„A fuvolát édesapám választotta nekem” – Svájc után a világ szeme is a magyar művészen

– Tartalmasan telt az utóbbi 25 éve, ha az első fuvolaórájától számoljuk…
– Tartalmasan, de remélem, ez még csak a kezdet! Hiszem, hogy a folytatásban is nagy dolgok várnak rám. Már a Zeneakadémiára bekerülni is hihetetlennek tűnt, magyarként megméretni a tudásom külföldön, s megállni a helyem a világ színpadain szintén. A Zürichi Zeneművészeti Egyetem egyéves Erasmus-tanulmányi ösztöndíját nyertem el 2008-ban, majd rendkívül gyümölcsöző időszak vette kezdetét. Kiváló tanárom volt Prof. Dr. Matthias Ziegler, a modern fuvola megalkotója. Általa mélyíthettem el tudásomat a modern fuvolatechnikák világában, amiről később a szakdolgozatomat is írtam. Fő gondolataként azt vetettem fel, hogy már kisiskolás korban elsajátíthatók azok a modern és újító technikák, amelyek csak a felsőbb osztályos tanulók tananyagában szerepeltek. Ez forradalmi változást hozott, és mára a dolgozatomat tananyagként oktatják a svájci zeneiskolákban. Egy évre terveztem a külföldi létet, a fordulatot az jelentette, hogy a svájci egyetem felajánlotta, felvételi vizsga nélkül átvesz a magyar Zeneakadémiáról.

Úgy éreztem, ha már másodszor hív Svájc, ott a helyem.

– A lehetőséggel csak azt követően élt, hogy előbb itthon is lediplomázott. Miért?
– Mert büszke és hálás vagyok mindazért, amit magyarként a hazámtól, a tanáraimtól kaptam, így természetes volt, hogy először Budapesten zárom le a tanulmányaimat, csak azután élek az elismerő svájci meghívással. Svájcban klasszikus zenei tanulmányaim mellett jazz tanszakot is végeztem.  Sokat jelentett az is, hogy már a tanulmányaim alatt lehetőségem nyílt a zürichi Tonhalle zenekarral játszani, közös CD-t vettünk fel a Winterthuri Szimfonikusokkal, Hans Zender dirigálása alatt játszhattam, az Operaház művészeivel dolgozhattam. A Rorbas-i Zeneoktatási Központ tanára lettem, megnyertem a Winterthuri Szimfonikusok fuvola-próbajátékát. Tagja lettem egy olyan művészkörnek, amelyben otthonosan mozogtam, s amelyhez a mai napig hű vagyok.

Svájcban nagy kultúrája van a mecenatúrának, hatalmas büszkeség, ha egy mecénás felkarol egy művészt. Több ismert családdal is baráti kapcsolatot ápolok.

Rengeteget köszönhetek mind szakmailag, mind emberileg a mecénásaimnak: a hangszereimet, számos házikoncertet, szívmelengető meghívásokat. Például amikor koncertsorozat miatt nem volt lehetőségem hazautazni a családomhoz az ünnepekre, az Esterházy-család meghívott magához karácsonyozni. Ma már Esterházy Pál herceg feleségének az unokahúgát tiszteletbeli anyukámnak tekinthetem, és a híres Jacobs-família támogatását is élvezhetem.

– Hogyan kell elképzelnünk egy olyan házikoncertet, amit említett?
– A tehetős, kultúrakedvelő családok látogatják a koncerteket, színházakat, operaházakat, hangversenytermeket. A teltházas koncertek mellett Svájcban nagy népszerűségnek örvendenek a házikoncertek, amelyeket egy-egy jól szituált, klasszikus zenét kedvelő mecénás otthonában tartanak. A házikoncertek zártkörűek, a házigazda rokonai, barátai kapnak meghívást ezekre.

– Jól sejtem, hogy csak az juthat ilyen magasra a hivatásában, akiben nemcsak mások hisznek nagyon, hanem ő is magában?
– Sajnos nem tartozom az önbizalommal teli művészek közé, ellenben maximalista vagyok. Mindig a tökéletesre törekszem, ezzel a sikereim megélését is megnehezítem. De talán ennek köszönhetem, hogy komoly, kihívásokkal teli célokat tűzök ki magam elé. Mindig is fontos volt számomra, hogy ne csak szólistaként álljak a színpadon, hanem a megszerzett tudásomat átadhassam a tanulóimnak, ezzel párhuzamosan segítsem őket a pályájukon. A rangos Zürichi Zenei Verseny zsűritagja, a zürichi zeneiskolák éves fuvolavizsgáinak vizsgaelnöke vagyok. Emellett az Aargaui Kuratórium Kultúra Díja odaítélésének bizottsági tagja is, klasszikus és jazz szakterületen.

Kép

Kerekes Blanka

– Már gyerekként is maximalista volt?
– Igen, ez családi vonás. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy ne legyek elégedett. Nem voltam könnyű eset, az élet számos területe érdekelt. Atletizáltam, kézilabdáztam, zeneiskolába, nyelvórára jártam, annyi minden érdekelt, hogy nehezen kötött le a hagyományos zeneiskolai metódus. Szerencsém volt, hogy rögtön Kövi Szabolcsnál kezdtem zenét tanulni, aki szabad szellemű, kreatív, fiatalos lendületű tanárom volt. Amellett, hogy jól megtanította az alapokat, sokat improvizáltunk és zenét is szereztünk. Neki köszönhetem a hangszer szeretetét. Tizenegy évesen már közös CD-t jelentettünk meg, koncerteket adtunk többek között a budapesti Merlin Színházban és a Kertészeti Egyetemen. Már akkor belekóstolhattam a zene csodálatos világába, ami a mai napig inspirál és motivál.

– Hogyan élte meg olyan kicsiként a népszerűséget?
– Könnyen, mert élveztem. Játéknak fogtam fel, szórakoztatott.

– Nem járt mindez túl sok lemondással? Vagy a tehetség csak így bontakozhat ki?
– Túl sokkal nem.

Már a tanári tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a tehetség ritka, és olyan, mint egy csodálatos virág. Kivételes, de ha nem locsolja, gondozza az ember, elszárad.

– Kitől örökölte a művészi hajlamot, és hogyan esett a választás éppen a fuvolára?
– Édesanyám divattervező, stylist, képzőművész-tanár. Ő tervezi a fellépőruháimat, többszörös divatolimpia-különdíjas. A nagyszüleim is művész beállítottságúak. Édesapám az Operaház kórusában énekelt, hegedűn és brácsán játszott, polihisztor, a hivatását tekintve orvos. A fuvolát ő választotta nekem. Ösztönösen ráérzett, melyik hangszer illik hozzám, melyikkel tudom kifejezni önmagam.

– Egy ilyen összetartó családból kikerülve nehéz volt megszokni a svájciak ridegebb mentalitását?
– Igen, nehéz volt. A svájci közeg távolságtartó, nehezen befogadó. Én meleg, szerető, ölelgető családban nőttem fel. Magyarországon a szakmai elismeréseket is hálás, az érzelmeiket kifejezni akaró közönség adta. Svájcban ezzel szemben a közönség igen tartózkodó és visszafogott. Mostanra rájöttem, hogy mely szavakkal, jelzőkkel fejezik ki az elismerésüket.

– Azért tud a sikerei kapcsán felhőtlenül boldog is lenni?
– Nagyon jó a kérdés, ez nekem igen nagy probléma. Az előadás után végigpörgetem magamban az eseményeket, és mindig van, amit már másként csinálnék.

– Milyen volt más műfajokban is kipróbálni magát, például Török Ádám mellett?
– Nagy élmény volt a blues királyával együtt muzsikálni, számos felejthetetlen pillanatot éltem meg. Otthon a szüleimmel rengeteg lemezt hallgattunk Török Ádámtól Aretha Franklinen és Miles Davisen át a The Doors-ig. A különböző műfajok nagyjain nőttem fel. Szívfájdalmamra itthon nem volt lehetőségem ezekbe az irányzatokba belekóstolni. Akkoriban az egyirányú szakmai képzés volt elfogadott, így vagy klasszikus, vagy jazz-zenésszé vált valaki, nem nagyon volt átjárás.

Svájcban tárult elém a lehetőség, amikor a klasszikus zenei tantárgyak mellé a jazzt választottam kiegészítésként. A diplomakoncertemen klasszikus és jazz ötvözetével álltam a bizottság elé, ami még kint sem volt megszokott.

– Említette, mennyire büszke a magyarságára. Hazánkat ön képviselte 2020-ban a World Economic Forum online koncertvideójában, amelyen Beethoven Örömódájának előadásához minden EU-s országból egy neves művészt választottak ki. Érzi, hogy a magyaroknak is fontos?
– A hazámmal szoros a kapcsolatom, fontos számomra a gyakori hazalátogatás. Szerencsésnek mondhatom magam, mert Magyarország nemcsak magánemberként hív, hanem szakmailag is megtisztelő felkéréseket kínál. Veszprémben A Tánc Fesztiválja – Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó zsűritagja vagyok, több közös koncertet adtunk a Mendelssohn Kamarazenekarral. Szülővárosom elnyerte 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa címet. Izgatottan állítom össze az erre az eseményre tervezett koncertfellépésem programját, ahogy Roby Lakatossal is tervezünk újabb közös koncerteket.

– Mi az, amire még nagyon büszke, vagy nagyon fontos önnek, de még nem beszéltünk róla?
– Szakmailag nagy büszkeség számomra, hogy 2019-ben Örményországba, Jerevánba kaptam meghívást egy nemzetközi fesztiválra, ahol szólókoncerttel mutatkozhattam be a világ legnagyobb zenekarainak első szólóhangszeresei mellett. Örülök annak is, hogy édesapám nyomdokain a gyógyítás jegyében rendszeresen adhatok koncerteket klinikákon a betegeknek. Számos jótékonysági koncerten léptem fel, a befolyt összegből iskolák építésébe kezdtek, tanszereket és edukációs lehetőségeket teremtettek hátrányos helyzetű országokban élő családoknak. Fontos megemlítenem, hogy a tanulmányaimat sporttagozatos általános iskolában kezdtem, a sport szeretete az egész életemet végigkíséri. A Zürichi Sportakadémia tenisz-, sí- és spinning-oktatója vagyok. Meggyőződésem, hogy a sport elengedhetetlen egy zenész számára, fizikuma, állóképessége fenntartásához. A tanítványaimat is erre buzdítom.