Láthatatlan munka
Kivettem egy szabadnapot, hogy a három gyereknek bevásároljak az iskolakezdésre. Az idő szép volt, és a gyerekek egy pihentető vitorlázós balatoni hétvége után igazán jó passzban voltak, tehát minden okom megvolt azt hinni, hogy ez egy igazi szabadnap, shoppingolással.
Egy gimnazista, egy felsős meg egy alsós gyerek van a családban, hárman három iskolába járnak, háromféle gondossággal összeállított tanszerlistát tartottam a kezemben. Plusz a sajátomat a kinőtt öltönyről, a szétrúgott tornacsukákról, a tönkrement iskolatáskáról, az elveszett uzsonnásdobozról. Mire a listákat egyesítettem, a bizonytalan pontokat felmértem, előtúrtam a tavalyi tornacuccokat (az egyiket két hónap alatt sem sikerült kimosni), a kinőtt ruhadarabokat beazonosítottam, dél lett. A nagyfiam akkor kelt fel, jó, hát buli volt előző nap, jövő héttől úgysem alhat sokáig. Leültem velük, és nyomatékosan megkértem őket, hogy ne tépjék egymást a kocsiban, ne akarjanak mindenféle mást is venni, figyeljenek rám is, főleg az idegrendszeremre, majd begyűjtöttem a bólogatásokat, és elindultunk.
A tortúra részletes ismertetésétől megkímélem a kedves olvasót. Különösen sokat szidtam gondolatban a rajztanárokat. (De tényleg, mi a fenének minden szülővel megvetetni egy tizenkétszínű olajpasztellfesték-készletet, amit nem lehet kapni sehol, és gondolom, kétszer fognak használni az évben, egy nem művészeti tagozatos általános iskolában???) Persze háromféle füzettípust kér a háromféle iskola, és persze ezeket nem lehet egy áruházban megkapni.
A kamasz fiúk ruhamérete nem létező entitás, a legkisebb férfiméret bő rájuk, a legnagyobb gyerekméret rövid rájuk. Már egy derékszíj megvétele is hosszas utánajárást igényel, nemhogy egy öltönyé. Bár az öltöny volt a nap sikerélménye: elsőre a középsőm finom kis undorral a pofáján elutasította még a gondolatot is, hogy fekete farmer helyett öltönyben jelenjen meg az évnyitón, ám amikor egy kellően karcsúsított és véletlenül méretben valóban passzoló darabot felpróbált, már láttam a tükörben felvillanó tekintetén, hogy nyert ügyem van. A büdös kölyök tényleg rémesen jól nézett ki benne, és ezt pontosan fel is mérte. Álnokul tettem egy kontraproduktívnak szánt megjegyzést, hogy esetleg elég lenne csak a nadrágot megvenni, de addigra már kicsúszott a száján a „hordanám” kifejezés, így az öltöny „kifizetésre és hazavitelre került”.
Az öltönypróba közben rendületlen nyugalommal dobtam vissza a nyolcéves lányom által odahordott csodás ruhadarabokat, amikre okvetlen szüksége lett volna: a bőrdzsekitől a flitteres harisnyán át a szögekkel kivert farmerkabátig. Épp nagyon elégedett voltam magammal mint következetes szülővel, amikor előbújt egy farmer kezeslábasban, ami tényleg a világ legfeleslegesebb és legunpraktikusabb ruhadarabja, de egyszerűen ANNYIRA cuki volt benne, hogy ugrott a következetes szülői pedagógia.
A nagy áruházban, ahol az iskolakezdési utalványokkal fizettem, külön kellett csoportosítani a tanszert, a ruhaneműt meg az élelmiszert, ezeknek a beblokkolásával tízezer forintonként meg kellett állni, hogy a megfelelő utalványok használhatóak legyenek, és mindig újrakezdtük a sort… El sem hiszem, annyira abszurd ez az online pénztárgépek világában. Igyekeztem többször elnézést kérni a mögöttünk feltorlódott sor haragosabb tekintetű tagjaitól.
Az iskolai listákról egyre több tételt húztam ki, közben megtankoltam, és vettünk kaját a macskának. (Alkalmam volt elismételni, hogy „ki hallott már olyat, hogy egy macskának külön kaját kell venni? Gyerekkoromban ez biztosan nem így volt!”) Vásároltunk ajándékot a szombati gyerekzsúrra (ki az, aki szeptember másodikán rögtön gyerekzsúrt tart?!), tökgyalut a kertben tömegével tenyésző zöldségek lefagyasztásához. Bevásároltunk glutén- és tejmentes élelmiszerekből, és meg is etettem a bandát, mert persze halaszthatatlanul éhesek lettek, gyakorlatilag csaknem éhen haltak, kár is lett volna próbálkozni az otthoni ebédmaradék felemlegetésével.
Később otthon mindent elpakoltunk, a kicsinek rögtön be is kellett kötni a füzeteit, a nagyot elvinni vezetés-órára, a középsőt az első vívóedzésre (nem lehet elég korán kezdeni a sporttanévet), mosás, teregetés, vacsorafőzés, mosogatás, blablabla. Mit mondjak, nem a romantikus estét tervező férjem napja volt: ahogy elkövettem azt a taktikai hibát, hogy vízszintesbe helyeztem magam, azonnal el is aludtam.
És most, ezen a nagyszerű héten van négy napom, hogy szimpla cégvezetéssel és projektmenedzsmenttel töltött munkaidővel kiheverjem ezt az egy nap láthatatlan munkát. Alig várom.
Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>