„Ennyi minden voltam!” – Egy extravagáns nagyasszony története

Kevés olyan jól dokumentált életút van, mint Zsindelyné Tüdős Kláráé – és még kevesebb olyan, amely annyiféleképpen elmesélhető, mint az övé. Őszinte, éleslátó, nem ritkán pikírt stílusa jó és rossz időkben is nagy hatással volt a környezetére.

„Csak leány”, de hat férfit kitett

Tüdős Klára tősgyökeres cívis családba született 1895-ben. Apai nagyapjáról mintázta Móricz Zsigmond a Légy jó mindhalálig „vín baka” csúfnevű kollégiumi igazgatójának alakját, anyai ágon pedig Kálmánchey Sánta Márton reformátor leszármazottja volt. A kislány Tüdős János debreceni jogtanácsos, országgyűlési képviselő és a neves debreceni ügyvédcsaládból származó Kálmánchey Irén első és egyetlen gyermeke volt, akik születésekor kicsit megriadtak, hogy a csecsemő „csak leány”. Nem tudni, hogy emiatt-e, de már egészen fiatalon kilógott a sorból: focicsapatot alakított 1906-ban, ami nem nyerte el a nagyhírű Dóczy Leányiskola tetszését. A féktelen fantáziájú, energikus bakfis két évet Svájcban és egy évig Londonban is tanult, hogy hazatérve rajztudását kezdje fejleszteni. Az első világháború kitörése után, 1915-ben Lembergbe ment önkéntes hadiápolónak, majd hazatérve magyar szólót táncolt egy jótékonysági esten, amely után egyszer csak pakkot kapott a kor ünnepelt csillagától, Blaha Lujzától: a csomag a színésznő fiatalkori magyaros ruháját rejtette.

Az Iparművészeti Főiskolára került húszéves leány még nem tudhatta, hogy a csomag eleve elrendelés, és sorsa szorosan összefonódik majd a színpaddal és a magyar viselettel.

Ambíciói a táncművészet felé terelték, ám családja erélyes közbelépésére 1919-ben házasságra lépett Szunyogh Rudolf debreceni huszárfőhadnaggyal, akivel az érmelléki Szunyogh-birtokra költöztek gazdálkodni. 1921-ben megszületett lányuk, Judit. Tüdős Klára azonban borzadva menekült a fekete földtől és a rákényszerített házasságból a fővárosba, amint lehetett. 1925-től az Operaház női jelmeztárának és szabászműhelyének vezetője, a harmincas évektől balettszüzséket és színházi darabokat írt. Keményen dolgozott az előrejutásért. „A munka megkövetelte a jelenlétemet, s én sokszor lázasan, fáradtan gyalogoltam haza (…) A Lánchíd a tanúja a hideg ködben tett fogadalmaimnak, hogy amikor kivilágított autók suhantak el mellettem estélyi ruhás hölgyekkel, akkor arra kértem Istenemet, hogy ha én kerülnék ilyen autóba, akkor el ne felejtsem azokat, akik sírva bandukolnak a hideg ködben” – írta „Rongyok” című, kiadatlan önéletrajzában.

Legenda születik

Első férjétől 1928-ban elvált. Ekkor már öt éve ismerte Zsindely Ferenc későbbi kultuszminisztert, államtitkárt, akihez szoros barátság fűzte, és 1938-ban hozzáment feleségül. Hogy miért csak ilyen későn? Erre aligha lehet más válasz, mint az, hogy Tüdős Klára életét teljesen kitöltötte a munka. Esküvőjük előtt egy évvel kezdte meg működését a népi motívumokat az haute couture-rel összeházasító Pántlika Szalon, Zsindelyné divatháza, amelynek kalandos eredettörténetét ő maga így foglalta össze 1976-ban a Táncművészeti Szemlének:

„… a Fidelió reprize után az egyik művésznő megkért: menjek el vele a műsor utáni fogadásra.(…) Könnyelműen megígértem, s csak azután kerültem gondba, amikor arra gondoltam, hogyan, miben fogok én az elegáns művészi társaságban megjelenni? Hazamentem és nem láttam más kiutat, mint gyorsan fölszabdalni a gyönyörű buzsáki abroszt. Földig érő ruhát varrtam, s a varrottas részeket ráapplikáltam a két ujjára, ugyanebből készítettem övet és így jelentem meg a fogadáson. A művésznő előre ment, ő volt az est fénypontja. Nagy tapsot kapott. Én pár percet várakoztam a ruhatárnál, majd utánasiettem. Legnagyobb meglepetésemre én még nagyobb tapsot kaptam. Mindjárt tudtam: a taps a ruhámnak szól.”

Kép

Zsindelyné Tüdős Klára ruhatervei

A Pántlika Szalon a kor startupja volt: Tüdős Klára a szükséges összeg töredékéből, saját néprajzi tudását beleadva, balerina-manökenekkel és az egyes tájegységekre jellemző zenével tartotta meg az első bemutatót, amit hangos siker követett.

Aztán hetente rendeztek bemutatókat, és már nem balerinák, hanem maguk a varróleányok vonultak fel a kreációkban. A harmincas években az ő keze alatt született meg a középosztály magyaros ünnepi viselete, amely ötvözte a paraszti jegyeket a főúri szalonok divatjával. A kormányzóné az általa tervezett ruhát hordta az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson, de a második világháború felemésztette törekvéseit terveivel együtt. Rossz idők jártak akkoriban a kegyelmes urakra és asszonyokra.

Zsindely Ferenc révén 1941-ben az elsők között jutott tudomására Teleki Pál miniszterelnök öngyilkossága. Ebben az évben költöztek az Istenhegyi úti villájukba, amely néhány évvel később, Budapest ostromakor hetvenkét különböző hovatartozású és pártállású menekült otthona lett. Zsindelynét ugyanis Ravasz László püspök még 1943-ban megbízta az újraéledő Országos Református Nőszövetség vezetésével, és a nagyvilági dáma némi vonakodás után belevetette magát a szolgálatba – pedig, ahogy ő fogalmazott, „szívből utálta” a nőegyleteket.

A püspöki megbízás igencsak szokatlan körülmények között, a Hunnia Filmgyárban érte a kegyelmes asszonyt, aki éppen koszos overálban, egy tűzoltólétra tetején állva instruálta a Fény és árnyék című film egyik készülő jelenetének résztvevőit. Zsindelyné mindig is rendezni szeretett volna, és erre alkalma is nyílt: az általa írt és rendezett alkotás címszereplői Bulla Elma, Ajtay Andor és a filmszínésznőként akkor debütáló Nagykovácsi Ilona voltak, a történet pedig egy erkölcsi példázat a hűség és szeretet hatalmáról.

A forgatókönyv nem aratott osztatlan sikert, azonban az egyedülállóan jó ízléssel berendezett színek és sodró erejű természeti képek a legvitriolosabb tollú kritikusokat is magukkal ragadták.

A háború szele azonban becsapta Zsindelyné mögött a filmgyár ajtaját, és a nagyságos asszony minden energiáját a rá bízott menekülők segítésére fordította. Csodálatos embermentő munka bontakozott ki a kezei között. A háború után az Istenhegyi Otthon hitéleti események sorát fogadta be, az ország minden tájáról jöttek a testi-lelki éhezést túlélt lányok és asszonyok, hogy megerősödhessenek az Isten közelében. A kegyelmes asszony, az első magyar filmrendezőnők egyike a női misszió egyik legfontosabb munkatársa lett, aki misszionárius társával, Pilder Máriával járta az országot, hogy minél több ember szívét a Teremtő felé fordítsa.

Kép

Tüdős Klára táncművészi karrierje kezdetén

A kitelepítés

Az országjárással és konferenciákkal teli évek után a megpróbáltatások ideje következett. Zsindelynét 1949-ben eltiltották a nőszövetségi munkától, 1951-ben pedig megkapták a kitelepítési határozatot, és férjével Balatonlellére kerültek házmesterként. Patkányjárta otthonuk valóságos zarándokhellyé vált, számos egyházi és világi volt méltóság keresett náluk vigaszt, bátorítást. Zsindely Ferenc így tekintett erre vissza naplója 1959. július 26-i bejegyzésében: „Vannak most olyan Balaton környéki térképek, amelyek a történelmi és művészeti emlékeket feltüntetik. Meg is nézem már, hogy ugyan Klára nincs-e felrajzolva valamelyikben, mint műemlék, vagy egyháztörténeti rom, vagy egyéb nevezetes látnivaló?” Zsindelyné ott sem nyugodott: addig-addig dolgozott a helyi asszonyokkal, amíg ünnepi díszbe nem öltöztette a kis lellei református templomot, ahol akkoriban a korszak egyik legnagyobb tudású teológusa, Vályi Nagy Ervin szolgált – az ő szárnyai alól nőttek ki a 2000-es évek egyházi vezetői.

„Ilyen szétrepedt szívet még életemben nem láttam”

A fáradhatatlan, ismerői szerint hat férfi helyett dolgozó asszony életének egyetlen sötét területe volt: a családja.

Egyszülött lánya, akit korán elhagyott, 1944-ben emigrált családjával először Németországba, majd Ausztráliába. Édesanyja pedig hosszú éveken át feküdt ápolásra szoruló betegként, de még a temetésén sem vehetett részt, mert kitelepítettként nem kapott engedélyt a Pestre utazáshoz 1951-ben. A mindig derűs Zsindely Ferencet 1963-ban vitte el a szíve: orvosa azt mondta, „ilyen szétrepedt szívet még életében nem látott”. A temetésen a koporsó előtt „egyetlen koszorú, az Apró Antaléké hirdette, hogy Zsindely Ferenc emberséges ember volt akkor is, ha egy bukott rezsim minisztere volt”.
Hogy került a Kádár-kor magas rangú politikusa, Apró Antal a történetbe? Úgy, hogy felesége és két lánya is az Istenhegyi úti villában bújtatott menekültek között voltak. 1951-ben, amikor Zsindelyéket teljes vagyonelkobzás mellett kitelepítették, és 1952-ben, amikor a kitelepített házaspár nyugdíját is elvették, Apró Klárához fordultak segítségért levélben, de eredménytelenül, mert Apróék nem mertek lépni az érdekükben a Rákosi-érában. A Kádár-korban, 11 évvel a segítség kérése után az özvegyen maradt, Balatonlellén élő Klára asszonyt viszont már lakáshoz juttatták Budapesten a párt vagyonából, és azt is elintézték, hogy Ausztráliába utazhasson lányához, aki szintén 1963-ban özvegyült meg, és hat gyermekkel maradt egyedül. Két és fél évig élt a világ túlsó oldalán, majd a hazatérés mellett döntött. Itthon lassan az életkedve is visszatért, a látása azonban nem: mindkét szemén hályoggal diagnosztizálták, biztosan tudta, hogy el fogja veszíteni a szeme világát. Megtörten, ifjúkori vaksága miatti bűnbánata és öregsége ellenére is sok, nála elesettebb ember lelkigondozója lett.

Kép

Zsindelyné Tüdős Klára divatrajzai

Úgy fogalmazott: annak a terhe tartotta őt össze, hogy másokat kellett megtartania.

Élete utolsó szakaszában számos művet írt és adott ki: lelki írásokat, visszatekintéseket. A hetvenes évekre lekopott róla a „nagyságos asszony” bélyege. Valószínűleg azért, mert sosem pecsételődött rá igazán: autentikus viselkedésével valahogy mindig túllógott a mások által húzott fogalmi határokon. „Azért imponált ő nekem annyira, mert annak ellenére, hogy megvolt a társadalmi rangja, történt körülötte valami. Méltányoltam nála, hogy örökösen vigaszt és segítséget akart nyújtani. Sajnos, ez a nőtípus kihalt, most már csak képviselőnők vannak” – mondta róla dr. Csipkay Jánosné kivitelező, a „Fény és árnyék” című film sokat méltatott enteriőrjeinek felelőse.

Zsindelyné Tüdős Klára 1980 áprilisában hunyt el egy budapesti református szeretetotthonban. Szellemi hagyatékát Dizseri Eszter gondozza: az ő szerkesztésében, tizennégy év kutatómunka után jelent meg Tüdős Klára életének bőséges és alapos dokumentációja, amely lebilincselő olvasmány. Nemkülönben Zsindelyné saját művei: publicisztikái és önéletírása is. Utóbbi sokáig kéziratban terjed Magyarországon, és némi konspirációval sikerült Svájcba csempészni és kiadni. A magyaros öltözetek megálmodójának hagyatéka vibrálóan életteli, írásait olvasva mindig feltűnik valamilyen új értelmezés, szín, elevenség. Embermentő munkájáért 2001-ben posztumusz megkapta a Világ Igaza-kitüntetést.