A jó iskola gyermekközpontú, versenyképes tudást ad, nevel és közösséget épít – Interjú dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral

– Az ön értelmezésében milyen a jó iskola?
– Hosszú felsorolás lenne, ha mindent elmondanék, úgyhogy elmondom a számomra legfontosabb négy dolgot: triviálisnak tűnik, de először is gyermekközpontú, hiszen azért jött létre, hogy a gyermeket nevelje, oktassa – ez viszont nem azt jelenti, hogy kizárólag a gyermek elképzeléseihez idomítjuk az iskolát. Nem mindig az az érdeke, amit ő annak gondol, viszont fontos az is, hogy motiválttá tegyük abban, aminek ő vagy akár a szülője nem látja értelmét, pedig hasznos. Másodszor a jó iskola felkészít a továbbtanulásra: versenyképes tudást kell átadnia. Harmadszor nevelnie kell, hiszen a szülőkre rengeteg feladat hárul, több, mint akár csak néhány évtizeddel korábban, ezért kevesebb energiájuk és idejük marad a gyermekek nevelésére. A negyedik feladata a jó iskolának, hogy közösséget építsen.

– Nyár elején óriási vihart kavart a köznevelési törvénynek a magántanulói státusz engedélyezésére vonatkozó szigorítása. Miközben megjegyezzük, hogy Európában egyáltalán nem kirívó ez a lépés mégis érdekel minket: a magyar kormánynak mi a problémája a magántanulósággal?
– Nincsen problémánk a magántanulósággal, hiszen megvan a létjogosultsága: vannak helyzetek, amikor a tankötelezettség nem teljesíthető iskolába járással – betegség, versenyszerű sporttevékenység, vagy akár egy család ideiglenes külföldi tartózkodása miatt –, éppen emiatt nem is szüntettük meg ezt a jogintézményt.

Problémánk azzal van, hogy egyes csoportosulások az iskolarendszer megkerülésére kezdték el használni a magántanulóságot; teljesen ellenőrizetlen körülmények között, lakásokban alakítottak tanulócsoportokat, azt se tudjuk, pedagógus tanítja-e a gyerekeket, van-e tanmenet, egyáltalán megfelelnek-e bármilyen egészségügyi előírásnak, és mivel ezek jogilag nem is iskolák, nem is tudjuk meg soha.

– De mi azzal a baj, ha ugyanazt megtanulják, amit az iskolában tanulnának, és erről félévente számot is adnak?
– A visszaélésszerű joggyakorlással van gondunk, ezért szigorítottunk a feltételeken. Vannak iskolaigazgatók, akik szép számmal vettek fel olyan gyerekeket, akiknek aztán azonnal magántanulói státuszt adtak, aztán asszisztáltak a féléves osztályozó vizsgához, de a gyerek valójában sosem járt abba az iskolába. Ez messze van az iskola küldetésétől. Nem épít közösséget, nem nevel semmire. Az iskolának nem csak az a dolga, hogy x tantárgyból a tantárgyi ismeretek meglétét ellenőrizze.

– Ennek elfogadását akkor lehetne elvárni a szülőktől, ha egyébként nyugodt szívvel adnák gyermekeiket a magyar közoktatásba, mert úgy érzik, az fizikailag és mentálisan sikeres embereket bocsát ki, igaz?
– A szülők döntő többsége alapvetően elégedett az oktatással. Ezzel párhuzamosan persze az egész világon mindenki keresi az új utakat az oktatásban, mi is, hiszen a világ rengeteget és gyorsan változik, nyilvánvalóan az oktatás sem maradhat változatlan.

Egyébként az első Education Summiton, Brüsszelben ott volt az egyik tanulócsoportos kezdeményezés alapítója is. Bár máshogy látjuk a dolgokat, az szimpatikus volt nekem, hogy amikor egy panelbeszélgetésben megkérdezték tőle, biztos-e abban, hogy jó úton jár, azt felelte, hogy egyáltalán nem.

Az egy kísérletező attitűd, amit az alternatív pedagógiai módszerek képviselnek. Mi azonban rendszerszinten nem kísérletezhetünk, és amíg bizonyítottan még nincs jobb, én mégiscsak a hagyományos iskolarendszerben hiszek.

– Mit értünk hagyományos iskolán 2019-ben?
– Nem a száz évvel ezelőtti iskolát sírom vissza, véletlenül sem. Legyen az iskola innovatív, technikailag jól felszerelt, a kollégák alkalmazkodjanak ahhoz a világhoz, ahonnan a gyermek érkezik. De azért azt látni kell, hogy bizonyos országok, amelyek az én ízlésemhez képest túlságosan priorizálták az oktatásuk kompetencia-alapúvá tételét és digitalizálását, elkezdtek romló eredményeket produkálni. Finnország évtizedekkel ezelőtt végrehajtott egy rendkívül sikeres közoktatási reformot, majd véleményem szerint túlzásba vitte a liberalizációt, ami már látszik a romlásba fordult PISA-eredményeken. Kíváncsi vagyok például az ő új eredményeikre, amelyek decemberben jelennek meg.

Kép

Dr. Maruzsa Zoltán - Kép: EMMI

– Térjünk vissza a köznevelési törvény módosítására, amely érintette az alternatív iskolák működését is. Velük mi a baj?
– Erős politikai hangulatkeltést érzek velük kapcsolatban, de pont a napokban egyeztettem a vezetőikkel, és köszönik, jól vannak. Magyarországon egyetlen alternatív iskola sem zárt be –olyan viszont természetesen volt, hogy valaki nem kapott működési engedélyt. A Waldorf Szövetséggel is átbeszéltük a módosításokat, jól együtt tudtunk működni most is, a nyáron is. A legszebb aztán az volt, amikor az ellenzéki sajtó a sikeres egyeztetés után szinte árulóknak titulálta őket. Abszurd.

– És vannak olyan elemei, gondolatai az alternatív iskoláknak, amelyekről ön azt gondolja, hogy előremutatók, és érdemes lenne beemelni az állami oktatásba?
– Vannak, de ezek jó része rendszerszinten nem vezethető be.

Az alternatív iskolák speciális igények, víziók kielégítésére jöttek létre, gondoljunk a Waldorfra vagy az AKG közgazdasági profiljára.

Ha ezekre van igény, és összegyűlik megfelelő létszámú gyerek – egyébként jellemzően nagyvárosi környezetben – akkor ott lehet jó iskolát csinálni, de egy faluban, ahol egy körzetes iskola van, és mindenki oda jár, ott ez a modell nem biztos, hogy működik.

– De igény lenne rájuk, nem? A Gyermekek Házában a tavalyi évben tízszeres túljelentkezés volt.
– A tankerületi fenntartású Gyermekek Háza pont arra bizonyíték, hogy az állami rendszer is lehet sokszínű, mi pedig nem zárkózunk el az egyéni megoldások elől. Egyébként az egyházi intézmények is a magyar oktatást színesítik, és jó alternatívát kínálnak, sokszor a tananyag tartalmát illetően is.

– Éppen a kommunizmus alatt is működő, nagy presztízsű egyházi gimnáziumok tűzik zászlajukra az életviteli kompetenciák, az önismeret, a konfliktuskezelés, a kérdezésre tanítás – és nem kész válaszokat adás – fontosságát. A NAT is ezzel a szemléletmóddal készült, mégis meghiúsult a hatályba lépése idén szeptemberben – az ellenzéki sajtó azt sugallja, hogy azért, mert nem volt elég hazafias.
– Szögezzük le: ez erős leegyszerűsítés, nem az volt a gond a NAT-tervezettel, hogy nem volt elég hazafias. Ezeket az „életviteli kompetenciákat”, amiket ön említett, én is fontosnak tartom. A NAT-tervezettel szemben voltak ugyanakkor nagyon szakmai kritikák is: hatszáz észrevétel érkezett, amelyeket egyenként kivizsgáltunk. Például bekerült a nulladik évfolyam az óvoda és az általános iskola első osztálya közé, de azt nem dolgozták ki, hogy mivel töltenék ott az időt a pedagógusok és a gyerekek. Az integrált természettudomány bár megjelent, de nem volt kidolgozva, csak a klasszikus, tantárgyankénti tartalom. Ezeket orvosolni kellett.

– A művészeti nevelés egyébként hangsúlyosabb lesz?
– Az óraszám-növelésekkel csínján bánunk. Inkább az alapfokú művészeti oktatási intézmények erősítésén gondolkozunk, fontos lenne, hogy minden településen elérhetők legyenek.

Kép

Kép: Freepik

– Mi indokolja a kötelező óvodába járás korhatárának leszállítását négyéves korra? Azoknak a gyerekeknek, akiknek otthon vannak a kisebb testvérei, és egyébként testileg, lelkileg, szellemileg egészségesen nevelik őket otthon, miért kell mindennap óvodába menni?
– Magyarországon 2015 óta 3 éves kortól kötelező az óvodai nevelésben való részvétel, és ezt kérelemre egy évvel ki lehet tolni.

A módosítást az indokolta, hogy éppen a nehezebb társadalmi környezetbe születő gyermekek elég magas arányban nem jártak óvodába, és nekik sokszor jobb az óvodában, mint otthon, ráadásul őket kellene leginkább felkészíteni az iskolára.

Nem azok miatt hoztuk tehát ezt a rendelkezést, akiknek egyébként otthon biztosítva van a szeretetteljes és egészséges fejlődés minden körülménye, de a személyes véleményem az, hogy nekik se árt, ha napi négy órában közösségben vannak, megtanulnak beilleszkedni, és megismernek másokat is a családjukon kívül. De ha úgy adódik, hogy valamiért otthon szeretnék őket tartani egy-egy napra a szüleik, akkor ez sem lehetetlen, írnak igazolást. Érdemes arra is figyelni, hogy például olyan sérüléseket vesznek észre sajnos adott esetekben az óvónők a gyerekeken, amelyekre nem derülne fény, ha nem járna a gyerek óvodába.

Nem mellékes, hogy nálunk nem, vagy csak igen elvétve kerülnek napvilágra olyan horrorisztikus esetek, mint Amerikában, amikor éveken át láncra verve tartottak gyerekeket otthon, családinak álcázott nevelési környezetben – ez azért is van, mert Magyarországon a gyereknek ki kell mozdulnia, működik a gyermekvédelem, és a jelzőrendszerben részt vesznek az egyébként kiváló óvodáink is.

– Miért került be a törvénymódosítással az óvoda és a szülők, illetve a pedagógiai szakszolgálatok közé még egy szűrő – az Oktatási Hivatal –, amely számítógépre feltöltött dokumentumok alapján dönti el, hogy a pedagógiai szakszolgálat egyáltalán foglalkozhat-e az iskolaérettséggel?
– Azt gondolom, elég furcsa helyzet az, hogy két szomszéd falu közül az egyikben a nagycsoportosok 7%-a marad az óvodában, mert annyit ítél még éretlennek az iskolakezdéshez az óvodavezető, a másikban meg 67%. Előállhat ilyen helyzet, de mondjuk ki őszintén: az óvodáknak egyes esetekben érdeke, hogy ott maradjanak a gyerekek, hiszen a fenntartójuk pénzt kap utánuk – a kormány viszont a gyerekek érdekét nézi. Szokták a politikai ellenfeleink hiányolni a fékek és ellensúlyok rendszerét; akkor ez most egy jó példa arra, hogy mi is fontosnak tartjuk ezt. Elsősorban ezért láttuk indokoltnak a kontroll bevezetését, és kiemelném: itt is szakemberek döntenek majd.

– Van olyan iskolarendszer, amelyet – vagy egyes elemeit – követésre érdemesnek talál?
– Másolni más rendszereket problémás dolog, hiszen más és más társadalmi adottságok vannak. A portugál és a finn rendszernek a pedagóguspálya presztízsét emelő intézkedései például nagyon szimpatikusak. De a mi óvodai rendszerünk is példaértékű Európában: uniós fórumokon, munkaebédeken nagyon elismerően beszélnek a kollégáim róla, hiszen nem általános dolog Európában az ingyenes és kötelező óvodai ellátás hároméves kortól. Erre mi is határozottan büszkék lehetünk!