Házi feladat nyári szünetre? Én adok, de nem akármilyet!
A diákok kétségbeesését nem kell ecsetelnem a „házi feladat nyárra” hallatán. Az anyukák szemöldöke is összefut, mert van egy halvány sejtésük, hogy ebből ők sem maradhatnak ki. A legtöbb pedagógus végtagjaiból pedig kiszáll az erő, ha még ezt is javítani kell. Csak néhány elszánt, vakmerő, maximalista tanár dörzsölgeti a kezét elégedetten, ha ez szóba kerül.
Néhány évvel ezelőtt, amikor a legkisebb gyermekem is elkezdte az óvodát, és visszamentem tanítani, mégis így köszöntem el a gyerekektől. Próbára tettem őket. Enyhe mosollyal, de kellő komolysággal bejelentettem, hogy egy kis házi feladatot adok a nyári szünetre. Alig zártam le az első mondatomat, máris fennakadtak a szemek, és reménytelen sóhajok gördültek le a szájak széléről. A fegyelmezettebbeknek csupán tágra nyílt a pupillájuk, vagy igyekeztek összeszorított szájjal kivárni, mi lesz ennek a vége. A szókimondók nagy vehemenciával felszínre hozták rögtönzött érzéseiket és gondolataikat, a „ne már”-féle megjegyzésekbe burkolva.
Akkor kiosztottam a színes papírokat, amin „Élményfeladatok a nyári szünetre” címmel egy rövidke lista kanyargott. Mohón beleolvastak, és néhány másodperc után a rémület helyét átvette a megkönnyebbülés. A béke helyreállt, a szemekbe visszatért a fény, az arcokra a természetes pír.
Láttam, hogy egyetértettek velem a gyerekek: igen, EZ a házi feladat jöhet!
A hétköznapokban, amikor reggel elindul a futószalag a „valahogy kifeszítem a szemhéjam és kikászálódok az ágyból” indítóprogrammal, azután beáll a napi rutin, olykor kívülről szemlélve, hogyan sodornak az események – alig jut idő másra. Persze akadnak kisebb tisztások, pihenőhelyek, ünnepi pillanatok, de becsengetéstől kicsöngetésig ott a nyomasztó tudat, hogy még tart a suli.
Bevallom, én is egyfajta euforikus állapotba kerültem, amikor hétvégén tudatosult bennem, hogy lezártam, kijavítottam, beírtam, megírtam mindent, és nem kell több feladatot kiadnom. Az udvaron a jutalom-jégkrémünket apasztottuk a családdal, és hihetetlen érzés kerített hatalmába, hogy NINCS sürgős feladatom, ami siettetne. A függőágyban ringatóztunk a gyerekekkel, és a lábujjaimtól a fejem búbjáig elárasztott a világbéke. Aminek szeleteit éreztem a karantén idején is, amikor sok időt töltöttünk együtt itthon, de akkor a távolból fenyegetően és türelmetlenül meredtek rám a tennivalók.
Ennek egy időre vége. Ezen a ponton kell beismernünk, hogy MOST jönnek az igazi kihívások. Egy indián történetet felidézve eljött az idő, hogy leüljünk, és bevárja a testünk a lelkünket.
Mi vár ránk a nyári szünetben? Rengeteg halaszthatatlan és igazán fontos feladat.
Mezítláb szaladgálni a selymes füvön, kapkodni a lábainkat a forró homokban, vagy feltűrt nadrágszárral lépkedni a patakban.
Farönkről farönkre, kőről kőre ugrálni vagy fára mászni.
A vizes homokot dagasztani és árkokkal, alagutakkal tűzdelt várat építeni.
Virágokat, konyhakertet gondozgatni, a kutyával kergetőzni, háziállatokat szeretgetni.
Biciklizés közben szabadon száguldani, érezni a szél erejét és frissességét.
Meghódítani a magasságot: hegyeket, dombokat, sziklákat.
A hűs vízben a hátunkon lebegni, vagy csak nyakig megmártózni.
Kagylókat, kavicsokat gyűjtögetni, virágot szedni, virágkoszorút fonni.
A fűbe leheveredni, nézni, ahogy vonulnak a felhők, és különböző formát öltenek.
Behunyt szemmel hallgatni a madarak csivitelését, a szellő susogását, az apró rezzenéseket.
Érezni a természet illatát, élvezni a forrásvíz ízét.
Csöndben megnézni egy naplementét vagy napfelkeltét.
Éjszaka figyelni a holdat és a csillagokat.
Tésztát gyúrni, sütni-főzni, meglepetés-finomságokat készíteni.
Szalonnát sütni, bográcsozni, tűzcsóvát rajzolni izzó faággal.
Társasozni, kártyázni, beszélgetni, jókat nevetni.
Rajzolni, színezni, festeni, alkotni, olvasni, írni.
Reggelente új elhatározással és tiszta szívvel indítani a napot.
Esténként hálát adni a nap minden szépségéért, öröméért.
Megtanulni nemcsak tenni, hanem lenni is.
Ezek az én nyári házi feladataim. És persze ki-ki folytathatja a saját bakancslistáját.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>