A makacs flamingo és az idomíthatatlan szerelemmadár – Az állatok is meg tudnak őrülni a magánytól

Talán meglepően hangzik, de a Földön élő mintegy kilencmilliónyi állatfaj többsége magányosan él. Egyedül járják az útjukat, egyedül keresik meg és fogyasztják el táplálékukat, magányosan alszanak. Fajtársaikkal ritkán találkoznak, és ha mégis, közömbösek, sőt, nemritkán kimondottan ellenségesek velük szemben. Számos állat magánterületet foglal el és birtokol, védelmezve azt a betolakodókkal, mindenekelőtt a saját fajtársaival szemben. Ilyen például a legtöbb macskaféle: a kandúrok területe ugyan olykor több nőstény birtokával is átfedésben van, de nem élnek együtt. Ennél is mogorvább a kaméleon, amely még az ellenkező nemű partnert is csak a párzás idejére viseli el a közelében. 

Egy hangya nem hangya 

Az, hogy egy állat időnként csapatostul jelenik meg, nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenképpen szüksége van a társaságra: sokszor csak a kedvező táplálékforrás vagy telelőhely kedvéért verődnek össze. Vannak azonban olyan állatok is, különösen a rovarok között, amelyek egymagukban szó szerint életképtelenek. Egy hangya nem hangya, és egy méh sem méh: ezek az államalkotó ízeltlábúak csak kolóniában tudnak megélni; a dolgozók szaporodni sem tudnak, új kolóniát csak az anya (királynő) képes alapítani.

A hatalmas rajokban úszó halak egyes példányai között látszólag nincs szorosabb kapcsolat, de mégis szemlátomást rosszul érzik magukat egyedül, és akár más élőlényeknek (például teknősnek) is a nyomába szegődnek, ha fajtársaiktól elszakítják őket. 

Holtodiglan, holtomiglan 

Elsősorban a madarak között gyakori, hogy hosszú távra választanak párt maguknak: ez a kapcsolat akár élethosszig is tarthat. Tartós párkapcsolatukról ismertek a pingvinek, a darvak, a vadludak és egyes papagájok is – a törpepapagájokat ezért nevezi az angol „szerelemmadaraknak”. A pár nem feltétlenül él együtt egész éven át: sok fajnál a párok az ivadékgondozáson kívüli időszakot külön töltik, ám a párzási időszakban ismét találkoznak, és szertartásos mozdulatokkal, hangadással erősíti meg kapcsolatukat. A kötelék kettejük között olykor annyira szoros, hogy ha az egyik elpusztul, a másik nem is keres új párt magának.

Egy csapat papagáj közül véletlenszerűen kiválasztott hím és tojó szaporítása sokszor épp azért nem jár sikerrel, mert a valódi párjuktól elválasztva nem hajlandók másikat elfogadni. 

Csörög a telefon! 

A legtöbb madár ivadékgondozása mindkét szülő részvételét megkívánja: egyes fajoknál a tojó teljesen a hímre van utalva, hiszen kotlás közben az hordja neki a táplálékot. Nem meglepő tehát, hogy a magányt rosszul viselik. Fajtárs hiányában a papagájok akár a tükörképüknek is udvarolnak, és az embert is készek társukként elfogadni, igyekeznek folyamatosan kapcsolatot tartani vele. Ezért papagájt egyedül csak annak érdemes tartania, akinek van elég szabadideje, hogy társaságot nyújtson neki, pótolva a párját. Némelyik papagáj kimondottan depressziós lesz, ha sokat kell egyedül lennie, és különböző trükköket vet be, hogy gazdáját folyamatosan a közelében tudja: akár a mobiltelefonja hangját is képesek utánozni, hogy visszacsábítsák, ha elhagyja a szobát. 

Tükrös trükk 

A magányosan tartott állatok sokszor rendellenes viselkedésformákat vesznek fel, vagy folyamatos stresszt okoz nekik a biztonságot adó közösség hiánya. Versenylovak mellett ezért szoktak társként olykor kecskét elhelyezni a boxban, amelynek jelenléte megnyugtatja őket. Kecske volt a lakótársa a Budapesti Állatkert egykori, Teca nevű orrszarvújának is, a híres csodakanca, Kincsem pedig a visszaemlékezések szerint egy tapodtat sem volt hajlandó megtenni kedvenc macskája nélkül.

Hogy milyen nagy hatással lehet egy állat viselkedésére a közösség, annak jó példája a flamingók állatkerti szaporítása, amely egészen addig nem járt eredménnyel, amíg valakinek fel nem tűnt, hogy ezek a madarak a természetben mindig nagy tömegben fészkelnek.

Tükrökkel rakták hát körbe őket, és a siker nem maradt el: a flamingók költeni kezdtek. 

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

Kedvenceink és a magány 

Legjobb barátunk, a kutya is társas lény, ezt a tulajdonságát farkas őseitől örökölte. A kutyát megviseli a magány, akár kint él az udvarban, akár bent a lakásban. A szakemberek szeparációs pániknak nevezik azt a jelenséget, amikor a magára hagyott kutya nyugtalanná válik, és (unalmában vagy idegességében, ezt ki tudná megmondani…) rombolni kezd, tárgyakat rág szét, tönkreteszi a virágágyást vagy a lakás berendezését. Az egyedülléthez kölyökkorban, fokozatosan kell hozzászoktatni a kutyát, elfoglaltságot (például rágnivalót) adva neki távollétünk idejére, és nem kerítve nagy feneket a távozásunknak, tudatosítva a kölyökben, hogy nem hagyjuk végleg magára. A macska a kutyánál jobban viseli az egyedüllétet, lévén vad őse is magányos ragadozó, ám meg kell jegyezni, hogy az emberrel töltött évezredek a macskában is okoztak változásokat: idomulva hozzánk, észrevétlenül egyre inkább társas lénnyé vált. 

Egyes állatkerti állatok, például az elefántok erősen kötődnek a gondozóikhoz. 
Ha egyik állatkertből a másikba költöznek, sokszor a gondozó is velük utazik, és ott marad velük egy darabig, az átszoktatás idejére. 

Terráriumban tartott teknősöknél, gyíkoknál megfigyelhető, hogy a társaság hatással van az étvágyukra: ha látják, hogy az egyik enni kezd, sokszor kedvet kapnak hozzá a többiek is. 

Vannak olyan társállatok, amelyeket hiba magányosan tartani, mert kimondottan igénylik egymás társaságát: ilyen például a tengerimalac. 

A világ legmagányosabb állata a Galápagos-szigeteki óriásteknősök Pinta-szigeti alfajának utolsó példánya volt, akit a Lonesome George (Magányos George) névre kereszteltek. Évtizedekig próbáltak párt találni neki, de hiába, a más alfajhoz tartozó nőstényekkel történt párosítások pedig terméketlen tojásokat eredményeztek, így utódok nélkül maradt. 2012-ben, kb. 100 éves korában bekövetkezett halálával az alfaj is kipusztult.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>