Magyar eredmény a koronavírus elleni vérplazma-terápiában

2020. 04. 23.

Akár már a héten elkezdhetik beadni a koronavírus fertőzésen átesettek vérplazmájából nyert szérumot a súlyos állapotú Covid-19 fertőzötteknek. Ehhez olyan vérplazmadonorokat keresnek, akik már védettséggel rendelkeznek, és ezt hajlandók megosztani másokkal – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Kép: Freepik

A gyógyultak vérplazmáját felhasználó passzív immunizálás lényegével és esélyeivel már korábbi cikkünkben foglalkoztunk, most azonban újabb biztató hír érkezett a magyarországi eredményekről.

Az ITM által támogatott erre vonatkozó projektet Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti.

A hírek szerint a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt kifejlesztették a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelynek beadása a héten megkezdődhet.

A program teljes megvalósításához, ahogy már cikkünkben is írtuk, több szereplő szoros együttműködése szükséges: a gyógyultak önkéntes plazmaadományozásától kezdve egészen a kutatási eredményeket értékelő statisztikusokig. A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg.

A projekt az eddigi 40 jelentkező mellé újabb gyógyultakat keres, akik szívesen megosztják védettségüket a legyengült állapotban lévő súlyos betegekkel.

Az erre önként vállalkozókat az Operatív Törzs segítségével a vérplazmaadás helyszínére szállítják. A gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését az [email protected] e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várják.

Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!

A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!

Támogatlak titeket>>

Legkedveltebbek