Anglia leghíresebb költőnője, akit férje 40 évesen szöktetett meg: Elizabeth Barrett-Browning
„Teljes szívemből szeretem a verseit, Miss Barrett” – így kezdődik Robert Browning, a 19. század egyik legnagyobb költőjének első levele Elizabeth Barretthez. Az angol irodalomtörténet egyik legszebb love storyja olyan, mintha egy viktoriánus regény lapjairól kölcsönözték volna.
Elizabeth Barett-Browning sokáig az angol irodalom legünnepeltebb költőnője volt, és életében közel annyian olvasták, mint az írófejedelemnek számító Charles Dickenst. Különlegességéhez az is hozzájárult, hogy a viktoriánus kor szigorú társadalmi szabályai ellenére elfogadták őt mint költőt, és egyike volt az első női szerzőknek, aki a saját nevén írt. Magyarországon leginkább a több fordításban is megjelent Portugál szonettek versciklusról ismert, valamint sokan olvashatták gyerekként Kertész Erzsébet róla írt lányregényét. Az angol irodalom mára sokkal inkább élettörténetét őrizte meg, mint nagyszerű és méltatlanul mellőzött munkásságát.
Elizabeth Barrett 1806-ban született egy jómódú angol családban, amelynek hatalmas vagyona jamaikai cukorültetvényekből származott. A Barrett család gyermekei közül tizenegy élte meg a felnőttkort, ami hallatlanul nagy szám volt abban az időben. Elizabeth még kislány volt, amikor az édesapja megvásárolt egy birtokot, amelyet török stílusban alakított át. A mesebeli ház udvarán minareteket húzott fel, és meglehetősen eklektikusan rendezte be, nagy hatást gyakorolva ezzel gyermekei fantáziájára. Elizabeth őstehetség volt, aki már hatévesen elkezdett verseket írni, és írói ambícióit az apja teljes mértékben támogatta. A kislányt a kor szokásai szerint magántanár oktatta, a gazdag családok ugyanis nem küldték a lányaikat bentlakásos iskolába, amelyekben gyakran pusztított járvány. Elizabeth rajongott a klasszikus irodalomért, tudott görögül és latinul, sőt héberül is megtanult, és felnőttként eredetiben olvasta a Bibliát.
A kislány ragyogó tehetségét az egész család ünnepelte, és az édesapja a 14. születésnapja alkalmából kiadatta a maratoni csatáról szóló költeményét.
A család napfényes, boldog életére azonban váratlanul tragédiák árnyéka vetült. A lányt egy titokzatos kór támadta meg, amely az életvidám, gyakran lovagló tinédzsert majdnem egy éven át fekvésre kárhoztatta. Amikor Elizabeth végre felkelt az ágyból, már nem volt a régi. Élete végéig különböző betegségekkel küzdött, az irodalomtörténészek egy része szerint tuberkulózisa volt, legújabb életrajzának írója, Fiona Sampson szerint viszont súlyos asztmában szenvedett. Ráadásul a betegséggel egyidőben az apa elvesztette a család vagyonát, így Barrették kénytelen voltak maguk mögött hagyni mesebeli birtokukat.
A státuszát és vagyonát elvesztett apa szigorúan őrizte 11 gyermekét, és bár Elizabeth az egészsége miatt bezártságra kényszerült, a családfő a testvéreit sem engedte társaságba. Ezekről az évekről később Elizabeth így írt Robert Browningnak: „Vidéken nőttem fel, nem voltak társadalmi lehetőségeim, a szívem a könyveké és a költészeté volt, a tapasztalataimat álmodozásokból szereztem. (…) Magányos élet volt ez, ami zölddé kezdett válni, mint a körülötte növő fű. Könyvekben és álmokban éltem, és az otthoni élet halkan döngicsélt körülöttem, mint a méhek a fű körül. Elfolyt az idő, csak folyt tova. Aztán amikor beteg lettem, úgy éreztem, a világmindenség szélén állok, mindennek vége, nem lépek be többé (ez akkor úgy tűnt) egyetlen új szobába sem, s akkor némi keserűséggel arra gondoltam (…), ahogy álltam ebben a templomban, amit éppen elhagyni készültem, hogy nem ismertem meg az emberi természetet, hogy a földi bátyáim és nővéreim csak nevek számomra, hogy nem láttam egyetlen hegyet, sem folyót, egyáltalán nem láttam soha semmit.”
Néhány évig vidéken éltek, majd a család Londonba költözött a Wimpole utcába, és Elizabeth magánya és apja szigorú elnyomása ellenére is írt – bár Sampson könyvében leírja, hogy egy ponton az orvosok attól tartva, hogy az írás rontja az állapotát megtiltották ezt neki.
Pedig, ahogy később a költőnek írta, számára az írás volt az egyetlen tevékenység, ami közben úgy érezte, hogy él.
A tragédiák folytatódtak, először meghalt édesanyja, majd egy orvosok által előírt nyaralás során kedvenc testvére, Edward. Elizabeth a tragédiák és rossz egészsége ellenére is írt, és komoly sikerekre tett szert. Versei magazinokban jelentek meg, és esszéket jelentetett meg szociális témákban (például támogatta a rabszolgaság eltörlését a gyarmatokon). Teljesen izolált életre kényszerítette az apja szigora, néhány rokon kivételével alig találkozott emberekkel.
Egy távoli rokon, John Kenyon támogatta őt irodalmi munkájában, és ő volt az, aki Robert Browningnak elküldte Elizabeth 1844-ben megjelent verseskötetét. Browning már fiatalon ünnepelt költő volt, azonban egy nehezen érthető költemény rossz kritikai fogadtatása megtépázta hírnevét. Browning, miután elolvasta Elizabeth verseit, egy ma már híres levelet küldött neki 1845 januárjában, amelyben rajongva írt a verseiről, és kijelentette, nemcsak a verseit, hanem magát Elizabeth-et is szereti.
A már lassan huszonöt éve otthona börtönében élő költőnőre nagy hatással volt a levél. Egyrészt a másik költő szakmai tisztelete örömmel töltötte el, másrészt mint nőre se voltak hatástalanok a férfi sorai.
Levelezni kezdtek, amikben érezhető, hogy Elizabeth eleinte óvatosan viszonyult Browning udvarlásához. ( A levelezésük a Gutenberg Projekt keretében online elolvasható.) A két költő megvitatta irodalmi terveit, Elizabeth megosztotta életének szomorú részleteit, Robert pedig utazásairól írt. A férfi nagyon szeretett volna személyesen is találkozni Elizabeth-tel, azonban erre csak a meleg tavasz érkeztével volt lehetőség. Májusban találkoztak, amikor Browning titokban ellátogatott a család Wimpole utcai otthonába, és a költők, akik már írásban megtalálták a közös hangot, élőben is egymásra találtak.
Elizabeth nem árulta el apjának a költő udvarlását, és hiába volt Elizabeth harminckilenc, Robert pedig harminchárom éves, a pár úgy bujkált az apa elől, mint a tinédzser szerelmesek. Browning feleségül szerette volna venni Elizabeth-et, de aggódtak, hogy képes lenne-e a házasságra a törékeny szervezetű nő. Elizabeth-et mintha a szerelem meggyógyította volna, váratlanul jobban kezdte magát érezni, elkezdett kikocsizni és sétálni. Miután az apa nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja, hogy a lányai férjhez menjenek, és úgy döntött, újra vidékre költöznek, a szerelmesek választásra kényszerültek.
1846-ban Robert, néhány csomagjával, hűséges ápolójával és kis spánieljével együtt megszöktette Anglia ünnepelt költőnőjét. A pár Londonban összeházasodott, majd Itáliába költöztek.
Elizabeth apja haragra gyúlt, amikor meghallotta a lánya házasságát, és soha többet nem beszélt kedvenc gyermekével. A fivérei félelemből megszakították vele a kapcsolatot, egyedül húgai leveleztek vele. Bár a családját elvesztette, Elizabeth életében először szabad volt. Házassága Browninggal megmentette az életét, és mindkettőjük művészetére pozitív hatást gyakorolt. A meleg éghajlat, a szerelem és a vele azonosan gondolkodók társasága gyógyító hatással volt rá. Elizabeth minden korábbi félelem ellenére még egy egészséges kisfiúnak is életet adott. Új családját huszonöt év magány után ajándékként kapta a sorstól.
Elizabeth Barett-Browning leghíresebb verseit, a Portugál szonetteket a házassága ihlette. A világirodalom egyik leghíresebb szerelmes versciklusát a költő először még férjének se merte megmutatni. Robert ragaszkodott hozzá, hogy a verseknek napvilágot kell látniuk. Elizabeth szemérmesen nem akarta, hogy kiderüljön, hogy a versek Browningnak íródtak, ezért „portugál fordításokként” jelentették meg őket. Elizabeth és Robert Browning nemcsak házastársak voltak, hanem egymás irodalmi partnerei, kölcsönösen elolvasták írásaikat és segítették egymást. A költőnő 15 boldog évet töltött Itáliában, bár legnagyobb bánatára édesapja még halálos ágyán sem bocsájtott meg neki, és irodalmi sikereit sem vette tudomásul. Elizabeth 1861-ben, 55 évesen halt meg. 160 évvel halála után versei nem vesztették el tiszta erejüket, és életműve arra vár, hogy az olvasók újra felfedezzék.
Források:
Fiona Sampson: Two Way Mirror: The Life of Elizabeth Barrett-Browning, Profile Books, 2021.
The Project Gutenberg EBook of The Letters of Robert Browning and Elizabeth Barrett Barrett, Vol. 1 (of 2) 1845-1846, Edited by Robert B. Browning.
Elizabeth Barrett-Browning: Portugál szonettek, Magyar Helikon, 1976
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
