Ahonnan a régi szerelmed rád ír, és a halott ismerőseid mosolyognak rád
Néhány éve szorgalmasan gyűjtögetni kezdted az ismerőseidet, mint aki Mark Zuckerberg nélkül nem tudná felsorolni, kivel hozta addig össze a jó vagy éppen a rossz sorsa. Örültél, ha olyanra találtál, akit valóban régen láttál, és akire csakugyan kíváncsi voltál. De egy idő után hiába terebélyesedett a kör, mégsem érezted azt, hogy több ember venne körül. Sőt, ha magányos voltál, a boldog (vagy legalább is annak látszó) családok fényképeit nézegetve még inkább annak érezted magad. Mégis maradtál. Próbáltad játéknak felfogni az egészet. Hiszen játszani jó. Legalábbis egy darabig.
Amikor azonban ismerősének jelölt a Nyugati téri óra, már sejtetted, ez a játék kissé komolytalan.
Amikor rábukkantál egy régi barátra, aki azóta sem jelölt vissza, arra gondoltál, ez a játék fájdalmas.
Amikor levelet írt egy régi szerelmed, aki mégsem neked, hanem egy másik nőnek fogadott örök hűséget, tudtad, ez a játék veszélyes.
Amikor ismerősnek jelölted a saját testvéreidet, és ők készségesen vissza is jelöltek, akkor már biztos voltál benne, ez a játék bolondot csinál az emberből.
A legrosszabb mégis az volt, amikor két, időközben elhunyt barátod is ott mosolygott az oldalon, amely örökre rögzítette életük utolsó bejelentkezésének időpontját. Ekkor rájöttél, ez a játék nem valami jó játék.
Szép lassan kezdted megérteni: olyan kultúrának lettél a részese, amelyhez nincs közöd. És mégis van, mert teljesen nem tudod, és nem is akarod kivonni magad alóla. De abban biztos voltál, hogy az életed részleteit nem, vagy csak nagyon ritkán kívánod online megosztani másokkal.
Ott vagy, hiszen az oldal beépült az életedbe, s te magad is beépítetted magad oda szépen. De próbáld csak ki, ha titkosítod a születésnapodat, senki nem fog innen felköszönteni. És nincs is ezzel baj. Hiszen, hogyan is juthatnál eszébe olyan embereknek, akik ezer éve nem tudják, hogy mi van veled?
De szerencsére személyesen keresni fog az a hűséges négy-öt barát és rokon, akik amúgy is fel szoktak hívni.
Hogy ez a négy-öt ember sok vagy kevés? Ezt sohasem firtattad. Csak annyit tudsz, szükséged van rájuk, hogy ember maradj. És hálás vagy nekik, amíg csak élsz.
Ami rajtuk kívül van: like-ok, szívecskék, emotikonok. Miközben tudod, ezekre is szükséged van. Hiszen nem új találmányok. Régen „egyszerű emberi gesztusok” névre hallgattak. Csak úgy kaptuk és adtuk őket, mégpedig kismacskás, nagykutyás, vicces fotók nélkül. Nincs új a nap alatt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
