Nyári szülői szabi – Ne a lakást suvickoljuk, hanem menjünk el és valóban pihenjünk!
Nyár elején elkezdjük töltögetni a naptárat, és persze káosz van: ezen a héten ez a gyerek megy el táborba, azon a héten a másik. Van, hogy csak egy gyerek van itthon, vagy a négyből három, de az utóbbi két évben már előfordul olyan is, hogy néhány napra mind a négy eltűnik. Nyilván nem váratlanul, de valahogy mégis. Én vagyok a legjobban meglepődve, amikor először az egyik gyerek szállingózik el, majd a másik három, és mi csak pislogunk egymásra, hogy nahát, ez tényleg igaz, szabira megyünk! És hirtelen nem is tudunk mit kezdeni a ránk szakadó idővel.
Körbenézünk az íróasztalokon, a lakáson, és elkezdjük utolérni magunkat. Munkával, hát persze. Munka pedig mindenütt van, ha csak a lakást nézem, tulajdonképpen a plafon az egyetlen olyan nyugodt és tiszta hely, ahová felnézve úgy érzem, nincs rendetlenség. Ha kihúzom a fiókot, akkor most nemcsak belerakom az elmosott evőeszközt, hanem rájövök, hogy ki kellene pucolni az egészet. Ha az ablakra nézek, a függönyt látom, amelynek a tisztítására is van most idő, nem beszélve az ablakról magáról, a szekrények selejtezéséről, az elmaradt levelek megválaszolásáról, a leadandók befejezéséről, és ahh, a vasalás. Hú, hogy örülünk a szabinak itthon! Nyugodtan dolgozhatok, nem kell visító gyerekeket szétszedni, etetni, rendet rakatni, legót elpakoltatni. Ez aztán a perspektíva!
Aztán, amikor már második napja nézem a számítógép billentyűit nyomogató férjem hátát, vagy a rejtélyes úton egyre csak szaporodó konyhai és egyéb tennivalókat, akkor rájövök, hogy ez az egész tulajdonképpen pazarlás.
Ahelyett, hogy dédelgetett kincsként valódi szabadságra váltanánk a pár napos szülői szabinkat, ahelyett, hogy a lábunkat feltéve fröccsöt iszogatnánk valahol, a lakást suvickoljuk és papírokat tologatunk otthon, a negyven fokban, és minek?
Hogy majd ha a kölkök hazajönnek, termelődhessen minden újra és újra annak rendje és módja szerint?
Anyósommal beszélgettünk arról egyszer nagy egyetértésben, hogy mindkettőnknek lelkiismeret-furdalása van attól, ha csak úgy leülünk, és „haszontalanul” hátradőlünk. Bűntudatunk lesz attól, hogy éppen nem csinálunk semmit. Pedig – és erre jöttem rá sebesen száguldozó gondolataim, a teregetés és a hátam mögül hallatszó számítógép-billentyűk kopogása mellett –, erre mindkettőnknek, mindenkinek szüksége van, kortól és nemtől függetlenül. Fontos a zizegésmentes állapot, nekünk is, a körülöttünk élőknek is. Így leírva durva dolognak tűnik, de szerintem millió házaspár ugrik neki a lakásnak, hivatalos teendőknek akkor, amikor kiürül a lakás, mert úgy érzik, most nincs láb alatt a gyerek, itt az idő. És ha másképpen döntök, ha csakazértis leülök a pohár borommal az erkélyre, akkor is a munkát látom, és két korty között leszedem a szárítót, megigazítom a széket, megöntözöm a virágot.
Ez így nem az igazi! Mert ebben a kivételes, ritka pillanatban bizony lépni kell. Le, vagy az ajtón ki, mindegy is, csak a háztól, lakástól, kerttől messze! Sétálni, elutazni egy olyan helyre, ahol nem látom a munkát, nem érzek késztetést arra, hogy csak még ezt vagy azt megcsináljam.
Tudom, hogy nagyon egyszerű, vagy pont nem az, de ez az én új, nagy szabadalmam, amire lehet, hogy mások már réges-rég rájöttek, én azonban gyorsan le is írom, hátha segítek még vele valakinek. Fontos, hogy néha csak úgy hátra tudjunk dőlni, felrakott lábakkal az eget bámulva, mert ettől én is és körülöttem mindenki más is jobban érzi magát.
Minél messzebbre mész, minél jobban elengeded a valóságot magad körül, annál jobban feltöltődve térsz majd vissza a hétköznapok mókuskerekébe, egy percig sem sajnálva az elmulatott időt.
Igazából csak ennyit akartam elmondani nektek. Mi az idén nem készültünk, illetve munkával készültünk, és végül az utolsó pár napra változtattunk. Megérte, bevált. Megtartjuk jövőre is.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>