Adósságspirálból az őstermelés világába: Tina vidéken kezdte újra az életét

– Miért döntöttetek úgy, hogy magatok mögött hagyjátok a kozmopolita életmódot?
– Évekkel ezelőtt belekerültem egy adósságspirálba. Fogadtam ügyvédet, jártam a bíróságra, de végül mégis elárverezték a lakásom, a tartozásom pedig a mai napig fizetem. Hosszú ideig harcoltam, de jött egy pont, amikor azt mondtam, belefáradtam. Lakást kellett találnom sürgősen, ami a kislányommal és három kutyával nem volt könnyű. Közben megismertem a páromat, Norbertet, aki mindenben támogatott, biztatott. Nem volt kérdés, hogy összeköltözünk. Itt, Kevélyen találtunk otthonra, a földet béreltük – és béreljük a mai napig –, eleinte innen jártunk be dolgozni a városba.

– Gyakorlatilag újrakezdted az életed. Nem lehetett könnyű.
– Igen, de azért előtte sem volt egy tündérmese az életem. A költözés és az adósság csak egy újabb feladat volt, amit meg kellett oldanom. Azelőtt évente költözködtem, és amikor a lányom négyéves lett, akkor is a semmiből építettem fel újra önmagam és az életünket. Azt megtanultam, hogy ne bízzak meg senkiben, illetve hogy csak magamra számíthatok. Meg persze a páromra, akit jutalmul kaptam a sorstól életem második felére, és aki elviseli az olaszos temperamentumomat. Mi ketten vagyunk egyek.

– Hogyan telnek a mindennapjaitok itt, Kevélyen, a nyugalom szigetén?
– Itt februártól késő őszig, reggeltől estig mindig van valami tennivaló. Nyáron hétköznap délelőttönként sokat vagyunk a kertben, gyomlálunk, kötözünk, ültetünk, locsolunk. Tavasszal magot vetünk és palántát nevelünk. Szerdánként egy irodaház kertjét tartjuk karban, de megesik, hogy ilyenkor szállítanunk is kell árut Pestre. Ha hazaérünk, locsolunk, vagy előkészülünk a csütörtöki és a pénteki piacozásra.

Kép

Szombaton a házunknál árulunk, egyedül a vasárnapjaink szoktak lazábbak lenni. Ilyenkor általában házi tésztát készítek vagy megpucolom a fürjtojásainkat.

– Említetted, hogy eleinte még felutaztatok Pestre dolgozni. Hogyan vált a saját örömötökre végzett kertgazdálkodás és fölművelés végül főállássá?
– Két éve élünk őstermelésből, és mindent, amit itt látsz, önerőből, állami támogatás nélkül teremtettük meg. Először csak magunknak termeltünk paradicsomot és paprikát, aztán a dolognak híre ment, és szomszédok, ismerősök, barátok jöttek kóstolni, vásárolni tőlünk. Ahogy nőttek a vásárlói igények, úgy növeltük a földterületünket és szélesítettük a kínálatunkat. Termesztünk többek között karfiolt, négyféle burgonyát, salátát, tökféléket, uborkát és hüvelyeseket, de törekszünk arra is, hogy minden évben valami különlegessel rukkoljunk elő. Az elmúlt években már nagyjából kitapasztaltuk, hogy mi az, ami az adott területen jól terem, és mi az, ami nem.

– Eleve jártasak voltatok a gazdálkodásban és a földművelésben, vagy idő közben tanultátok meg azt, amire szükség van ehhez?
– A párom vidékről származik, a nagyapjától sok dolgot ellesett, de egyébként mindennek utánaolvas, előszeretettel épít kapcsolatokat. Én korábban panellakásban éltem, zöldséget legfeljebb a zöldségesnél láttam. Itt, menet közben tanultam bele ebbe az egészbe. A párom mindig mutatta, mit hogyan kell csinálni.

Kép

– Gyümölcsöt is termesztetek?
– Arra már egyáltalán nem lenne időnk. Van viszont finom fodros kel, mángold és ampolnás chili. Idővel elkezdtünk fűszerekkel is kísérletezni: tavaly lett gombalevél, citromos és ánizsos bazsalikom, idén lesz olíva, menta, négyféle oregánó, nyolcféle kakukkfű. Házi tésztát is készítek eladásra, így lettek csirkéink, a párom pedig vett fürjeket.

A tojásaikat megfőzzük, pácoljuk, füstöljük és ízesítjük. A chilis-fokhagymás ízűt például nagyon szeretik a vásárlók.

Ügyelünk arra, hogy a fürjeknek pihenőjük is legyen, a tyúkok szabadon is lehessenek, és mivel fontos a termékeink minősége, szelíd módszerrel termelünk. Nem megerőszakoljuk a természetet, hanem együtt élünk vele.

– Mit ad ez az életmód? És milyen áldozatokat követel?
– Elsősorban nyugalmat. Az itteni élet és teendők fitten tartanak, igaz, ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak, hajnalban kell kelni az állatok miatt, és nincs időnk szabadságra menni, sőt, néha még magunknak főzni se, de már nem is tudnánk elképzelni, hogy mást csináljunk. Örömmel tölt el bennünket, amikor egy pici magot elültetünk, és követhetjük a fejlődését, végül pedig látjuk a boldog és elégedett vevőt is. Idővel saját tanyát szeretnénk. Meglátjuk, mit hoz az élet.