„Ha hetekig nem látom a Balatont, elvonási tüneteim vannak” – Dr. Kovács Emőke Balaton-történész a tó jelenéről és jövőjéről

– Honnan ered a tó iránti szenvedélyed?

– Somogyból származom, Fonyódligeten nőttem fel, mindmáig nagyon erősen kötődöm ehhez a vidékhez. Gyermekkori balatoni emlékeim és a tó iránti szeretetem annyira meghatározók voltak, hogy már az egyetem alatt elkezdtem foglalkozni a tó történetével. Már akkor is a nagyobb összefüggések érdekeltek, miképpen ágyazódik be a Balaton története a magyar történelembe.

– Mikortól érdemes a Balatonnal foglalkozni? Mikor indult meg az aktív élet a tó körül?

– Az aktív élet csak a 18. század végén, a 19. század elején indult meg, de nemcsak akkortól érdemes a Balaton történetével foglalkozni, hiszen a leggazdagabb múltú régióról van szó. Komoly történeti gyökerekkel bír, már az antikvitás idején kiemelt helyszínnek számított a Pannonia Provincia területeként. Későbbi korokban is számos említéssel találkozunk a tó kapcsán.

Ám annak a Balaton-képnek a gyökerei, amelyet mi ismerünk, a reformkorig nyúlnak vissza.

Onnan eredeztethetők azok a vívmányok – fürdőház, gőzhajó, stb. –, amelyek a térség fejlődését elindítják.

– Több könyved megjelent már, amely a Balaton múltjával foglalkozik. Van-e kedvenc balatoni hősöd, történeted?

– Több ilyen is van. A Balatoni impressziók című könyvemben a tóhoz kötődő személyes és családi történeteket is feldolgoztam, ezek olyan információkat, adatokat szolgáltatnak, amelyek szorosan kapcsolódnak a Balaton történetéhez, és segítik a 20. századi magyar történelem megértését is. Ilyen a magyarországi vasúttörténet kiemelkedő családjának, a Korbuly családnak a története is, amellyel maguk az utódok kerestek meg, és az egyik cikkemben dolgoztam fel. Balatonföldváron volt villájuk, ott töltötték a nyarakat. Gyönyörű fotóik maradtak fenn a két világháború közötti időszakból, amelyek kiválóan dokumentálják, hogyan élt egy klasszikus polgári család a Balatonnál: hogyan töltötték a napjaikat, milyen szokásaik voltak, hova jártak szórakozni, mit engedhettek meg maguknak. Aztán 1945 után egy nap alatt elvették a villájukat és államosították, de ez már egy másik történet. Jelenleg is egy családi hagyaték feldolgozásával foglalkozom: egy fronton szolgáló siófoki sebészorvos és az otthonmaradt családjának tetemes levelezését nézem át. A levelekből megismerhetjük a háború alatti siófoki életet, annak szép pillanatképeit és a frontvonal mögött helytálló édesapa küzdelmeit. Ez a kettősség, a két világ közti különbség végigkíséri a levelezést, amely jó példa arra, hogy a Balaton története nemcsak a szépről, jóról szól, nehezebb időszakai is vannak. Kutatásaim során rengeteg megható történettel találkoztam. Amikor ezek napvilágra kerülnek, látom az utódok arcán a megnyugvást, a feloldást, amely fontos állomása a múlt feldolgozásának.

– A második világháború után a művészek élete összefonódott a Balatonnal. Ihletet vagy inkább menedéket kerestek ott?

– A Balaton mindig is egyfajta múzsaszerepet töltött be, számos művészt megihletett nemcsak az ötvenes évektől, hanem már jóval korábban is.

Gondoljunk csak a Balaton tájirodalmára, amely a 18. század végén alakult ki. Ettől kezdődően a magyar irodalom minden nagy alkotójához kötődik egy-egy balatoni alkotás. Ugyanez elmondható a képzőművészekről, akiket szintén megihletett a tó szépsége. Aztán az ötvenes évek diktatórikus hangulata kétségkívül még inkább arra sarkallta a művészeket, hogy megnyugvást adó tájra vonuljanak vissza. Jó példa erre Borsos Miklós, Illyés Gyula vagy Kodolányi János. Utóbbi, akiről méltatlanul keveset tudunk, Balatonakarattyára száműzte magát az ötvenes évek elején, és hihetetlen szegénységben és lemondásban élt. A Balaton mindannyiuknak szimbolikus védernyőt nyújtott, és alkotási lehetőséget adott, amellyel élni és tovább élni tudtak.

Kép

Kovács Emőke

– Elnyerted a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját, amelynek köszönhetően újra teljesen a Balatonnak szentelheted munkásságod. Mi lesz a mostani kutatásod fő témája?

A korábbi történeti kutatásaim során – a levéltári anyagok feltárása mellett – mindig valahogy bekúszott az irodalom és a képzőművészet, amelyek segítették a múlt feltárását, megértését. A mostani kutatásom során szeretném bemutatni, hogyan követhető végig a Balaton történetének változása az irodalmi, képzőművészeti vagy akár köztéri alkotásokon, milyen kölcsönhatások érvényesülnek a művek és a történeti egységek között. Nyilvánvalóan más alkotások születtek a Trianon utáni fájdalmas időszakban, mint a két háború között vagy a diktatórikus hangulatú ötvenes években. Vannak olyan művészek – Udvardi Erzsébet, Egry József –, akikről már joggal sokat beszéltek, de szeretnék olyanokról is szólni, akik kevésbé ismertek, például Tatay Sándorról, Takáts Gyuláról vagy azokról a festőművészekről – Rippl-Rónai Józsefről és Csók Istvánról –, akiknek nemcsak nemzetközi hírű, hanem balatoni vonatkozású műveik is vannak szép számmal.

– Kutatásod eredményéből újabb könyv készül?

– Természetesen terveim között szerepel egy újabb könyv, de a kutatás eredményének bemutatása során a rendelkezésre álló fényképeket, mozgóképeket sem szeretném figyelmen kívül hagyni.

Nagy és szép munka előtt állok, amely esszenciája lehet mindannak, amivel a több mint húszéves Balaton-kutatásom során foglalkoztam. Örülök, hogy ismét teljesen a Balaton lesz a témám.

– Egy interjúban egyszer úgy fogalmaztál: „A Balaton a magyar tudatban közös nyelvet jelent”. Mit értesz ez alatt?

–  Nagyon megosztottá vált a magyar nemzet, különösen igaz ez 2021-re. Komoly, vérre menő vitákat tudunk folytatni világnézeti vagy politikai kérdéseken, de amikor a Balatonon leülünk egy pohár bor mellé vagy a strandon a gyerekekkel, ezek a nézetkülönbségek háttérbe szorulnak, és elkezdődik egy másfajta beszélgetés a balatoni nyárról, a gyermekkori élményekről, időtöltésekről, a tó szépségéről. A Balatont egyfajta oldásnak érzem a különböző nézetek közepette, közösségbe vonja az embereket. Ezért mondtam azt, hogy a Balaton közös nyelvet jelent mindannyiunknak. Előfordult már velem is, hogy valakivel nagyon nem voltam egy hullámhosszon. Aztán kiderült, hogy mindketten Balaton-szeretők vagyunk, és ennek köszönhetően közös nevezőre tudtunk hozni egy bizonyos ügyet. Szóval a Balaton akár békítőkapocs is lehet a különböző álláspontok között.

– Milyen ma a Balaton megítélése?

– Reneszánszát éli a Balaton. Sokan most fedezik fel újra. Egyre több fiatal is jön kikapcsolódni, szórakozni, sportolni. Az elmúlt évtizedekben sok kérdést, problémát kellett megoldani a tó körül, ugyanis a Kádár-korszak komoly nyomot hagyott a vendéglátáson, idegenforgalmon, az össz-Balaton-képen. Új korszak jött el a tó életében, mindemellett nagyon fontosnak tartom, hogy a helyiek, a nyaralók és a központi döntéshozók együtt óvják és védelmezzék az itteni élővilágot, természeti kincset, ezért is tartom jó döntésnek a balatoni kormánybiztos pozíció létrehozását.

–  Mit gondolsz arról, hogy sokan összekapcsolják a Balatont a retró életérzéssel?

– Sok fiatal divattervezőnél, gasztronómiai szakembernél látjuk, hogy 21. századi módon újracsomagolják ezt az életérzést. Nincs ezzel semmi gond, hiszen mindez a Balaton múltjához tartozik, és nem is lehet végleg eltörölni. Azonban azokat a beidegződéseket, amelyek a nyolcvanas évekből származnak, amikor is – mondjuk ki őszintén – komoly fekete gazdaság működött a tó körül, végleg el kell feledni, és teljesen új szemlélettel kell kezelni a régiót.

– Jó-e az az irány, hogy négy évszakossá kívánják tenni a Balatont?

– 2010 és 2015 között vezettem a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtárat és Kálmán Imre Emlékházat.

Mi már akkor négy évszakban gondolkodtunk, és igyekeztünk olyan koncepciót kialakítani, hogy az év bármely időszakában látogat el valaki a Balatonra, minőségi programokon tudjon részt venni.

Ennek fényében egész évben neves művészeket, előadókat hívtunk meg, koncerteket, konferenciákat és egyéb rendezvényeket szerveztünk. Én teljes mértékben hiszek a négy évszakosságban, de ehhez mindenképp megfelelő programok és lehetőségek kellenek, és semmiképp nem szabad belőle kihagyni a helyieket. Aktívan be kell vonni őket, hiszen náluk jobban senki sem ismeri a régiót, évtizedek óta itt élnek, el tudják mondani a tapasztalataikat, igényeiket, problémáikat. Büszke vagyok arra, hogy az intézmény élén eltöltött öt év alatt sikerült nagyon jó, gyümölcsöző kapcsolatot kialakítanom a helyi közönséggel és a vendégekkel egyaránt.

Kép

Kovács Emőke

– Nagy fejlődésnek indult a Balaton a közelmúltban, ám a befektetők és a helyiek, valamint a nyaralótulajdonosok érdekei nem mindig egyeznek. Milyenné válhat a Balaton a jövőben?

– Valóban aktuális a kérdés, meddig építhető be még a Balaton, mekkora kotrást lehet még véghezvinni a tóban. Ebben a kérdésben nem szeretnék állást foglalni, mert nem az én asztalom, de azt gondolom, mindenképp szükség van párbeszédre, személyes találkozókra a helyiekkel és a nyaralótulajdonosokkal. Ha ez működik, és van is rá példa, akkor nagyon szép jövő áll még a Balaton előtt. Ami viszont az én kompetenciámat illeti, azt javaslom, mindig figyeljünk arra, melyek egy adott település történeti adottságai, hagyományai, melyek azok a hivatkozási pontok, amelyekre építeni lehet. Ha ezektől nem térünk el, akkor nem vált arculatot a helység. Minden településnek, a Balaton egészének megfelelő öndefinícióval kell rendelkeznie, ha ugyanis megvannak a kapaszkodók, mint egy család életében, akkor lehet arra építeni.

– Mit jelent neked személy szerint a Balaton? Melyik kép él benned élesebben: gyermekkori emlékeid vagy a régmúlt Balatonja?

– Nehéz szétválasztani a személyes kötődést és a munkához, küldetésemhez kapcsolódó élményeket. Az azonban biztos, ha hetekig nem látom a Balatont, elvonási tüneteim vannak, annyira erős érzelmi szállal kötődöm hozzá.

Feltölt, ha látom, miképpen változik a színe, ha érzem az illatát és úszhatok benne. Az életem nélkülözhetetlen része.

A kutatómunkához nem lehet érzelmileg hozzáállni, de szép számmal találkozom olyan balatoni személyes és családtörténetekkel, amelyek érzelmileg megérintenek.

– Változott-e a viszonyod a tóval, amióta gyermekeid vannak?

– Sok emberrel találkoztam már életemben, akik nem szerették a Balatont, ezért kicsit aggódtam korábban, mi lesz, ha az én gyerekeim sem fogják, de egyelőre nem úgy tűnik. A nagyot már ki sem lehet hozni a vízből. A kisebbik még csak pár hónapos, nem tudom, hogyan fog viszonyulni a vízhez, de úgy érzem, jó úton haladunk. Ha egyszer mégis azt mondják: „Anya, már annyit beszéltél a Balatonról, hogy nem akarjuk többet hallgatni!”, akkor ha nehezen is, de elfogadom.

– Mit szeretnél mindenképp átadni, megtanítani a gyermekeidnek a Balatonról?

– Egyrészt szeretném megmutatni nekik, milyen sokszínű, milyen sok látványosságot, érdekességet rejt. Másrészt át akarom adni a víz szeretetét. A víz nekem mindig megnyugvást és feloldást jelent. Szeretnék olyan kikapcsolódási lehetőséget kínálni nekik, akár az úszást vagy a vitorlázást, amelyhez bármikor fordulhatnak, és feltölti őket bizonyos helyzetekben. Aztán majd ők eldöntik, hogy ezek közül választanak-e vagy sem. De titkon remélem, hogy majd nekik is a Balaton lesz a Riviéra.