pozitív és sajnos negatív példákat is. Kifejezetten jó hatással van a gyerekre az az edző, aki olyan személyiség, hogy példaként, mentorként is szolgál és biztonságos kötődést tud kialakítani a sportolójával. Persze létezik a fordítottja is, amikor az edző lelkileg vagy akár fizikailag is bántalmazza azt, akivel foglalkozik, ezzel tartós károkat okozva” – hangsúlyozta Tolnai Nóra sportpszichológus.

Az elmúlt évtizedben a sportélet generációkon átívelő sérelmei kerültek felszínre Ausztráliától Nagy-Britannián át egészen Magyarországig.

A nyilvánosság elé álló sportolók nyilatkozataiból leginkább az tűnik ki, hogy bizonyos helyeken normalizálódott a bántalmazás, vagyis az edzők és a szülők egy része úgy gondolja, hogy a cél szentesíti a kemény eszközöket.

Fontos ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy sok olyan élsportoló is megszólalt a közelmúltban, akik saját példájukat elmesélve álltak ki amellett, hogy az edző–sportoló kapcsolat alapvetően egy olyan erős kötelék, amibe nem fér bele a bántalmazás. Vannak, akik amiatt aggódnak, hogy a botrányok esetleg elriasztják a szülőket attól, hogy támogassák pályájukban a tehetséges gyermekeket. A szakértők ezért arra figyelmeztetnek, hogy a felszínre került problémákból valójában azt kellene leszűrni, hogy milyen fontos odafigyelni a megfelelő edző és környezet kiválasztására.

Bántalmazásnak nincs helye!

A visszaéléseknek többféle formája lehet. Fizikai bántalmazásnak nemcsak a fájdalommal járó szankciók, vagyis az ütés, a rúgás, a rázás, minősül, hanem például az is, ha az edző olyan feladatokra kényszeríti ifjú sportolóját, ami meghaladja a fejlődésben lévő szervezet fizikai határait. Gyakori büntetőeszköz például a túlnyújtás, ami nagy fájdalommal jár, és akár sérüléshez is vezethet.

A fizikai bántalmazásnál nehezebben érhető tetten a verbális erőszak, pedig hatásait tekintve ugyanolyan veszélyes, mint a testi agresszió, mert az érzelmi abúzus traumatizálja a gyerekeket. A trauma beépül a személyiségükbe, hosszútávú negatív hatásokat keltve. Ilyenkor nem arra kell gondolni, hogy az edző fel sem emelheti a hangját a teremben, hiszen sokszor szükséges határozottan közbelépnie, amikor például a versenyző nem koncentrál eléggé a gyakorlatra, és az veszélybe sodorja őt.

Egyértelműen átlépik viszont a határt az edzők akkor, amikor sportolóikkal azt éreztetik, hogy csak akkor értékes emberek, ha jó eredményeket érnek el, vagy amikor gúnynevekkel vagy testképüket, önértékelésüket romboló kritikával illetik őket.

 Ezek hatásait magukkal cipelik az áldozatok, ami többek között önértékelési problémákhoz, testképzavarhoz vagy akár depresszióhoz is vezethet, ráadásul a trauma feldolgozása hosszú folyamatként jelenik meg az életükben. Emellett az is előfordul, hogy éppen azzal helyez nagy nyomást a gyerekre az edző, hogy látványosan levegőnek nézi, kizárja őt a közösségből, így érzékeltetve vele, hogy mekkorát csalódott, amiért nem teljesített úgy, ahogy azt elvárta. Az edző által elkövetett szexuális abúzusra is találunk példákat, ez a gyermek kiszolgáltatottságával történő legsúlyosabb visszaélés.

Kép

Kép: Szása Lazarev/Pexels.com

Gyakran jelentkező tünete a „teljesítmény minden áron” felfogásnak a bagatellizálás is, amikor az edző nem figyel oda a gyermek teljesítőképességének határaira sportolás közben, és ezáltal veszélyezteti a fizikai biztonságát. Például sérülésveszélynek teszi ki, vagy egy rehabilitációs folyamat közben olyan edzéstempót diktál, ami akár maradandó károsodáshoz is vezethet.

„A sportéletben mindenki eredményt akar, azonban fontos, hogy a sportolóra az edző ne tegye át saját szorongását. A teljesítmények elérésében sokat számít az edző saját kompetenciájába vetett hite, hogy mennyire látja azt, hogy nemcsak megfélemlítéssel lehet eredményeket kicsikarni, hanem úgy is, ha figyel a sportoló testi-lelki jóllétére, és aktuális állapotához igazítja az edzésmunkát, reflektálva önmagára és a folyamatra” – fűzte hozzá a sportpszichológus.

A legkorszerűbb megközelítés szerint a szakszerű felmérésekre alapozott egyénre szabott terhelés a leghatékonyabb módszer, amellyel az edző támogathatja a sportolót képességeinek kiaknázásában.

Új típusú hősök az élsportban

Néhány évtizeddel ezelőtt még azokat a sportolókat nevezték bátornak, akik törött lábbal is visszaszálltak a sportszerre, és végigcsinálták a gyakorlatot. Ma már azokra a sportolókra néznek fel inkább, akik nem hagyják, hogy feláldozzák őket a siker oltárán, akik kiállnak magukért és felvállalják a nyilvánosság előtt, hogy a teljesítésnek vannak mentális és fizikai korlátai.

„Ez egy jó tendencia, mert a határtalanság illúziója minden szinten káros. A teherbírásnak igenis van határa, és ezt fontos tudatosítani. Amikor arra nevelnek valakit, hogy mindenáron, akár sérülten is teljesítenie kell, az kizárólag a szorongását növeli. A reális célok és téthelyzetek megválasztása adhat terepet a magabiztosság és a sportoló saját magába vetett hitének kimunkálására” – magyarázta Tolnai Nóra.

A pszichológus szerint bár lassan, de mégis elindult a szemléletváltás, a sportélet egyre több szereplőjének vált fontossá, hogy erről a tabusított témáról lehessen beszélni. A szakember szerint az átalakulás azért nehéz, mert a katonás szigor generációról generációra adódott át, és ebből a körforgásból csak azok tudnak kilépni, akik felismerik, és képesek átalakítani a káros mintákat. Tolnai Nóra úgy véli, ehhez fontos, hogy minél több pszichoedukációs tartalom – könyvek, cikkek, podcastok, előadások – szülessen a témában. A szakértő azt tapasztalja, hogy az új edzőképzésekben egyre hangsúlyosabban jelenik meg a sportpszichológia és sportpedagógia.

A szülők felelőssége megvédeni gyerekeiket

A szülők szerepe kiemelten fontos az élsportoló gyerekek életében, ami nem csupán abban nyilvánul meg, hogy hordozzák őket a hajnali edzésekre, hanem abban is, hogy odafigyelnek arra, hogy a fiatalok sportszeretetének és tehetségének fizikai és lelki értelemben is biztonságos kereteket adjanak.

„Fontos, hogy mindig figyeljük a gyerek reakcióit! Ha testi tünetei, például hányingere van edzés előtt, az mindenképpen intő jel. Lényeges olvasni a gyerekek jelzéseiből, jó lenne, ha minden esetben biztonságban el tudnák mondani az érzéseiket, mert sokszor a szégyen, a megfélemlítettség miatt ezek rejtve maradhatnak, így a gyerek sokszor egyedül marad a történtekkel. Ha lenne olyan felelős csapat a sportkörnyezetben, amelyikben például sportpszichológus is van, az védőhálóként vehetné körbe a gyereket” – hívta fel a figyelmet a környezet fontosságára Tolnai Nóra.

A sportpszichológus kitért arra, hogy egy gyerek életében az is lényeges, hogy ki tudja fejezni, ha valamit zsigerből elutasít. Sokszor a szülők jószándékból nem hagyják, hogy a gyerek szakítson a korábban elkezdett sporttal, mert attól félnek, hogyha abbahagyja, akkor soha semmit nem fog végigvinni az életében. A szakember szerint ez egyáltalán nincs így, mert az, hogy autonóm módon megválasztja, miben köteleződik el, a személyiségfejlődés szempontjából fontos tényező. A sportolásnak sok pozitív hozadéka van a gyerekek életében, így a teljes szakítást a mozgással nem ajánlatos támogatni, de annak szintjével és a sportágválasztással kapcsolatban érdemes meghallgatni a gyerek véleményét.

A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy megvédjék őket az erőszaktól, és tiszteletben tartsák a méltóságukat. Ezért, ha bántalmazásról, zaklatásról vagy annak gyanújáról szerez valaki tudomást, akkor lépéseket kell tennie.

Egyre több sportszövetség foglalkozik a megelőzéssel és a gyanús esetek feltárásával. Ha azonban szülőként úgy érezzük, hogy az intézménynél, klubnál nem kapunk elég segítséget, akkor a gyermekorvoshoz, a gyermekjóléti szolgálatokhoz, családsegítőhöz vagy a rendőrséghez is fordulhatunk a problémával.