„Törd meg a keresztet!” – Marad(t)-e még keresztény Szíriában és Irakban?

A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet közel-keleti térhódításával öltöttek igazán drámai méreteket a keresztények elleni vérengzések. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, annyi bizonyos, hogy könyörtelen támadásaik nyomán nem csupán több tízezer keresztény (és egyéb valláshoz és etnikumhoz tartozó) ember vesztette életét, de a vallási hovatartozásuk miatt elszenvedett üldöztetés miatt százezrek váltak hazájukban belső menekültekké.

Különösen lesújtó tény, hogy a terrorszervezet elleni katonai sikerek dacára mind a mai napig akadnak keresztény települések, ahol napi szinten követelnek emberéletet a dzsihádista támadások.

Az Iszlám Állam ideológiája az iszlám legszélsőségesebb értelmezése, a szalafita dzsihádizmus, miszerint a tőlük más nézeteket vallók pusztítása megengedett és teljesen jogos. Értelmezésükben ilyenek például a hitetleneknek vagy politeistáknak (ebbe a kategóriába sorolandók a keresztények is a Szentháromság-tan miatt) bélyegzett emberek – vagy egyszerűen az iszlám egy másik irányzatának követői.

A megszállt területeken élő keresztényeknek három lehetőség állt rendelkezésére: fejadót (dzsizja) fizetni és elfogadni a velük szembeni diszkriminatív bánásmódot, cserébe a viszonylagos biztonságért; áttérni az iszlám hitre – vagy pedig hitükért vállalni a mártíromságot.

Pusztító jogosultság: áldozatnak érzi magát, ezért jogot formál a pusztításra

A keresztények elleni gyűlölet két tőről fakad. Egyrészt szítja a közelmúlt történelme, a világpolitika eseményei, amely a szélsőségesek értelmezésében azt bizonyítják, hogy a nyugati világ folyamatosan megalázza a muszlim világot. Másrészről pedig erre az eredményre vezet az is, hogy a gyűlölt keresztes hadjáratok leszármazottjaiként tekintenek a közel-keleti keresztény közösségekre. Ezért is buzdítja követőit a terrorszervezet propagandaanyagában a „keresztesek” (értsd: a nyugati civilizáció) megtörésére, legyőzésére és megalázására. A kérdés horderejét mutatja,hogy Dabiq nevű, több nyelven, online elérhető propagandamagazinjuk egyik számát kifejezetten ennek a témának szentelték: a lapszám „Törd meg a keresztet” címmel hirdet globális vallásháborút a keresztények ellen. Az Iszlám Állam szerint ebben a háborúban nekik nincsen veszítenivalójuk; értelmezésükben ők pusztán a közösségüket érintő igazságtalansággal szemben lépnek fel. Ennek megfelelően minden keresztény célpontnak tekinthető, vérük ontása jogos.

Ebben a háborúban a közel-keleti keresztény közösségek csupán az első vonalat jelentik, a háború végső célja az egész keresztény gyökerű nyugati civilizáció megsemmisítése.

„Gondolkodásukban mindig ők az áldozatok, és a dzsiháddal az a céljuk, hogy helyreállítsák a világ rendjét – mondja a képmás.hu-nak dr. Speidl Bianka iszlámkutató. – Ez tulajdonképpen az, amit Böszörményi Nagy Iván világhírű pszichiáter pusztító jogosultságnak nevez. »Áldozat vagyok, ezért jogos a gyűlöletem, és csak a pusztítással állíthatom vissza az egyensúlyt«. Ez a gondolat irányítja a cselekedeteiket.”

Takarítás a lerombolt lelkigyakorlatos központban, al Ard központ, Homsz megye

Drámai fogyatkozás Szíriában és Irakban

A kereszténység bölcsőjében, Szíriában és Irakban, immár létveszélyben van a több mint kétezer éves keresztény jelenlét.

Irakban 2003-ban még  1,4 millió körüli volt a keresztények száma (a lakosság mintegy 6 százaléka), ez a szám már 2010-ben – bár pontos számadatok hivatalos népszámlálás hiányában nem állnak rendelkezésünkre – 270 ezerre csökkent. Az Iszlám Állam üldözése eredményeként számuk bizonyosan tovább csökkent.

Az iraki Moszult érő offenzíva nyomán bekövetkezett keresztény exodus után – ha csak átmenetileg is – a kereszténység 1800 éves jelenléte és a misék bemutatása megszűnt. Ha ilyen ütemben apad tovább az iraki keresztények száma, 2020-ra végérvényesen eltűnhetnek ősi területeikről.

A terrorszervezet elfoglalta a város közelében fekvő Ninive-síkság keresztény falvait is (Telsqof, Batnaya, Bartella, Qaraqosh), számtalan házat porig romboltak, egész településeket tettek teljes mértékben lakhatatlanná, százezren menekültek el. Számtalan keresztény férfit végeztek ki az Iszlám Állam gyilkosai, nőket és gyerekeket tettek földönfutóvá vagy éppen hurcoltak el rabszolgának. Az emberek ellen elkövetett támadások mellett az épületek is a dzsihádisták célkeresztjébe kerültek, ezzel is azt üzenve, hogy teljesen ki kell törölni a keresztény jelenlétet Közel-Keleten.

Szíriában 2010 körül 1,5 millió keresztény élt (a lakosság 10 százaléka), számuk 2015-re 400 ezerre csökkent. Az iraki keresztény közösségekhez hasonlóan, az Iszlám Állam pusztítása után megmaradt szíriai keresztények létszámát sem lehet pontosan megbecsülni. Az ország legnagyobb keresztény közösségének otthont adó Aleppo városában – a sorozatosan elszenvedett támadások után, 2017 tavaszára – egyes becslések szerint a keresztény közösségnek csupán egynegyede (35 ezer fő) maradt.

2013 tavaszán a dzsihádisták lerohanták az ősi Maaloula települést, ahol még Jézus anyanyelvét, az arámit beszélik.

A szíriai asszírokat első körben pénzforrásként igyekezték felhasználni a terrorszervezet katonái, abban reménykedve, hogy a vélten gazdag, külföldön élő rokonok majd súlyos összegek ellenében kiváltják rabul ejtett családtagjaikat. Ezen túl azonban az iraki keresztények helyzetéhez hasonló kép rajzolódott ki Szíriában is: a dzsihadisták által elfoglalt területeken mindennaposnak számítottak a tömeges gyilkosságok, a nők megbecstelenítése és eladása a rabszolgapiacon, a reményvesztettek menekülése, az épített örökség kincseinek és a lakott településeknek a lerombolása.

„A háború előtt a szír keresztény családok többsége a jómódú középosztályhoz tartozott erős egzisztenciával, anyagi tartalékkal, ingatlanokkal – nyilatkozta a képmás.hu-nak Kassab Adonis, az orientalista.hu főszerkesztője. – A keresztények voltak a legjobban képzettek. Többségük orvosi, mérnöki, tanári diplomát szerzett, de sok család foglalkozott kereskedelemmel vagy mezőgazdasággal. A háború kitörése után egyik napról a másikra mindent elveszítettek. Egy pillanat alatt tűnt el minden, amit egész életükben felépítettek, és amit a felmenőiktől örököltek. Rengeteg keresztény közösség sokkos állapotba került, hiszen egy kiegyensúlyozott, biztonságos hátterű élet után most nyomornegyedekben élnek és a Nyugat által kiszabott embargó miatt kilátástalan a helyzetük. – folytatja Kassab Adonis. – A fenti számok tükrében nem sok jót lehet jósolni a keresztény közösségeknek.”

„Több mint valószínű, hogy ez volt az utolsó konfliktus, amit még át tudtak vészelni. Egy következő üldöztetés vagy háború végleg elpusztíthatja a világ legősibb keresztény közösségeit.”

„Je suis keresztény”! Hol marad a világ szolidaritása?

A 2019 márciusában, Christchurch városában történt, szélsőjobboldali indíttatású merénylet után nagy nyomás nehezedett a nyugati világra, hogy egyhangúan ítélje el a pénteki imán résztvevő muszlimok elleni atrocitást, illetve hogy ismerjék el, hogy ez egy iszlám vallással szemben elkövetett támadás volt. Mindez egy beszédes nevű, „Christchurch”, azaz „Krisztus temploma” (vagy egyháza) nevű városban történt, amely nem mellesleg több mecsetnek ad otthont. Ugyanez, a muszlim világra irányuló számonkérés, azóta is következetesen elmarad a keresztények ellen rendszeresen elkövetett véres merényletek után. Mi lehet az oka ennek a fájó megkülönböztetésnek?

Virágvasárnapi körmenet, al-Dmeine al-Sarkijje keresztény falu

Miért hátrál meg a nyugati világ, amikor egyértelmű, hogy a keresztények kerülnek célkeresztbe?

Pedig az Európai Parlament 2016. február 4-én határozatot fogadott el, amelyben népirtásnak minősítette az Iszlám Állam keresztények és más etnikai-vallási kisebbségek (jazídik, türkmének és síiták) ellen elkövetett rémtetteit a Közel-Keleten.

A határozat azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget a háborús bűnök elszenvedői védelmében, de mindez vajmi kevés ahhoz, hogy érdemleges intézkedések történjenek a keresztény közösségek védelmében. Az Egyesült Államok kormánya és az Egyesült Királyság parlamentje szintén népirtásnak minősítette az Iszlám Állam vérengzését, de erre már sem a kanadai liberális kormány, sem a svéd, „feminista külpolitikával” burkolózó kormány nem volt képes.

„Amikor elér bennünket az erőszak következő hulláma, szerveztek-e majd tüntetéseket »Mind keresztények vagyunk« feliratú táblákkal?” A szónoki kérdést Bashar Matti Wardaer bilikáld érsek tette fel egy Londonban tartott beszédében májusban, amelyben az Egyesült Királyság egyházfőit próbálta felszólítani a látszólagos tétlenség és cselekvésképtelenség megszüntetésére – jóllehet ezeknek a mondatoknak minden hívő keresztény lelkében meg kellene kongatnia a vészharangot. „A kereszténység – egyben a világ talán legősibb egyháza – Irakban vészesen közel áll a kihaláshoz. Nekünk, megmaradóknak készen kell állnunk a mártíromság felvállalására is. Üldözőink elkobozták jelenünket, miközben megpróbálták eltörölni a történelmünket és elpusztítani a jövőnket – nyilatkozta az érsek.

A jövő?

A szír és az iraki keresztény menekültek jellemzően az országhatárokon belül maradtak, vagy pedig a térség valamelyik szomszédos országába menekültek (elsősorban Jordániába és Libanonba).

Azon kevesekkel, akik Európát választották célul, előfordult, hogy a menekülteket befogadó központoknál üldözőikkel találták szembe magukat.

„A keleti keresztények félelemben, szomorúságban, és az évek múltával kimondhatjuk: reménytelenségben élnek. Vannak, akik évek óta várják Libanonban és Törökországban menedékkérelmük elbírálását. Néhányan vissza is tértek és megpróbálnak túlélni a romokon. De a következő nemzedékek élete, vallásgyakorlásuk szabadsága nem biztosított, sőt, az iraki politikai vezetés is egyre szélsőségesebb irányba tart – mondja dr. Speidl Bianka, aki munkája kapcsán a Libanonba menekült iraki és szír keresztények helyzetét is vizsgálta, és az elmúlt két évben öt alkalommal járt Szíriában.

Júniusban járt Szíriában Kassab Adonis is, aki a keresztény településeken forgatott filmet.

„A szíriai keresztények erős hittel és hazaszeretettel rendelkeznek. A »reménység gyermekeinek« nevezik magukat.”

„Nem szeretnék elhagyni Szíriát. Hogy miért? Egyszerűen mert szeretik a hazájukat, és nem szívesen élnének idegen országban. Az elmenekült keresztények is hasonlóképpen gondolkodnak. Az iszlamista csoportoktól felszabadult területekre már kezdenek visszatérni, de a többségük kivár, hogy végleg véget érjen a háború” – mondja Kassab Adonis.

„Nem megyünk el” – hirdeti a kivilágított falusi templom

„Szíriában a dzsihádisták kiszorítása nyomán érzett eufória helyét mára a kilátástalanság és az apátia váltotta fel – mondja Dr. Speidl Bianka. – Egy nyolc éve vérző népet szankciókkal sújtanak, nincs stabil áramszolgáltatás, benzin, az árak az egekbe szöktek, a gazdaság nem tud munkát adni, hiszen a nagy volumenű újjáépítés nem kezdődhetett meg, éppen a szankciók miatt. Az EU az embargók politikáját folytatja, amelynek csupán három dicstelen eredménye van: a folyamatos, immár gazdasági okú kivándorlás, a szélsőséges tendenciák meggyökerezése a szegénység miatt, valamint az, hogy az Unióval rivalizáló globális és regionális hatalmak vették át a kezdeményezést (pl. Törökország és Oroszország – a szerk.), az ő gazdasági befolyásuk és politikai kultúrájuk hódít teret az országban. Mindez a keresztények szempontjából végzetes.

Ha tetszik, ha nem, a keresztény–muszlim együttélés csak erős központi hatalom irányítása, ellenőrzése mellett lehetséges – mondja Dr. Speidl Bianka. – A liberális Európa már ma is sokkoló történések színhelye, de a jövőben még inkább az lesz. A keresztények védelmében állami szinten egyedül a magyar kormányzat szólalt meg és nyújtott fizikai segítséget.”

„A nyugati lobbisták számára a kereszténység valami avitt, elvont ideológia, amitől szeretnének megszabadulni, és ennek érdekében a kétezer éves keleti keresztény közösségeket is készek feláldozni.”

„Azt tapasztaltam, hogy a magyar embereket rendkívüli módon megérintette a közel-keleti keresztények helyzete – nyilatkozta a képmás.hu-nak Kassab Adonis, az orientalista.hu főszerkesztője. – Szíriában és Irakban több tucat templom, kórház és iskola épült fel magyar kormányzati támogatásból, ami rendkívül sokat jelent az ottani keresztényeknek. A magyar egyházak, karitatív szervezetek, egyesületek vagy egy-egy település közösségei is szerveztek adománygyűjtéseket. Ez mindenképp példaértékű és egyedülálló a világon. Miként azt II. Efrém szír ortodox pátriárka is kijelentette, Magyarország a keresztény Európa reménysége.”