Szoptatás, apaszemmel

A férfiak nem nagyon beszélnek a szoptatásról; az látszólag teljes mértékben női, anyai feladat. Földy Ferenc azonban még előadást is tartott erről a Parlamentben, ahol elmondta: a szoptatással kapcsolatos érzései egy fényképhez kötődnek: egyszer munkából hazaérve meglátta és lefotózta a feleségét, karjaiban a kisbabájukkal. „Azt a pillanatot, ahogy a jelenlétüket körülölelte egy végtelenül meghitt hangulat, a nyugodtság és az intimitás atmoszférája, az éltető táplálás, az anyatejet adó és kapó együttes öröme. Ezt a szoros együttlétet édesanya és gyermeke között jelenti számomra az anyatejes szoptatás, amiért örömmel dolgozom, szívesen segítem őket, hogy a lehető legtöbbször legyenek így együtt” – vallotta az édesapa.

Dr. Földy Ferenc

– Egy kisbaba születése nemcsak örömet jelent, senkinek nem egyszerű megtalálni új helyét a családban, az apának különösen. Ön hogyan élte meg ezt az időszakot?
– Az első gyermekünk születése – ahogy a másodiké is – extatikus élményt jelentett, boldogsággal töltött el, ahogy kibújtak és hozzájuk érhettem. Új helyem a családban a büszke, boldog családfőé volt. Kezdetben.

Ahogy azonban rutinná váltak a napi körök, és hétköznapivá szürkült a fáradtságtól mindaz, ami addig felvillanyozott: sokszor csak egyszerű sofőrnek éreztem magam, ahogy hozom és viszem őket A és B pont között.

Mindez persze érhető, hisz a picik az első hónapokban az édesanyákra vannak utalva; az ő szerepük ekkor szinte kizárólagos. Apaként türelmetlenül vártam, hogy mikor focizunk már és mikor nevetünk hangosan nagyokat. Mikor ülünk le beszélgetni komoly témákról, mint férfi a férfival? Ahogy teltek a hetek és hónapok – különösen a második gyermekünknél, Máténál –, kezdtem belejönni a kisbabás életbe, találtam feladatot, és már tudtam, hogy mit kell tennem. Főleg abban segítettem, hogy a nagyobbik nyugton hagyja a kicsit. Az óvoda nélküli nyári időszakban például tehermentesíteni tudom az anyát és a picit a nagyobb gyermek nyüzsgésétől. Közös programokat csinálunk: leviszem a játszótérre, vagy elutazunk jó messzire, például a nagyszülőkhöz – a mi esetünkben 250 kilométerre, Zemplénbe.

Fontos, hogy töltsünk minél több időt kettesben a nagyobb gyermekkel, és ahogy az édesanya és baba kapcsolata, úgy ez idő alatt az édesapa és a nagyobb gyermek kapcsolata is szorosabbá válik.

– A kisbaba, a szoptatás viszonylag sok egyedüllétet és bizonyos fokig helyhez kötöttséget is jelent – az egész család, de elsősorban az édesanya számára. Miben tudott felesége támasza lenni ilyenkor?
– Apa-kollegáimnak mondhatom: sok apró praktikával be lehet kapcsolódni, amivel támogatni tudjuk a szoptatást. Ilyen a logisztika – ehhez mi, férfiak nagyon értünk, legalábbis így gondoljuk. Az első a víz hiánya és pótlása. Az édesanya szoptatáskor gyorsan szomjassá válik, de felállni nem tud, mi viszont tudunk segíteni azzal, hogy viszünk neki egy pohár vizet, vagy időben odakészítünk egy palack ásványvizet. Hasonló helyzet, ha a szoptatás közben valamire szüksége van: telefon, pelenka, gyógykrémek, bármi. Fontos, hogy ott legyünk és lefoglaljuk a babát, amíg az édesanya előkészül, mert ehhez idő kell, a kicsi pedig rögtön enni akar. Feladatunk lehet abban is, hogy a „helyhez kötöttséget” enyhítsük.

Dr. Földy Ferenc családja

 

Amikor együtt ügyeket intézünk, bevásárolunk, lényeges, hogy időre hazaérjünk, mert menetrend szerint jön az éhség, és amíg fejni kellett az anyatejet, addig ezt csak otthon szerettük megoldani. És fontos az is, hogy a munkából időben hazaérjünk, mert akkor tud a párunk kimozdulni és megtenni, amit csak ő tud.

Segíteni tudunk a bevásárlásban, hogy addig is nyugodtan otthon lehessenek együtt a picivel, és abban is, hogy a szükséges helyekre – védőnőhöz, gyermekorvoshoz, gyógyszertárba – „háztól házig vigyük” őt. Segítség lehet a kicsik büfiztetése is. Külön érdemes megemlíteni a nem otthoni szoptatás támogatását. Ha jó idő van, és piknikezünk vagy nyaralunk, hasznos a strandsátor. Könnyen nyitható, és eltakarja a benne szoptató édesanyát az illetéktelen tekintetektől. Beszerezhetünk napvédőt is az autóra: létezik egyszerű, az oldalablakokra könnyen felrakható napvédő, aminek kettős gyakorlati haszna is van: árnyékot ad és mindent takar, hogy lehessen az autóban is a kényelmesen szoptatni. Figyelhetünk arra is, hogy árnyékos parkolóhelyet keressünk, vagy a nap sugarait saját „széles vásznú” hátunkkal is kitakarharjuk. Ahol pedig sok a felesleges anyatej, és van kinek átadni, az apa segíthet a szállításban.

– A szoptatás nem mindig megy azonnal, és nem feltétlenül kellemes élmény, járhat fájdalommal, kudarcélményekkel. Ön miben tudott segíteni a feleségének?
– Amikor először próbálta szoptatni első gyermekünket, nem sikerült. De nem keseredett el, gondolta, majd a következő alkalommal sikerrel jár, aztán amikor sokadjára sem találták a közös hangot, kicsit megijedt.

Ekkor jött a szoptatós nővér, aki biztatás helyett közölte, hiába próbálkozik, mert „ezzel a mellel úgy sem fog tudni szoptatni”. Rettenetesen megalázó volt. Ráadásul a főváros egyik legjobbnak mondott szülészetétől több támogatást vártunk volna.

Másfél napig folyamatosan azzal stresszelték, ha nem tud szoptatni, cukros vizet és tápszert adnak neki. Bíztattam és kértem, ne is foglalkozzon ezzel. Aztán hála Istennek, még a kórházban jött egy idős, tapasztalt védőnő, aki segített, megmutatta, hogyan érdemes próbálkozni, bíztatta, és ennyi elegendő volt ahhoz, hogy percek alatt sikerüljön. Nagyon hálásak vagyunk neki. Így végül Ádókát 16 hónapig bőséggel tudta etetni anyatejjel. A második babánknál, Máténál már volt annyira rutinos, hogy elsőre sikerült szoptatni. Olyannyira, hogy mindenki meglepetésére nagyobb súllyal távozott a kórházból, mint amennyivel született.

– Sok apa érzi úgy, hogy ki van rekesztve az anya-baba szimbiózisból. Érzett féltékenységet amiatt, hogy nem jutott önre elég idő, és a szeretett nő testét más birtokolja?
– Igen, éreztem, de nem féltékenységet, inkább figyelemhiányt. A féltékenység furcsa dolog, elhiszem, hogy ez is felmerülhet egy apukában, de nálam nem. A baba félig én is vagyok, neki mindent megadnék. Minden az övé is, ami az enyém. Az anya és a hozzá fűződő kötődése pedig az övé, nem az enyém.

Részleges vagy szinte teljes figyelemhiányt azonban valóban éreztem, mert a baba előtti korszakhoz szoktam, ahhoz hasonlítottam.

Megszoktam azt, ha szeretnék valamit mondani, akkor csak rám figyel a párom. Nem kell, hogy hosszú idő legyen ez, de fontos számomra az együtt töltött idő, a fókusz. Meg kellett szokni az új felállást, jobban kell időzítenem azóta.

– Egyre több pszichológus állítja: az anyai kötődéshez hasonlóan fontos az apai kötődés, a gyakori testi kontaktus, ami nem pótolja, de kiegészíti az anyáét. Ezzel kapcsolatban milyen élményei vannak?
– Feledhetetlen élmények! Az első ilyen, amikor az elsőszülött gyermekünk ujjacskájával hozzám ért. Akkor, bár épp ültem, mégis úgy éreztem mintha méterekre hátra dobott volna a falnak az érintés, úgy megütött. Utána még egy bő órát tarthattam a kezemben – amíg anyát „hímezték” – az általam csibemelegítőnek nevezett fény körül sétálva. Ekkor alakult, kezdődött a nagyobbik fiúval a testi kapcsolat. Visszaemlékszik rá, mert szükséges a számára, hogy ha valami nagyobb baja van, felvegyem, és a szívem lüktetését hallgassa – ez mindig megnyugtatja.

Dr. Földy Ferenc családja

 

A másik a babapára. Gyakran előfordult, hogy délután, munka után hazaérve, még ingben a kanapéra heveredtem, és a hasamon, mellkasomon fekve tartottam újszülöttünket. A testi kontaktus békéje, monoton szívlüktetésem elaltatta rajtam, engem pedig ő, ahogy figyeltem. A magunkhoz téréskor vettem észre, hogy a babapára ott van az ingemen.

Erre akkoriban felhívták a figyelmemet, hogy élvezzem ki, mert ez egy semmihez nem hasonlítható illat, és nem tart örökké, elmúlik, elillan hamar. És pont így volt.

– Az egyik legviccesebb tévhit: az apa söre segíti a tejelválasztást. Mit gondol ezekről?
– Nem hiszek ezekben, de humorosnak tartom, persze. Egy biztos: mindkét gyermekünk megszületése után barátaimmal nem vicceltük el, hanem nagyon komolyan vettük a tejfakasztó összejövetelünk kihívását. Annyira, hogy bár fiúbabáink születése miatt legényköszöntőnek is nevezhettük volna, azok közül, akik részt vettek rajta, sokan azóta is legénybúcsúszintű eseményként emlékeznek rá.

Földy Ferenc: „Az interjút fejlődéslélektannal is foglalkozó, napokban elhunyt édesapám, dr. Földy Ferenc neveléspszichológus emlékének ajánlom.”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti