Pór Attila: Hétköznapi Herkulesek

Pór Attila 2012 óta dolgozik a Nők Lapjának, ír a testvérkiadványokba is, például Nők Lapja Évszakokba. Mellette szerkesztője a Magyar Sakkvilágnak, korábban versenyszerűen sakkozott.

Hétköznapi Herkulesek

A legtöbben hosszú, fájdalmas éveken át próbálkoznak saját gyerekkel, hiába, mire eljutnak az örökbefogadás gondolatáig. Utána viszont arra teszik fel az életüket, hogy egy elhagyott gyermeknek bebizonyítsák: mióta megszületett, jobb hely lett a világ.

Kép

Kép: GettyImages

– Az ötödik lombikprogram után döntöttünk úgy, hogy benyújtjuk a papírjainkat az örökbefogadáshoz. Kicsit féltem attól, hogy más gyerekét nem fogom annyira elfogadni és szeretni, mint ha a vér szerint is az enyém lenne – árulja el egy névtelenséget kérő anya. Csak négy évvel később, egy ismerősükön keresztül jutottak el a leendő babájukhoz, akit a születése utáni reggelen már láthattak is.

– Szerencsére az örökbefogadási tanfolyamon felkészítettek minket, ne arra számítsunk, hogy meglátunk egy idegen csecsemőt, és azonnal szerelmesek leszünk belé, mint a szirupos amerikai filmekben – folytatja. – A második-harmadik héten viszont már éreztem, hogy nagyon-nagyon szeretem, és az ujja köré csavarta a férjemet is. Nyílt örökbefogadás volt. Amikor a vér szerinti anyával megismerkedtek, a vonásait és a gesztusait figyelve úgy látták, hogy a kislánya valószínűleg örökölte azokat. Az asszony a találkozásra pozitív élményként emlékszik vissza, és hálás az összes szakembernek, aki segítette az ügyintézést. Meglepte, mennyire együttműködő és emberarcú volt a gyámhivatal. Már most rendszeresen beszél a babának arról, hogy örökbefogadták, szeretné, ha ez majd természetes lenne a gyereknek.

Türelem, hit humánum

Magyarországon a legtöbb örökbefogadás mögött a meddőség áll, vagy olyan betegség indokolja, ami miatt a terhesség vagy a szülés veszélyes lenne, és az is lehet ok, hogy valaki kifut a biológiai korból.
– Ezeket az életutakat és veszteségeket érdemes akár pszichológussal feldolgozni ahhoz, hogy a leendő szülő később sikerrel támogathassa a gyereket a kötődési nehézségeiben – mondja Székely Zsuzsa, a Mózeskosár Egyesület pszichológusa. – Fontos az is, hogy az örökbe fogadó higgyen a környezet és a szeretet erejében, különben később minden magatartási problémáért a géneket és a származást fogja okolni. De ha el tudja hinni, hogy az élet kiterjesztése, a belső értékek továbbadása vérségi kötelék nélkül is lehetséges, akkor megtalálhatja a boldogságot az örökbefogadásban. Székely Zsuzsa tapasztalatai szerint a fogyatékkal élő gyerekeket általában azok karolják fel, akikben nagyfokú türelem és humánum mellett esetleg él a hitbeli meggyőződés is, vagy például megfogadták korábban, hogy ha a súlyos beteg gyermekük meggyógyul, akkor segítenek egy másikon. A szakértők egyébként óva intik az örökbefogadókat, hogy a nagylelkű megmentő szerepében tetszelegjenek, az ugyanis állandó hálára kényszeríti a gyereket, és rontja az önértékelését.

„Végigsírtam a műsort"

Egy névtelenséget kérő asszony bő két évtizede gyermekotthonban élő gyerekeket táboroztatott pedagógusként, és az egyik hatéves kislányt annyira megszerette, hogy nyár végén örökbe akarta fogadni. A férje és a szülei ezt ellenezték. Akkor engedett nekik, de tudta, hogy egy hatéves lányt egyszer még magához kell vennie. Már sikeres vállalkozók voltak, amikor úgy érezte, eljött a pillanat. Akkor már a családja is elfogadta az ötletet.

– Nekünk lehet gyermekünk, egészségesek vagyunk. Gondoltuk, magunkhoz veszünk egy kislányt, hogy valóra válthassam az álmomat, aztán majd születik mellé egy-két gyerekünk. Mivel a jelentkezésnél a férjem rábólintott arra, hogy a leendő gyereknek lehet testvére is, olyan hat és fél éves kislányt ajánlottak nekünk, akinek volt már egy kétéves öccse – meséli a feleség. – A kislányunkba azonnal beleszerettünk, de a kisfiú feszült volt, semmilyen szabályt nem tartott be. Amikor először maradtam vele kettesben, akkor döbbentem rá, mennyire értékes a felszín alatt. A mai napig ő az életem szerelme a férjem után!
Akkoriban még kevesebb szó esett a viselkedési zavarokról, ma már tudják, hogy mindkét gyerek figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban (ADHD) szenved. Az asszony nyolc éve otthon van, ebéd után a gyerekekkel tanul, fejlesztésre viszi őket, a férje kettőjük helyett dolgozik.

– Velük minden tragédia megtörtént, ami megtörténhetett, a kisfiunkat már az anyja hasában bántalmazták. El kellett fogadnunk, hogy a hátizsákjukból nem tudunk kivenni semmit, csak erősebbé tehetjük őket, hogy könnyebben megbirkózzanak a terheikkel – mondja. – Az örökbefogadási tanfolyamon beszéltünk arról, hogy nem szabad sajnálnunk a gyerekeket, azzal segítünk, ha biztonságot nyújtunk nekik. Ez egészen addig sikerült, ameddig a kislányunk első anyák napi műsorát nem láttam, és belegondoltam, mennyit szenvedett. Végigsírtam a műsort. Úgy érzi, ha a gyerekek az első napjuktól kezdve mellettük szocializálódtak volna, talán könnyebb lenne a helyzetük. De a döntésüket egy pillanatig sem bánta meg. Sajnos nem minden gyerek ilyen szerencsés. Elvétve arra is akad példa, hogy az örökbefogadók nem tudják a hibáival együtt elfogadni a gyereket. Székely Zsuzsa találkozott olyan kislánnyal, akiről amint kiderült, hogy speciális osztályra lenne szüksége, a szülei visszavitték az otthonba. Azt hazudták neki, nyaralni
megy.

– Ők sok évvel ezelőtt még kevés pszichológiai segítséget kaptak az örökbefogadói szerephez – magyarázza a szakember. – Ma már a kötelező tanfolyam abban is segít a szülőknek, hogy felmérjék, képesek-e elfogadni az eltérő származású vagy fejlődési-egészségi problémával küzdő gyermeket.

A strandon hozott egy apukát

Anna – nevezzük így – a válása után nem talált új társat, és mivel akkoriban a lombikprogramra még nem jelentkezhetett egyedül, az örökbefogadás mellett döntött. – A kisfiam egyéves volt, amikor meglátogattam a csecsemőotthonban, egy hónapos barátkozás után költözött haza – mondja. – Az otthon töltött másfél évünkre életem legszebb időszakaként emlékszem vissza. A többség rácsodálkozott, hogy egyedül is vállalhatott gyereket, de mindenki támogatta. Ami viszont Annát is meglepte, hogy a fiú óvodás korában minden férfiban az apát kereste. Az óvónőknek olyan történeteket talált ki, hogy az apja egy hajón dolgozik Olaszországban. A strandon odahúzott egy férfit, és azt mondta: „Anyu, hoztam egy apukát.” Később a vér szerinti anyja foglalkoztatta, és haragudott a törvényekre, hogy csak felnőttként keresheti meg a gyámhivatalon keresztül. Egyik este Anna Herkules félisten legendáját olvasta fel neki: Zeusz felesége nem tudott szülni, ezért a villámok ura egy földi halandónak nemzett gyermeket. Itt a fiú megszólalt: „Ez olyan, mintha én lennék.” Az anya letette a könyvet, és ezt mondta: „Te is szoktál anyukádra gondolni?” A fiú félénken bólintott: „Nem baj?” „Dehogy, én is sokat gondolok rá. Nagyszerű asszony lehet, ha ilyen stramm fiút tudott szülni.”

Fontosak a gyökerek

Előfordul, hogy az örökbefogadók attól tartanak, ha a gyerek találkozik a biológiai családjával, akkor a meghitt szövetségükön repedés keletkezik. A szakértők mégis lebeszélnék őket arról, hogy a vér szerinti szülőket szidják. Azzal ugyanis a gyerek énjének egy része felett ítélkeznek, amitől – a benne kialakuló, rejtett lojalitás miatt – maga is deviánssá válhat.

– Az örökbe fogadott gyereknek mindig is szüksége lesz arra, hogy legyen valami képe a gyökereiről, de az, hogy elszeretik a felcseperedett gyereket, nem valós veszély – magyarázza Dengyel Kinga pszichológus, perinatális szaktanácsadó. Szerintük épp az ellenkezője a gyakoribb probléma: a gyerek nem akar hálátlannak tűnni, ezért tapintatból csak az örökbefogadók halála után kezdi el keresni a vér szerinti rokonait. A szakértők úgy látják, jó, ha évente találkozhat a biológiai szüleivel, mert akkor egészségesebb identitása lesz, mintha láthatatlan családról fantáziálna, amitől erőszakkal szakították el. Épp a gyökerek miatt érzik a szakértők lényegesnek, hogy örökbefogadáskor meghagyják a gyerek utónevét. – Sokszor ez az egyetlen, ami megmarad számára a vér szerinti szüleitől – magyarázza Székely Zsuzsa. Példának József Attilát említi, akit öcsödi nevelőszülei Pistinek szólítottak. Naplójában a költő azt írta: „Mintha létezésemet vonták volna kétségbe.”