120 önkéntes a gyerekekért – az InDaHouse Hernádszentandráson

Fél 12-re gördül be a vonatunk a Miskolctól még közel negyvenpercnyi utazásra található Ináncsra, amely Pere és Hernádbűd mellett a negyedik – egyben legnagyobb – falva a programnak. Budapestről még borongós reggel indultunk, itt simogató napsütés fogad. Benkő Fruzsina érkezik értünk kisbusszal, a Jószolgálat-díjas InDaHouse Hungary alapítója, szociális munkás. Fruzsi elhivatottságáról talán sokat elmond, hogy az itteni gyerekek fuvarozása miatt tanult meg autót vezetni. Tősgyökeres budapestiként nyáron a faluba is költözött, hogy felügyelje az építkezést – most a kedvünkért hagyta ott az általa megálmodott Önkéntes- és Gyerekközpont építési munkálatait. Pedig nagy nap lesz a mai: ha az időjárás kegyes marad hozzánk, vályogtapasztást tanulhatunk az egyik helyi nagypapától. De erről majd később.

Szerződjünk!

Első utunk a tanodába vezet, ahol – az InDaHouse-os tanév kezdéseként – már javában zajlik a gyerekekkel való szerződéskötés. „Korábban fogadalmakat tettek a tanodásaink, most a velük foglalkozó önkéntes segítségével mindegyikük megfogalmazza az éves (tanulásbéli) céljait, és a fő szabályok – senki nem bánt senkit, legfeljebb öt hiányzás megengedett félévenként – betartásának vállalásával együtt ezt foglalja írásba” – magyarázza Fruzsi. A tanodai foglalkozásoknak a saját házuk várhatóan októberi elkészültéig most is a falu egyik épülete ad otthont, ahogyan az előző két tanévben is; Hernádszentandrás önkormányzatának köszönhetően.

Délelőtt tíz órától 2 órás idősávokban váltják itt egymást a 6-16 éves korú gyerekek a két nap alatt – idén ötvennyolcan –; a foglalkozások első fél órája csoportos játékkal (jó időben kint, az udvaron), majd egyéni fejlesztéssel telik.

Utóbbi jól összehangolt munka eredménye: a gyerekek egyéni érdeklődése, nehézségei alapján feladatlapot készítő önkéntesek, egy-egy diák útját követő mentorok és ide utazó, illetve Skype-on oktató önkéntesek dolgoznak együtt hétről hétre.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Mindenki egyért: Szabi gimnáziumba kerül

Bogi 12 éves, már az ötödik tanévét kezdi az InDaHouse-ban (közben 2016-ban egy évet Kanadában élt a családjával), szeret tanulni, a legtöbb tárgyból négyes-ötös, a matek hármasát viszont szeretné kijavítani „legalább ötösre”. Célja, hogy Miskolcra járjon gimnáziumba, bár a fodrász szakmát is szívesen kitanulná.

Az idei tanévet egyébként – hosszas előkésztő munka és rengeteg beszélgetés eredményeképpen – az InDaHouse négy diákja is gimnáziumban kezdte meg, Fruzsi szerint ez az egyik legnagyobb sikerük.

Egyikük, Szabi ráadásul Budapesten folytatja tanulmányait, ám ott sem engedik el a kezét: adományozók segítségével biztosítják a szükséges kiadásai fedezetét, önkénteseik pedig a közlekedésben és a tanulásban támogatják őt. „Mi sokkal többet láttunk benne, mint eddig bárki” – válaszolja Fruzsi kérdésemre, vajon Szabiban nélkülük is feltámadt volna-e a vágy arra, hogy gimnáziumba menjen. Ugyanakkor hangsúlyozza: nem szeretnének senkire semmit ráerőltetni, inkább egy hozzáállást képviselnek: „legyen valaki kőműves, de legyen ő a legjobb.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

„Érzelmet kapok”

Közben vége az első foglalkozásnak, és jön a hír: az egyik nagylány, bár be van osztva, nem szeretne jönni a tanodába. Fruzsi otthagy mindent, és együtt elmegyünk Ramónáért, aki – miután elárulja, mi a baj – hajlandó mégis velünk tartani, közben elmeséli, hogy a 9 éves öccsével évek óta járnak az InDaHouse-ba, számtalan nyári táborukban is részt vettek már. Nem meglepő, hogy a gyerekek számára Fruzsiék programja messze túlmutat a tanulmányi eredményeik javulásán: kézzel írott „tanévkezdő” cetlijeik tanúsága szerint az InDaHouse-ban rengeteget adnak és rengeteget kapnak. Például mit? Szeretetet, figyelmet, kedvességet. Kölcsönös segítséget. Érzelmet.

De kapnak élményeket és ajándékokat is – ehhez azonban kitartás, elkötelezettség és önmaguk meghaladása is szükséges – ezeknek a mérésére hivatott az InDaHouse saját fejlesztésű mannarendszere.

A gyerekek – együttműködésük fokához, szorgalmukhoz mérten – egész évben pecséteket gyűjtenek, ugyanis így juthatnak hozzá év végén például a vágyott biciklihez vagy a budapesti utazáshoz.

Az év során a kalandot az egyik önkéntes által idén tavasszal életre hívott túrakör is jelenti: a zempléni, bükki kirándulások során a gyerekek megtanulják tisztelni a természetet és egymást. Önmagukat legyőzve, együtt jutnak fel a csúcsra, ki-ki egy-egy szerepet – orvos, navigátor, vezérhangya, hátvéd – vállalva a csapatért.

Kép

Kép: Páczai Tamás

20 nap építkezés – lányként

Két óra. Ebédidő. A tanodától pár méterre lévő építkezésen csend van, csak az egyik házépítő önkéntes, Dávid ássa az egyre nagyobb gödröt – hogy erre miért van szükség, az hamarosan kiderül. A ház megépítése egyébként – kezdve a telek és a rajta álló kis vályogház megvásárlásával, amely az újonnan épülő ház részévé vált – eddig példátlan összefogás eredménye. Termékekkel együtt nagyjából 30 millió forintot adtak össze magán- és vállalati adományozók, és nem kizárt, hogy – további középiskolai és céges csoportok érkezésének köszönhetően – az önkéntes segítők száma eléri majd a 600 főt. A ház alsó szintjén kapnak helyet a gyerekfoglalkozásokhoz szükséges helyiségek, még a felső szinten az – akár hosszabb távra érkező, külföldi – önkénteseket tudják majd elszállásolni egy-, két- és négyágyas szobákban.

Egyelőre az ideutazó önkénteseknek – Fruzsinak tartósan – az önkormányzat ad szállást: ebédidőben itt találkozunk velük. Tőlük tudom meg, hogy a tanodás és koragyerekkori fejlesztő önkéntesek közül többen az építkezésen való munkával kezdtek az InDaHouse-nál.

A 29 éves, doktori tanulmányokat folytató Zsófi például múlt szeptember óta nagyjából 20 napot töltött itt különböző munkálatokkal – csempézett, gipszkartonozott, csiszolt –, a tanodában pedig ma „debütált”, havi egyszer tud Hernádszentandrásra utazni. (Egy hétvége péntek estétől vasárnap estig tart, az önkéntesek Budapestről együtt, az InDaHouse kisbuszával érkeznek.)

Látogatóban Nikóéknál

A hat tanodás és hat, az építkezésen dolgozó önkéntes mellett ezen a hétvégén három önkéntes járja a perei, hernádszentandrási és ináncsi családok otthonait, hogy a családok 0-6 éves gyerekei (nagyjából ötven kisgyerek) számára úgynevezett korai fejlesztést végezzen.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Ez különösen fontos, hiszen a gyerekek sokszor már az általános iskolába is úgy kerülnek be, hogy bizonyos készségek terén le vannak maradva. Az InDaHouse társadalmi vállalkozásként működő perei vendégházából elindulva – ahol a lányok ebédidejüket töltik – a már egy éve a programban dolgozó Csengét és Alexát, valamint az „újonc” Brigit kísérjük el a soron következő perei családhoz. Csenge szerint a családok nyitottak a látogatásokra, hamar a bizalmukba fogadják az önkénteseket. Egy hatalmas, fejlesztő játékok sokaságát rejtő szatyorral érkezünk meg az egyéves Nikolaszhoz, illetve két nagyobb – már tanodás – testvéréhez és szüleikhez. Míg Alexa és a kicsi apukája Nikóval foglalkozik, a másik két lány az iskolát a héten kezdő Amandával és Dominikkal játszik. Erzsó, az anyuka szerint a két nagyobb gyerek rengeteget fejlődött az előkésztő tanodai év alatt, és már alig várják a másnap délelőtti első foglalkozást Szentandráson. Dominik tavaly összegyűjtött a megszerzett mannáiból egy biciklirevalót, és még így sem használta fel az egész „készletét”.

A várva várt vályogtapasztás

Búcsúzunk Alexáéktól, és a kisbusz vezetését átvevő helyi apuka segítségével visszajutunk az építkezésre, ahol az említett „InDaHouse-os” nagypapa – hálából, hogy az unokái ide járhatnak – vályogtapasztásra okítja az önkénteseket. Éppen a Dávid által ásott gödörben állnak mind, az előző nap „bányászott” agyagot és pelyvát vidáman taposva, akkor már egy órája. Hamarosan már lehet vele tapasztani a kis vályogházat.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Nagyjából két hónap múlva várhatóan befejeződik a második éve tartó építkezés, ám az InDaHouse csapata továbbra sem tétlenkedik: egy magánadományozónak hála megvehetik a településen azt a kis házat, ahol – felújítás után – egy másik nagy álom, a közösségi kávézó valósul majd meg.

Ez idősebb gyerekeknek nyújt majd lehetőséget, hogy beletanuljanak a munka, a vállalkozás világába. Fruzsiék emellett néhány éven belül az Encs városhoz tartozó (szegregált iskolájú és óvodájú) Fügödöt is be szeretnék vonni a programba, ám ehhez még szükséges mind a humán, mind az anyagi erőforrásaik megerősítése. Fontos lenne az is, hogy hosszú távon biztosítani tudják a három, az egyesületben főállásban dolgozó munkatárs fizetését. Kihívás tehát még bőven akad, de a csapat sokszínűsége, kreativitása és kitartása már eddig is hegyeket mozgatott meg.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>