Diadalt aratni a sötétség hatalmai felett – Démonok és ördögűzők ma
Ma az ember többnyire csak az úgymond „racionális” elnyomást, a fizikai és az ideológiai erőszak különféle formáit ismeri el, de sajátos kontrasztként ma is ott lappang benne a természetfeletti erőktől, szellemektől, ártó, démoni hatásoktól való félelem ezoterikus tanok, divatos vámpír-mitológia, asztrológia, mágia vagy a szellemhit iránti vonzalom formájában. Mindez sokak által magabiztosan csak hiszékenységnek, butaságnak tekintett jelenség, pedig soha hitelesen nem cáfolt emberi meggyőződés, sőt tapasztalat, hogy az univerzumban működnek ártó, romboló, a fizikai valóság határain kívül álló erők.
A gonosz jelenlétéről, ördögi, démoni jelenségekről van szó, függetlenül attól, hogy ez alatt személyes vagy személytelen erőket és hatásokat, rajtunk kívül, vagy éppen bennünk működő erőket értünk-e. Az emberiség ősi bizonyosságához igazodva a keresztény hagyomány is kezdetektől, Jézus nyilvános működésétől kezdve hisz abban, hogy vannak olyan láthatatlan szellemi erők, amelyek rontást hoznak az emberre, gyötrik és rabul ejtik testét és lelkét. Az ilyen ember a megszállott, aki úgy beteg, szenvedő, sérült, hogy annak kifürkészhető testi vagy lelki oka nem lelhető meg; maga az emberi szellem az, amely sérült, beteg. Jézus maga, majd nyomába lépve az egyház exorcizmussal, kiűzéssel igyekezett elűzni az embert gyötrő démoni erőket; távozást parancsolt nekik, sajátos ördögűző imáiban és szertartásaiban. Már a keresztelési szertartásban is igyekszik eltávolítani a gonosz erőket, hatalmakat.
Bár az idők során az ördögűzési szertartás sok félreértésre adott okot, babonás szokásra, mágikus varázslásra, számtalan visszaélésre pedig alkalmat, ma is él a különféle keresztény egyházak gyakorlatában. Jelenlegi katolikus értelmezés szerint az ördögűzés karizmatikus képesség, egyben pedig szentelményi hatalom, amelyet csak arra felkészült és egyházi felhatalmazással bíró pap, az exorcista gyakorolhat.
A dolog persze még így is sokakat meghökkentő és izgatóan rendkívüli; legendák, szóbeszédek keringenek, hátborzongató filmek és szenzációs sajtóbeszámolók készülnek sikeres ördögűzésekről, amikor a megszállottból riasztó hangokat kiadó, kénköves bűzt árasztó valami távozik, lángok táncolnak körülötte, vagy epileptikus módjára rángatózik, de arról is vannak beszámolóink, amikor az ördögűző belső hang formájában keveredik vitába az ártó szellemekkel, démonokkal. Az egyház mai tanításában és gyakorlatában igyekszik távol tartani magát az ilyen kétes ezotériától.
Az ördögűzésnek szigorú szabályai vannak, aki pedig megbízatással rendelkezik annak végzésére, az alapos teológiai, lelkipásztori képzése mellett kellő orvosi és pszichiáteri ismeretekre is szert kell, hogy tegyen. Fontos mindez azért, mert az ördögűzés – legalább is a katolikus elvek, a Vatikán útmutatása szerint – csak ritkán, alaposan mérlegelt esetekben alkalmazandó eljárás. Nem okkult orvoslás vagy pszichiátriai kezelés, hanem olyan szertartás, szentelmény, amelynek lényege az ima erejében és hatékonyságában való hit, a szellem erőinek mozgósítása. Teológiailag szemlélve nem más, mint megszabadító szertartás, amelynek célja és értelme, hogy a hit erejével űzze el a lelkünkben lakózó gonoszt, a sátáni, démoni erőket, a bennünk megbúvó bukott angyalokat.
Arra a kérdésre, hogy mi ellen is folyik a harc, a II. Vatikáni Zsinat ad feleletet: „Az ember egész történetén végigvonul valami élet-halál harc a sötétség hatalmai ellen; a történelem hajnalán kezdődött.” Értelme pedig ennek a harcnak azért és addig van, amíg „az ember gyakran nem hajlandó Istent elismerni alkotójának, ezzel megtagadja létének a végső célra irányulását, egyúttal szétrombolja önmaga belső rendjét.” Ez a diagnózis vitathatatlan, még akkor is, ha nem az exorcizmus rá az egyedüli, a biztos orvosság. Az ördögűzés ebben az értelemben nem más, mint az ember megbomlott belső rendjének helyreállítására tett kísérlet; feltétele hit a rendben, tapasztalat a rend felbillenésében, bizalom abban, hogy e szertartás ereje képes egyesek szellemi épségének helyreállítására. Nem az egyetlen eszköz arra, hogy diadalt arassunk a magunk és a mások lelkének démonai felett, de e kísérlet őszinteségét, komolyságát, még ha másképpen gondoljuk is, aligha szabad kétségbe vonnunk.
Pál apostol mondja az Efezusi levélben, hogy „a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak”, maga Jézus pedig így tanítja apostolait Márk evangéliuma szerint: „Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.”
„Az ünnepélyes, más néven „nagy” ördögűzést (Exorcizmus) csak a püspök különleges engedélyével ellátott pap végezheti.” .... „Az ördögűzés a gonoszlelkek kiűzését célozza, vagy a megszállottságtól akar megszabadítani, és ezt Jézus lelki hatalmával teszi, amit ő az Egyházra bízott.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa 1673.)
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>