„Rettegek a vírustól” – Hogyan kezeljük a félelmeinket?

A bizonytalanság hullámain

Margitka, a fővédőnő hívott fel, és azt mondta, karantén alá kerül a ház, benne mi is, és majd megy a határozat e-mailben. A figyelmeztető papirost kitették a kiskapura, és ezután egyre több ismerős hívott telefonon: azt hitték, betegek vagyunk. Kellemetlenül éreztem magam, amikor kiléptem az utcára, miközben én nem kerültem karanténba, így szabadon járhattam. Ám az emberek, látva a feliratot vagy hallva a rendőrautó szirénáját, nem ezt gondolták – jogosan, persze. Logikus lenne, hogyha valakit megfigyelés alatt tartanak, akkor a közvetlen környezetében élők se menjenek ki. Az élet viszont nem áll meg.
Pszichológusként számos kapcsolatot létesítek nap mint nap. Vonuljak önkéntes karanténba? De meddig? Hiszen akár hetekig elhúzódhat egy ilyen folyamat.

Hogyan számolok el az időmmel a munkáltatóm felé? Mit mondok a klienseknek? Úgy határoztam, az utasítások szigorú betartása mellett, a higiéniai előírásoknak megfelelően dolgozom tovább, amíg tehetem.

Értesítettem azokat a munkatársakat, akikkel szorosabb kapcsolatban vagyok, a saját szobámra korlátoztam a jelenlétem, folyamatosan fertőtlenítettem, szellőztettem, maszkot viseltem és tartottam a távolságot. Azokkal a páciensekkel, akik vállalták, online konzultációt folytattam. Mégis szorongtam és bűntudatot éreztem.
Aggodalmaink mögött olyan gondolatok bújnak meg, amelyek a világ veszélyeire figyelmeztetnek, így igyekeznek megóvni bennünket az élet buktatóitól. „A környezetünk veszélyekkel teli.” „A jövő kiszámíthatatlan és félelmetes.” „Ha nem rejtőzöm el, akkor a betegség áldozatává válok.” Az ehhez hasonló túlzó és téves feltételezések gyermekkorunkban vésődnek belénk, és a későbbiekben meghatározzák a világhoz, a jövőnkhöz, másokhoz és önmagunkhoz való viszonyulásunkat. A fertőzéstől való archaikus félelem könnyen aktiválódik egy új vírus hatására, és láthatjuk magunk körül, ki miként próbál megbirkózni vele. 

A tagadás, mint első reakció, természetes, mivel időt nyerünk általa a felkészüléshez. Hosszabb távon azonban a veszéllyel való szembenézés helyett eltávolít a problémamegoldás lehetőségétől, így rontja esélyeinket a megküzdésre.

Ráadásul a rettegés ledermeszt és cselekvésképtelenné tesz bennünket. A teljes izoláció nem tartható fenn hosszasan, a bezárkózás, mozgáshiány miatti hangulatromlás jelei hamar megmutatkoznak felnőttnél és gyermeknél egyaránt. 

Kép

Kép: Pexels/Anna Shvets

Én tehetek róla!

Rossz hangulatunk gyakran jár együtt önmagunk téves hibáztatásával, amely bűntudatot és szégyent hoz magával. „Ha a környezetemben megfertőződik valaki, biztosan miattam fog.” „Semmit sem tehetek magamért és másokért.” „Amilyen szerencsétlen vagyok, tuti megbetegszem.” „A jövő sötét és kilátástalan.” Ezek a feltételezések és logikailag hibás gondolatok hamar depresszióhoz vezethetnek, amely tehetetlenségben, panaszkodásban, inaktivitásban megnyilvánulva szintén nem visz bennünket előre a megküzdés ösvényén. Sőt, a stressz kiváltotta szorongás és hangulatzavar növeli a megbetegedés kockázatát!

Hogyan vegyük fel a harcot a rossz gondolatokkal?

Vegyük észre őket! Logikai hibát tartalmaz minden túláltalánosítás („Mindenki meg fog fertőződni.”), megbélyegzés („Az óvintézkedések haszontalanok.”), a negatívumok kihangsúlyozása („Akármit csinálnak, nem lehet megfékezni a terjedést.”), a pozitívumok alábecslése („Hiába van elég lélegeztetőgép, az még nem megoldás.”), a fekete-fehér gondolkodás („Most vagy csukják be az országot két hónapra, vagy hagyjuk az egészet, mint a svédek!”), a jóslatokba bocsátkozás („Még két év múlva is ettől fogunk szenvedni!”), mások gondolataiban olvasás („Biztosan azt hiszik rólam, hogy fertőző vagyok.”), az érzelmeink alapján történő következtetés („Úgy félek, tudom, nagy baj lesz!”), a katasztrofizálás („Ha elkapom a vírust, nekem annyi!”) és még sorolhatnánk. Felismerhetőek, hiszen nyomukban jár az aggodalom, szomorúság, félelem, bűntudat, harag, szégyen, kilátástalanság, reményvesztettség.

Próbáljunk bizonyítékokat találni a fenti állítások mellett és ellen! Mi támasztja alá például azt, hogy én fogom megfertőzni a környezetemet? Igen, már máskor is megfertőződtek a családtagjaim, amikor influenzás voltam, de általában egyszerre többen betegek, másoktól is összeszedhették, illetve én is elkaphattam a szeretteimtől a vírust. Rajtam kívülálló okok miatt is megbetegedhetnek.

Találjunk reálisabb gondolatot! A bizonyítási eljárás általában elvezet egy valóságosabb megfogalmazáshoz, aminek következtében kissé megnyugszunk, csökken az önvád. Például: „Lehet, hogy megfertőzök valakit önhibámon kívül, de sokat tehetek azért, hogy egészségesek maradjunk.” vagy „Nincs mindenre befolyásom, de amit tudok, azt megteszem a betegséggel szemben.”

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

Miként segítsük gyermekeinket az aggodalmaikkal való megküzdésben?

• Maradjunk higgadtak, mert így a mi mintánkat követve ők sem fognak túlzottan aggódni!
• Figyelmeztessük őket a veszélyre, de utána rögtön tanítsuk is meg, hogy hogyan kerülhetik el a bajt! Mutassunk példát! 
• Ne adjuk nekik tovább saját negatív gondolatainkat! Helyette cáfoljuk meg, és reális, pozitívabb vélekedésre cseréljük le azokat!
• Mesés-játékos formában tanítsuk meg nekik a helyes megküzdést! Mondhatunk történeteket a saját életünkből, amikor sikeresen vettük fel a harcot a nehézségekkel, és felidézhetjük az ő korábbi győzelmeiket is. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. novemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>