Nem hazudnak maguk köré hamis világot, mert a zenét szeretik, nem a zenészéletet

– Kőhajításnyira beszélgetünk a Thália Színháztól, amely igencsak emlékezetes hely a számotokra, hiszen ott kezdődött el kettőtök története.

József: Niki 2001-ben a fiatal tehetségek estjén énekelt a Thália Színházban, ahova én azért mentem, hogy az unokaöcsémet meghallgassam. Az ő fellépését lekéstem, és pont Niki produkciójára léptem be a terembe.

Nikoletta: Rendeztek a koncert után egy pezsgős állófogadást, akkor ő már aktívan sündörgött körülöttem, elmondása szerint nagyon megtetszettem neki. Akkoriban még aktuális popslágereket énekeltem. Tulajdonképpen Józsi volt az, aki később „megfertőzött” a jazzel.

– Józsi nemcsak zenésztársad nagybőgősként a Szőke Nikoletta Quartetben, de több éve a producered, nem mellesleg dalaid hangszerelésével is ő foglalkozik. Előnyt jelent vagy hátrányt az, hogy a magánélet és a munka egybefolyik a ti esetetekben?

Nikoletta: Nálunk egyértelműen előnyt jelent, de ez azért valahol alkati kérdés is, mert ha két, zeneileg nagyon különböző egyéniségű művészről van szó, akkor lehet, hogy nehezebb a dolog.

Mi nagyon inspiráljuk egymást, én büszke vagyok Józsi zenei projektjeire, és ő is úgy fogadja el a munkásságomat, a zenei alkatomat, ahogy vagyok.

József: Egyébként zenei berkekben a nagybőgős/basszus zenés–énekes házasság vagy párkapcsolat nagyon gyakori, gondoljunk csak Ray Brownra és Ella Fitzgeraldra, vagy Gwen Stefanira a No Doubt együttesből, akinek több mint egy évtizeden át volt egy basszusgitáros párja. Valamitől működik ez a felállás!

– A zenészlét sok utazással, próbával, stúdiózással, késő estébe nyúló koncertezéssel jár. Gyermekeitek ma már nagyok – lányotok tizenegy, fiatok kilencéves –, de hogyan oldottátok meg a felvigyázást, amikor még picik voltak? Kinek a segítségére számíthattatok?

Nikoletta: Hála Istennek a nagyszülők és a testvérem rengeteget segítettek és segítenek a mai napig. Szerencsére nem lakunk messze egymástól, húgom gyerekei pedig egyidősek a mieinkkel, most már együtt bandáznak.

Szőke Nikoletta és Barcza Horváth József gyermekeikkel

– Hányadán állnak a zenével? Örökölték a tehetségeteket?

József: Igen, mondhatjuk, hogy az anyatejjel szívták magukba a muzsikát. Lányunk egy éve fuvolázik, a fiunk gitározik, jó adottságaik vannak, ügyesek, tehetségesek.

Nikoletta: A fiunk, akárcsak mi, imád improvizálni, még a legszomorúbb vagy legromantikusabb számokba is vicces dallamokat csempész, élvezi, hogy kísérletezhet. A lányunk énekelni, táncolni is szeret, újabban koreai popzenét hallgat, mi pedig ennek vagyunk az elszenvedői több mint egy éve. (nevet)

– Mondanátok néhány dolgot, amit nagyon szerettek egymásban szakmailag és emberileg?

Nikoletta: Nagyon szeretem Józsi bölcsességét. Kilenc év van közöttünk, tizennyolc éves voltam, amikor megismerkedtünk. Akkoriban nagyon szertelen voltam, de Józsi már akkor is mindent kellő humorral és racionalitással értékelt, ami engem lenyűgözött. Mindemellett nagyon jól tudja látni kívülről egyben a produkciót.

Ha ösztönös énekes vagy, jól jön, ha van melletted valaki, aki a dolgok racionális oldalára is képes rávilágítani.

És még valami: bármibe, ami őt igazán érdekli – legyen az hangmérnöki munka vagy számítógépes játék – a legapróbb részletekig beleássa magát. Arra törekszik, hogy amibe belefog, azt professzionálisan csinálja.

József: A tehetségén, a szorgalmán és a szépségén kívül én Niki munkabírását és memóriáját csodálom, elképesztő mennyiségű szöveget képes megtanulni egyik koncertről a másikra. Nekem ez mindig nehezen ment. Szeretem, ha előttem van egy vázlat, afféle sorvezető, és az alapján mondom a magamét a fellépéseken.

Szőke Nikoletta 

– Ha azt mondom, Niki a temperamentumosabb kettőtök közül, mennyire járok közel az igazsághoz?

Nikoletta: Nagyon! (nevet). Józsi egyfolytában zen állapotban van, engem viszont nyugodt és pörgős hangulat egyaránt jellemez, sőt, ez a kettősség tulajdonképpen az egész életemre jellemző. Vegyük például a főzést: van, amikor óriási elánnal vetem be magam a receptek közé a konyhába, van, amikor a konyha környékére se megyek.

– Az is érdekes kettősség, hogy életed nagy része reflektorfényben telik, miközben – mint azt egy korábbi beszélgetésünkből megtudtam – kifejezetten introvertált vagy.

Nikoletta: Hosszú idő telt el, amíg eljutottam odáig, hogy képes legyek magamnak megengedni a teljes felszabadultságot, a maximális átlényegülést a színpadon. Ha a dal érzéki, nekem is érzékinek kell lennem. Idővel elkezdtem vállalni önmagam úgy, ahogy vagyok, az összes hibámmal és erényemmel együtt. Ez eredményezte, hogy sikerült elérnem a felszabadultságot anélkül, hogy bármire is rágörcsöltem volna. Az introvertáltságom most a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások alatt igencsak előtérbe került, de jó értelemben: remekül éreztem magam, élveztem az otthonlét és az összezártság minden percét. Remekül elvoltam a mi kis négyszemélyes világunkban, meg kellett szoknom, hogy újra nyitni kell.

– Talán a szakmai sikeretek titka az lehet, hogy ti előadóként egyáltalán nem akartok másnak tűnni, mint amilyenek valójában vagytok.

József:

Hogy egy világot hazudjunk magunk köré, az nekünk nem megy. Az egy lufi lenne, ami bármikor könnyen kipukkadhat.

Hosszútávon nem lehet rá építeni. Mi a zenét szeretjük, nem pedig a zenészéletet.

Nikoletta: Önazonosak igyekszünk lenni. Tudatosan figyelünk arra, hogy a reflektorfényben mindkettő – az előadó és az ember is – megjelenjen. Kötelességünk, hogy őszinték legyünk azokkal, akik szépen felöltözve eljönnek a koncertjeinkre és időt szentelnek ránk, sőt, a minimum, amivel tartozunk nekik, hogy ne hazudjuk magunkat másnak, mint amik vagyunk.

– Augusztus 15. után sem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényeket tartani. Hogyan érinti a koncertterveiteket a korlátozás?

József: Talán furcsán hangzik, hogy ezt mondom, de a „karantén” alatt némileg jobb volt az ember közérzete. Akkor tudtuk, hogy otthon kell maradni, tudtuk, hogy mit lehet és mit nem. Pihentünk, gyakoroltunk, otthoni körülmények közt felvettünk egy számot, ami YouTube-premiert is megért. A mostani egy bizonytalansággal terhelt periódus. Beindult az élet, de még mindig nem az igazi. Érzed, hogy kellene már valamit csinálnod, de nem tudod, meddig mehetsz el a fellépések tervezésében, ugyanis azok kimenetele bármelyik nap változhat. Az utóbbi napokban is több fellépésünket mondták le sajnos.

Szőke Nikoletta és Barcza Horváth József

Nikoletta: Azért szerencsére mindig van egy-egy olyan projekt, ami tartja bennünk a lelket. Megnyugtat a tudat, hogy kellünk, s hogy szükség van a munkánkra.

– Mint például az augusztus 28-i Hollywood aranykora koncert a Müpában?

Nikoletta: Igen. Ezzel a koncerttel nyitja évadát a Müpa. Nagy álmom válik valóra – a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekarral óriási megtiszteltetés együtt színpadon állni. Az este során az 1920-as évektől az 1970-es évekig kalauzoljuk a közönséget, híres filmek betétdalait adjuk elő, köztük lesz az Óz, a csodák csodája, az Álom luxuskivitelben, a My Fair Lady, A muzsika hangja, a Hello Dolly! főcímdala is.

József: Saját jazzkvartettünk és a szimfonikus zenekar mellett velünk lesz kedves barátunk, Gájer Bálint is, akivel először adjuk elő legújabb, Nikivel közös szerzeményünket, az Így nem szerettem még címűt, amely nem mellesleg Bálint esküvőjén is felcsendül majd, és új lemezén is hallható lesz. Az egésznek van egy kis mexikói, El Mariachi-jellege, lassú lüktetésű, vidám dal. Reméljük, a közönségnek is tetszeni fog!

– Augusztustól teljesen új dologba vágtok bele: elindul Niki videóblogja a hivatalos YouTube-csatornáján. A Képmás legnagyobb örömére ennek az interjúnak a videófelvételével debütál a sorozat. Honnan jött a vlogolás ötlete?

Nikoletta: Korábban még az is nagyon távol állt tőlem, hogy szelfiket tegyek közzé, de ki akartam próbálni, hogyan hat a kommerszebb kommunikáció. Az előadó és közönség közti távolság csökkentése a közösségi oldalamon remekül működik, aktív részvételemnek köszönhetően.

Törekszem arra, hogy a digitális kultúrát, illetve a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeket ízlésesen, az általam képviselt értékek mentén használjam.

A vlogolással egy ideje már kacérkodtam. Elkezdtem az általam kedvelt művészek YouTube-csatornáit nézni, és rendkívüli módon lekötött az, ahogyan a kulisszák mögötti életüket bemutatják. Úgy döntöttem, hogy én is szeretnék 7-8 perces videókat készíteni, megfelelő arculattal, minőségi tartalommal.

– Ez egy remek eszköz lehet arra, hogy több fiatal fülét kinyissátok a jazzre.

József: Így van. A közösségi médiát kikerülve esélyed nincs felkelteni az érdeklődésüket. Márpedig mi kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy bevonzzuk őket, hiszen bennük van a jövő.

Nikoletta: A vlogon keresztül azt mutatjuk be, ami ténylegesen történik velünk, nincsenek előre megírt sztorik! A nézők bepillanthatnak majd a színfalak mögé, egy anyuka-énekesnő mindennapjaiba, a dalok készítésébe, interjús eseményekbe. A rajongók ismét egy új oldalamról fognak megismerni, a sok nevetés és megható pillanat garantált.