Árnyalta(bba)n a bevándorlásról – 2. rész

Akik ellenzik a tömeges bevándorlást

Az ellenzők szerint a bevándorlással járó kockázat vállalhatatlanul magas, mert a jelenleg működő európai menekültügyi rendszer nem tudja szavatolni saját állampolgárai biztonságát.

Noha sokuk empátiát érez azok iránt, akik szörnyű dolgok elől menekülnek, azt látják, hogy a jelenlegi menekültbefogadási rendszer rossz, az integráció pedig kudarcba fulladt már évtizedek óta. A menekülthullámokat felhasználó, Európába igyekvő (vagy visszatérő…) dzsihádisták és más bűnözők kiszűrésére az Unió nem tud garanciát vállalni.

Az ügyben hazánk is többszörösen érintett, hiszen a 2015-ös párizsi terrormerénylet elkövetői közül többen használták ki a menekültáradatot, hogy Európába jussanak, többek között Magyarországon keresztül. Egy másik, frissebb példa pedig a hazánkban nemrég napvilágot látott F. Hassan ügye, aki Görögországba érkezett menedékkérőként. Az Iszlám Állam katonája ellen kivégzések miatt emelt vádat a magyar ügyészség, és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy elítélik. Az eset nem egyedi, több dzsihádista a menekülthullámmal jutott el Európába.

A hírek szerint sok menedékkérő követett el a befogadása óta erőszakos bűncselekményeket, lopásokat, rablásokat, nemi erőszakot, sőt, megjelentek a becsületgyilkosságok is, ami a modern európai ember számára korábban ismeretlen volt. A migráció támogatói ilyenkor azzal szoktak érvelni, hogy a hivatalos statisztikákból általánosságban nem olvasható ki, hogy jelentősen romlott volna a közbiztonság Nyugat-Európában a migránsválság kirobbanása óta, valamint gyakran elhangzik az is, hogy az erőszakos bevándorlók száma elenyésző a békés többséghez képest. Bár ezt tudományos módszerekkel lehetetlen mérni, arányaiban valóban több a békés migráns, mint az erőszakos, de a rendszer nem tudja hatékonyan kiszűrni – és ártalmatlanítani – a potenciális veszélyforrásokat.

A tömeges migráció ellenzői úgy látják, hogy a békés többség befogadásának is megvannak a maga kockázatai.

A bevándorlók egy része integráció helyett inkább egy helyre tömörül, jellemzően nagyvárosok szociálisan és gazdaságilag is marginalizált negyedeibe, ezzel a részben önkéntes elszigetelődéssel pedig párhuzamos társadalmat építenek, ahol nincsenek rákényszerítve arra, hogy európai normák szerint éljék életüket. London, Stockholm vagy Brüsszel bevándorlónegyedeiben sétálgatva nem egy olyan befogadottal találkozhatunk, akik bár évtizedek óta a városban élnek, mégsem beszélnek az ország nyelvén.

A korlátlan bevándorlást ellenzők szerint fontos megkülönböztetni a menekülteket a gazdasági bevándorlóktól, és problémának látják, hogy a migránsok személyazonossága és előétele gyakorlatilag feltérképezhetetlen.

Abban hisznek, hogy a demográfiai válságot nem a migrációval, hanem családtámogatással kell orvosolni, és azt tapasztalják, hogy a munkaerőpiacon a menedékkérők nagy része nyelvi és kulturális ismeretek híján nehezen boldogul, a képzettségi szintjük pedig jóval alacsonyabb az elvártnál, így a behívásuk inkább teher a gazdaságnak, semmint mentőöv.

Kép

Oslói fiatalok – Kép: Wikimedia

Akik támogatják a bevándorlást

Az egyik leggyakrabban hangoztatott érv a bevándorlás mellett, hogy a humanitárius segítségnyújtás mindennél fontosabb, és a menekültek befogadása nem opció, hanem kötelesség.

Akik támogatják a határok megnyitását, úgy gondolják, hogy a befogadás kockázatai alacsonyak, a migrációs háttérrel rendelkező bűnözők történetei egyedi esetek, a terrorizmus pedig egy olyan sajnálatos, de ritka jelenség, amivel a világnak meg kell tanulnia együttélni (és amit leginkább a szegénységgel és diszkrimináció érzetével magyaráznak).

Akik megnyitnák a határokat hisznek a sikeres integrációban, tagadják a párhuzamos társadalmak létezését, aktív fenntartását, s a bevándorlók negyedekbe tömörülését inkább amolyan érdekes multikulturális dolognak tekintik, vagy pedig a korábban már említett gazdasági marginalizálódással magyarázzák. A helyi hagyományok háttérbe szorulását nem tartják problémának, sőt, a különböző kultúrák keveredésére üdvözlendő utópiaként tekintenek. Olvasatukban sokszor a patriotizmus egy elavult és értelmetlen korlát, a multikulturalizmus pedig az emberi civilizáció egy magasabb foka. Egy részük továbbá úgy véli, hogy a demográfiai válság és a munkaerőhiány leggyorsabb és legegyszerűbb megoldása a bevándorlók befogadása.

Stigmák és heves vita

Az árnyaltságra törekvés szinte teljes mértékben hiányzik a modernkori bevándorlásról folytatott vitákból. A nyilvánosságban az érvek helyét egyre jobban átveszik az indulatok. Az egymásnak feszülő szélsőséges sajtóorgánumok napról napra a saját mantrájukat fújják, ami dióhéjban annyi, hogy „a bevándorlás rossz, és aki támogatja, gonosz” vagy a másik narratíva: „a bevándorlás jó, és aki nem támogatja, gonosz”. Félrevezető, hogy azok az orgánumok, amelyek büszkén hirdetik függetlenségüket, és számonkérik másoktól az objektivitást, gyakorlatilag ugyanúgy egyoldalúan tájékoztatnak, és démonizálják a másképp gondolkodókat.

A politikai korrektség kultúrájában megjelent a stigmák új generációja. A trendváltás lényege, hogy míg korábban az embereket főleg a hovatartozásuk, identitásuk miatt bélyegezték meg, most azzal lehet a legjobban tönkretenni valakinek a jóhírét, ha rásütik, hogy „nem elég elfogadó”.

Magyarul: szinte lehetetlen úgy beszélgetni a menekültválságról, hogy előbb-utóbb ne kezdjen valaki „rasszista-fasisztázásba”. Félreértés ne essék, előfordul, hogy valaki idegengyűlölettől motiváltan érvel a határzár vagy a bevándorlás korlátozása mellett. De belőlük általánosítani és ész nélkül „fasisztázni” mindenkit, aki nem ért egyet az ő nézeteikkel migrációügyben, nemcsak hamis, de meglehetősen etikátlan is. Ahogy az is, amikor kollektíven „migránssimogatónak” bélyegeznek mindenkit, aki a menedékkérők megsegítése mellett érvel. A migrációs válság sokféle indulatot fog még kiváltani, amíg meg nem találják a döntéshozók azt a bizonyos, minden érintett fél számára elfogadható megoldást. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy minél többen törekedjünk arra, hogy ezt az összetett kérdést is árnyaltan lássuk és higgadtan vitatkozzunk róla.