95 halálos áldozat, avagy balesetmegelőzés életszagúan

Még a járvány előtt egy Csongrád megyei középiskola tornatermében hallgattam végig, mi minden vezethet közlekedési balesethez. Pintér József főtörzszászlós rendhagyó előadását diákok és tanárok egyaránt döbbenten figyelték, pedig szokásos témákkal találkoztunk, de nem szokványos megközelítésben.

Kép: Freepik

Az áldozatok személyes történetei, a magas szintű szakmai tudás és a közvetlen stílus magával ragadóvá tették az előadást. Talán a 95 halálos baleset felidézése, a néhol letakart, néhol fedetlenül hagyott halott emberek képe és a mégis gyerekbarát előadásmód tette mindenkire a legerősebb benyomást.

Az egyik tizenegyedikes lány mondta:

„Másfél órán keresztül gubbasztottunk a szőnyegeken, egy percre sem lankadt a figyelmünk. Tetszett, hogy az előadó cenzúrázatlanul, saját, ’véres’ képeivel mesélt. Ezekre is szükség van, hogy az emberek megértsék, mivel járhat egy baleset.”

„Még nincs jogsim, de egyelőre nem is akarok, mert eléggé megrémisztettek a látottak, egy halott kislány képe volt a legmegrázóbb. Mindenkinek meg kellene néznie ezt az előadást, aki vezet vagy vezetni akar. Én azt tanultam belőle, hogy be kell kötni a biztonsági övet, követni kell a szabályokat és vigyázni kell egymásra.”

Egy tizenhét éves motoros srác alig talált szavakat, amikor arról kérdeztem, mit szól az előadáshoz. „Mindenki ledöbbent a látottakon. Ehhez persze hozzájárultak a sokkoló képek is. Most szégyellem, hogy nem olyan rég 300-zal vezettem apám nagymotorját, pedig arra a kategóriára még jogsim sincs. Minden évben járok vezetéstechnikai tréningre, ezt a gyakorlatot folytatni akarom. Ezután még inkább tisztelni fogom a motort, és ésszel fogok vezetni. Mivel az előadónak is volt motoros balesete, hiteles volt, ahogy a fájdalmairól és a felépüléséről beszélt. Úgy adta elő a saját tapasztalatait, hogy azt éreztem, ez bárkivel megtörténhet.”

„Nagyon tetszett, hogy nem rendőrként jött ide magyarázni, hanem apaként mesélt.”

Nem véletlenül érezte a fiatal fiú, hogy a halálos áldozatok érzelmi húrokat pendítenek meg a kétgyermekes édesapában. Pintér József fejéből ugyanis akkor pattant ki az előadás ötlete, amikor a lánya tizennégy éves lett, és náluk is megjelentek a „motorizált” udvarlók. Mivel baleseti helyszínelőként számtalan tragédiát látott az utakon, úgy gondolta, itt az ideje másokkal is megosztani a tapasztalatait, hogy ezzel is javítsa a közlekedési morált. „A főnököm a kezdetektől fogva támogatott. Amikor megcsináltuk a legelső filmet, még nem tudtuk, mennyit is fedjünk fel a munkánk véresebb részéből. Az a videó sokkal keményebb volt, mint amit itt mutattam. Aztán szépen lassan egyre több tapasztalatot szereztünk. 2014-ben 14 előadást tartottam, az elsőt abban a középiskolában, ahová én is jártam. Tavaly már 164-et, és úgy számolom, idén meglesz az 500. előadás. Eleinte én jelentkeztem különböző intézményeknél, hogy balesetmegelőzési előadást tartsak, az utóbbi években viszont már csak felkéréseknek tettem eleget.”

Pintér József rendületlenül járja az országot, hogy minél több embernek beszéljen a biztonságos, egymásra figyelő közlekedés fontosságáról.

 Mivel baleset bárkit érhet, az előadásokat is változatos hallgatóság előtt tartja. „Óvodások, Volán társaságok, fuvarozó cégek dolgozói előtt is beszéltem már. Az elmúlt évek alatt külön tananyagot fejlesztettem ki buszos, motoros, teherautós, óvodás, általános és középiskolás hallgatók számára. Ha ovisokhoz megyek, 20–25 percben arra hívom fel a figyelmüket, hogy fogni kell a szülő kezét, ha át akarnak kelni az úton. Megbeszéljük, mit kell csinálni egy gyalogátkelőhelynél, hogyan kell szabályosan közlekedni, kitérünk a táblákra, lámpákra. Ilyen helyekre mindig elviszem az irányító botot és elmagyarázom, mi a teendő, ha rendőr irányítja a forgalmat. Általános iskolásoknál kétéves csoportokra van bontva a tananyag, mindenhol másra koncentrálunk. Hetedik-nyolcadik osztályban például bejön a segédmotorkerékpár-téma, hiszen a tizenhárom-tizennégy évesek már próbálgatják ezeket a járműveket.

Kép

Kép: Freepik

Itt már be szoktam játszani ipari és térfigyelő kamerás felvételeket, amin látszódik, hogy ütik el a gyalogost a gyalogátkelőhelyen vagy hogy ütköznek össze járművek a jelzőlámpánál.

A kisebbeknél természetesen kimaradnak a brutálisabb képek és videók. Velük a fülhallgató- és telefonhasználatról, kerékpározáshoz használt bukósisakról beszélünk. Ha teherautós előadást kérnek, mindig érdekes, amikor 150 kamionos ül szemben az emberrel. Jó páran nem értik ilyenkor, miért kell a programon részt venni, hiszen már sok mindent láttak az utakon. De mindig vannak olyanok is, akik tanulnak a hallottakból.”

Hogy egy-egy előadás után mégis hányan vannak, akiket elgondolkodtatnak az elhangzottak, nem lehet pontosan tudni. Pintér Józsefet nem is feltétlenül a magas számok motiválják. Úgy gondolja, ha legalább egy embert arra ösztönöz, hogy bekösse a biztonsági övét vagy körültekintőbben vezessen, már elégedett lehet. „Szívesen járom az országot. Mindig merülnek fel új témák, új igények, amelyeknek meg kell felelni, az anyag folyamatosan bővül.”

„Bár nem egyszerű azokról a halálesetekről mesélni, amelyeket saját szememmel láttam, segíti a feldolgozást, hogy kibeszélhetem magamból a történteket, és közösen levonhatjuk a tanulságot, hogyan lehetett volna elkerülni.” 

Pintér József előadását szülőnek, gyereknek, pedagógusnak egyaránt érdemes meghallgatnia. Mondhatjuk, hogy a látvány helyenként nem tiniknek való, de sajnos a valóság szörnyű tragédiákat is tud produkálni. Erről pedig tudniuk kell, főleg abban az életkorban, amikor jogosítványt szereznek és azzal vágnak fel a társaik előtt, hogy fittyet hánynak a biztonságra meg a szabályokra. Ha a kamaszok ránk, felnőttekre nem is hallgatnak, amikor óvatosságra és megfontoltságra intjük őket, talán hisznek a saját szemüknek. Az életü(n)k múlhat rajta.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti