Kádár Annamária: „A meséknek otthonillata volt”

– Olvastak önnek a szülei gyerekkorában? Milyen emlékei vannak erről?
– A mesék hamuban sült pogácsaként kísértek eddigi életutamon. Édesanyám kora gyerekkoromtól fogva rengeteget mesélt nekem, még ma is magamban őrzöm ezeknek az estéknek a meghitt, bensőséges hangulatát. A mesék segítettek abban, hogy legyőzzem a félelmeim, hogy elhiggyem a csodát, hogy merészeket merjek álmodni. Olyan mélyen ivódtak belém, hogy vallom: gyermekkorom mesevilága nélkül ma nem lennék ugyanaz az ember. Valahonnan innen kezdődött a történetem, amikor még mesehallgató kislány voltam…

– Volt kedvenc története? Egy olyan mesekönyv, amit százszor is átlapozott és megnézegette benne a képeket?
– Rengeteg népmesegyűjteményünk volt, ezekből olvasott nekem az édesanyám minden este. A mai napig hálás vagyok neki, hiszen mesét hallgató gyermekként kezdtem el befelé figyelni, megálmodni az égig érő álmokat. Hároméves koromig a szüleimmel együtt a nagymamáméknál laktunk.

Az esti mesemondás szertartásához kapcsolódó emlékek máig élénken élnek az emlékezetemben.

Az ágy melletti bársony falvédőn két szarvas ivott egy patakból a naplementében (ez mai szemmel akár giccsesnek is mondható, de nekem akkor a világmindenség közepét jelentette). Mindig ezt nézegettem mesehallgatás közben, innen indultam el a belső képteremtés folyamatában. A mesének megszokott, jól ismert „otthonillata” volt. Azt éltem meg, amit Zelk Zoltán fogalmazott meg olyan csodálatosan „Este jó, este jó” című versében: „…elolvadt a világ/ de a közepén/ anya ül és ott ülök/ az ölében én”. Hogyha egy könyvet kell kiemelni, akkor a finn, norvég, svéd, lapp és dán népmesék gyűjteménye, a „Szoria-Moria palota” volt az egyik nagy kedvencem a Népek meséi-sorozatból.

– Melyik volt az első könyv, amit már saját magának olvasott? Emlékszik rá, miért ezt választotta?
– A Nagyapó mesefája-sorozat egyik kötete volt. Édesanyám, amikor fizetést kapott, első dolga volt, hogy könyvet vásárolt. Ez a sorozat, amelynek mindenik része megvolt nekünk, 1970–1990 között jelent meg Erdélyben, a Ion Creangă Kiadónál. Kalotaszegi, küküllőmenti, háromszéki, szász, román népmesék is szerepeltek benne. Harmadik osztályos voltam, amikor elolvastam A. J. Cronin „Réztábla a kapu alatt” mindhárom kötetét. A kommunizmus ideje alatt hétfő esténként a tévében néztük a filmesített változatát. Nem bírtam kivárni, hogy mi fog történni, így elolvastam előre. Nem egy kisiskolás életkori sajátosságainak megfelelő mű volt, az biztos, de egy mondatra mai napig emlékszem belőle: Csak az őrült dolgokért érdemes élni a világon!

A tanító nénim nem hitte el, amikor beszámoltam a nyári olvasásélményeimről, ennyit mondott: „Ülj le, Kádár, ne hazudj!”. Ez a mondat is beleégett az emlékezetembe…

– Van kedvenc magyar írója?
– Gyermekirodalomban Csukás István a kedvencem, gyermekként és szülőként is rajongok a Pom-Pomért, Süsüért, Ho-ho-horgászért, Mirr-Murrért. A lányaimra is átragadt a rajongás. Amikor Budapesten vagyunk, a Pom-pom játszótér egy kötelező helyszín. Kedvenc kortárs íróm Péterfy-Novák Éva, minden könyve húsba markoló.

– Van kedvenc külföldi írója?
– Elena Ferrante, akiről nem tudni, hogy ki rejtőzik az írói álnév alatt, hiába próbálják évtizedek óta leleplezni. Véleménye szerint a könyveknek, miután megírták, nincs szükségük többet a szerzőjükre, és előbb vagy utóbb, ha van mondanivalójuk, utat találnak az olvasóhoz. A Nápolyi regények-sorozat a szívem csücske. A másik nagy kedvenc Fredrik Backman, kortárs svéd író, „Nagymamám azt üzeni, bocs”, „Itt járt Britt-Marie”, „Az ember, akit Ovenénak hívnak”, mindenik regénye szívhez szóló, sírós-nevetős, mélységesen emberi.

– Melyik a mostani kedvenc könyve?
– Kedvencem Margaret Mazzantini „Újjászülezés” című könyve. Felkavaró, katartikus. A gyermek utáni sóvárgás története.

– A saját gyermekeivel a napi rutin része a meseolvasás?
– Naponta rendszeresen olvasok, népmesét és kortárs mesét egyaránt. Mesét mondok sokszor utazás közben, amikor várakozunk.

Amikor élettörténetet mesélek, Lilla lányom meg szokott szólítani, hogy „anya, úgy kezd, hogy hol volt, hol nem volt…”

– Nekik mik a kedvenc meséik?
– Nagylányom, Lilla a tündérmese-korszakban van, így most a Csipkerózsika, Hamupipőke, Hófehérke a nagy kedvencek. Zsolna kedvenc meséje Dániel András Kufli-sorozata és Jakob Martin Strid meséje, a „Hihetetlen történet az óriás körtéről”.

– Van olyan mesekönyv vagy olyan szerző, akinek a művét szívesen olvassa nekik, mert önt is szórakoztatja?
– Családi kedvenceink Dániel András Kufli-könyvei.

– Fontosnak tartja, hogy ki illusztrálta a könyvet? Van valaki, akinek a képi világát különösen szereti?
– Mindenképp megnézem azt is, hogy ki a könyv illusztrátora, mert a mesekönyvek vizuális kommunikációja épp olyan fontos, mint a minőségi szöveg. Egy jó illusztráció a szövegtől függetlenül is működőképes.

Kicsit elfogult vagyok, nagy kedvencem a saját könyveim illusztrátora, Moldován Mária, álomszép munkái vannak.

Egy másik nagy kedvencem Philippe Lechermeier „Nevenincs és sosemvolt hercegnők” című könyve, Rebecca Dautremer egyedi stílusú, különleges hangulatú, álomszép illusztrációival.

– Kérem, ajánljon egy könyvet szülőtársainak is!
– Kim John Payne „Egyszerűbb gyermekkor” és „Melegszívű fegyelmezés” című könyvei nagyon hasznosak lehetnek. Mindkettő zseniális.