Meg fogom találni a párom! - De mi van, ha mégsem?

Miért nehéz, ha könnyű?

Bátorság kell a rövidebb-hosszabb ideig tartó magányos út során ahhoz, hogy megengedjük egy társ mellénk szegődését, azt, hogy hozzánk kapcsolódhasson. Hogy engedjük magunkat kirántani a megszokott életünkből, még akkor is, ha már kényelmesen elrendezkedtünk benne. Merészség kell ahhoz, hogy valaki előtt kiterítsük lapjainkat és bevalljuk önmagunknak is, jó, hogy egymásra találtunk. Akkor elindulhatunk ön- és párismereti utunkon. Mit tartogathat ez az út számunkra és mire érdemes ügyelnünk?

A párkeresés könnyűnek tűnő, de sokszor nehéz, örömmökkel vagy éppen csalódásokkal kísért útja során eljöhet az a pont, amikor elfáradunk a kutatásban. A sok várakozás, reménykedés után nehéz kimondani, hogy nem keresek tovább, de ha megszületik ez a döntés, számos „belső tennivaló” vár a szinglire.

Súlyos döntés

Egyáltalán nem könnyű dolog elfogadni, hogy az életünk nem úgy alakul, mint ahogy azt korábban elterveztünk. Hiába teszünk meg minden tőlünk telhetőt, vannak olyan történések is, amelyeket nem tudunk közvetlenül befolyásolni. Ebben a nehéz helyzetben segíthet, ha az életünkre külső szemmel, egy lépéssel fejlebbről próbálunk ránézni. Fel kell tenni magunknak a kérdést: milyen nagyobb oka lehet annak, hogy így alakult, amit eddig esetleg nem vettünk észre? Miért kell így lennie? Ha elhisszük azt, hogy életünk fontos dolgai sosem történnek véletlenül, ez segíthet csillapítani azonnali válaszvárásunkat. Segítségünkre lehet egy bizalmunkat bíró személy, egy testvér vagy barát, akivel meg tudjuk beszélni kételyeinket.

Elköszönés egy álomtól

A következő, hosszabb lépés a búcsúzás.

Elsőre furcsán hangozhat, de pszichés szempontból el kell „gyászolni“ azt a képet, azt az állapotot, amit elképzeltünk magunknak a párkapcsolattal, házassággal, családalapítással kapcsolatosan.

Hiába nem kapcsolódik konkrét személyhez ez a hiány, mégis fontos ez a tudatos eltávolodás, mert ha eldöntöttük, hogy nem keresünk, nem várunk tovább társra, az élet többi területére kell teljes gőzzel koncentrálnunk. Az életünk annak ellenére is lehet teljes, hogy nem egyezik meg a korábbi terveinkkel. Az elgyászolásban szintén nagy segítség egy-két külső személy: lehet bizalmasunk, egy rokon, barát, vagy egy olyan személy, aki korábban több-kevesebb sikerrel végigjárta ezt az utat és saját tapasztalatával tud támogatni minket.

Újratervezés

Ezután az új céljaink megtalálása, kijelölése a feladatunk. Ha sikerült eljutnunk odáig, hogy mi nem az életünk célja, rögtön adódik a kérdés: akkor mi az? A hivatás megtalálása sok szempontból hasonló folyamat, mint a társtalálás: az elköteleződést itt is érdemes megelőznie hosszabb ismerkedésnek. Életünk új iránya lehet egy jó ügy, egy társadalmi téma felkarolása, lehet egy közösség szolgálata, vagy éppen egy eddig lappangó nagy álom megvalósítása. Lehetünk önkéntesek vagy épp hivatásos civilek, kezdhetünk hasznos tudományos kutatásokba vagy elmehetünk gyermekotthonba nevelőnek. Ezt a lépést sem érdemes elsietni, mert megfontolt döntést igényel, hogy hosszútávon minek szenteljük időnket és figyelmünket.

Kapaszkodók

Sokat segíthetünk magunkon a derűlátó hozzáállással, a helyzetünk előnyeinek szem előtt tartásával. Érdemes feltenni a kérdést magunknak: mire nyílik lehetőségünk, amit nem, vagy nem olyan intenzitással tehet meg egy családban, házasságban élő?

Ha azt vesszük észre magunkon, hogy nagy irigykedéssel vagy rossz érzéssel tekintünk másokra magunk körül, akiknek úgy alakult az életük, ahogyan mi is terveztük, az azt jelenti, hogy valamelyik korábban említett lépés nem sikerült tökéletesen, vagyis még van dolgunk.

Onnan tudjuk, hogy valóban sikeresen vettük a valóban boldog egyedülálló élethez vezető nehéz akadályokat, hogy őszintén tudunk örülni a körülöttünk élő családok boldogságának.

Meg kell védenünk magunkat az elmagányosodás csapdájától is. Ha nincs is házastársunk, vagy saját gyermekünk, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy magányosan, minden társas kapcsolat nélkül kell élnünk, sőt! Jóval több társas erőforrásunk marad így barátainkra, szeretteinkre. Figyeljünk rá, hogy legyenek olyan emberek is körülöttünk, akiket beavathatunk a terveinkbe, akikkel megoszthatjuk céljainkat, és akiktől olykor visszajelzést is kaphatunk, hogy jó irányba haladunk-e életünkben.

És ki tudja, ha felszabadulunk a sok reménytelen csalódás görcsétől és hátrébb lépünk egyet, talán azt is észrevehetjük, hogy valaki mégis csak ránk várt.