Egyforma nevelés – különböző gyerekek? – Az „Egy cipőben” című filmről pszichológusszemmel

Anya nélkül

Adott egy testvérpár, akik még szándékosan sem különbözhetnének ennél jobban. Maggie gyönyörű, szőke hajú, hosszú combú, karcsú lány, akinek egyetlen mosolyától elalél minden férfi. Tudja is magáról, hogy milyen hatást gyakorol rájuk, s nem habozik ezt minél többször kihasználni. Ingyen italok, kósza pásztorórák, carpe diem életérzés. Az életében semmi stabilitás: nincs állandó lakhelye, képtelen egy állást huzamosabb ideig megtartani, abszolút üresfejű, buta libának tűnik, aki a környezetén élősködik. Rose ezzel szemben céltudatos, egyetemet végzett, komoly nő. Rendes állása van, mondhatni a munkájának él, látástól vakulásig az irodában robotol, s már-már olyan szürkének tűnik, mint a kosztümök, amiket visel. Nem egy kimondott szépség, nincs önbizalma, a magánélete pedig kész katasztrófa. Mindennek tetejében még csélcsap húgát is neki kell istápolnia, annak minden problémája az ő vállát nyomja.

A testvérek között komoly konfliktus támad, amikor Maggie nem tud parancsolni az ösztöneinek, s olyan dolgot tesz és mond, amivel vérig sérti a nővérét, s akkora árkot ás köztük, amit nem lehet csak úgy betemetni. Hirtelen nem számíthatnak egymásra többé, ami azért elszomorító, mivel ők ketten jelentették egymás számára a családot. Ugyanis a háttérben mindenféle lappangó, elnyomott, elfojtott titkok lebegnek, ki nem mondott, elhallgatott katasztrófák: egy távolba vesző nagymama, egy gyenge, alárendelt apa, egy szurkálódó, távolságtartó mostoha, és a „bezzeg” mostohatestvér, valamint egy halott anya emlékképe. Ezek a családi terhek eltérő módon hatottak a testvérek életére, így természetes, hogy a konfliktushelyzetet is merőben más módon kezelik. Maggie rég nem látott nagymamájához menekül, hogy kissé fellélegezhessen, s ott nem várt segítséget kap, igazi támogató, bátorító környezetbe kerül, ahol az önmegvalósítás nem csupán ábrándkép többé.

Végre részesülhet abban a tükröző figyelemben, egyfajta másodlagos anyai szeretetben, amit elhunyt édesanyjától a testvérével egyetemben sohasem kaptak meg. Shirley McLane lubickol ebben a nagymama szerepben. Valószínűleg sokan szeretnének egy ilyen karakán nagymamát, aki érzelmi biztonságot teremt, ugyanakkor gatyába ráz, és nem hagyja, hogy az ember lánya belesüppedjen az önsajnálatba. Nem oszt mindentudó tanácsokat, csak iránymutatást, és hagyja, hogy mi magunk bogozzuk ki a csomókat.

Egyforma nevelés – különböző gyerekek

A képernyő előtt ülve azt is megláthatjuk, hogy mennyire igaz a mondás, miszerint ha egy családban valamelyik fél elkezd változni, az a többiekre is kihat. Maggie és Rose változik, és megmutatják nekünk, hogy bizony a kilónyi önbizalom és szépség, vagy a fegyelmezett munkaerő és sikeres karrier mögött is meghúzódhatnak sérelmek és gyengeségek, csak vannak, akik jobban tudják ezeket palástolni, illetve személyiségüktől és szocializációjuktól függően más módon rejtik véka alá a bensőjükben tátongó bizonytalanságot.

A film remekül bemutatja, hogy két édestestvér mennyire különbözhet egymástól, annak ellenére, hogy ugyanazon családban nevelkedtek, hasonló genetikai állománnyal rendelkeznek és azonos elvek mintájára nevelték őket.

Bár ugyanabba a családba születtek, az őket körülvevő légkör eltérően alakul. Fontos tudni, hogy ugyanazon történések különböző életkorokban másként hatnak ránk, illetve a szülők is másképpen viszonyulnak gyermekeikhez azok személyiségétől és születési sorrendjétől függően. Így a már csecsemőkorban is megjelenő személyiségbeli különbségek az idő során még tovább erősödhetnek a kezdetekben megmutatkozó temperamentumvonások, illetve a testvérsorban elfoglalt hely eredőjeképpen.

Nagy testvér és kis testvér

Rose iskolapéldája annak, amit a kutatások és szakkönyvek az elsőszülött gyermekek személyiségvonásaival kapcsolatban megfogalmaznak: komoly, felelősségteljes felnőtté válik, tökéletességre törekvése és maximalizmusa határozza meg mindennapjait, ugyanakkor kapcsolataiban gyakran szorongóan, félénken, bizonytalanul viselkedik. Mindennek az lehet az oka, hogy az első gyermek születésekor a szülők még tapasztalatlanok, így szorongásuk és bizonytalanságuk a gyermek személyiségfejlődésére is hatással van. Ezenfelül az elsőszülött gyermekkel kapcsolatban számos olyan elvárás él a szülők fejében, amely a kisebb gyermekek születésekor már nincs jelen, illetve a legnagyobb gyermeket előszeretettel bevonják a kisebbek nevelésébe, így hamar koravén felnőtté válik, különösen abban az esetben, ha a szülők komoly lelki problémákkal küszködnek, ahogyan Rose szülei is. Rose, annyi más elsőszülötthöz hasonlóan, nem akar csalódást okozni a szüleinek, felelősséget érez a húga iránt, és ezek az érzelmek határozzák meg az életét.

Kép

Részlet az Egy cipőben c. filmből

Ezzel szemben Maggie a család legkisebbjeként éli mindennapjait, sokkal lazább, viselkedése kevésbé beszabályozott, ami mögött az eltérő, jóval magabiztosabb szülői viszonyulás húzódik meg. Ugyanakkor nehezen önállósul, hiszen ő a kicsi, akit a szülők, illetve a család összes tagja elkényeztet, még a széltől is óv, akire mindenki gyermekként tekint, így nem csoda, hogy nehezen talál rá céljaira, illetve képtelen megvalósítani azokat, mivel megszokta, hogy bármilyen probléma adódjon is, valaki mindig intézkedik helyette.

Szülőként érdemes odafigyelni ezekre az apró buktatókra, és gondot fordítani arra, hogy az elsőszülött gyermeket ne terheljük túl, ne pakoljunk rá túlzott felelősséget, illetve ne várjuk el tőle, hogy kis felnőttként viselkedjen, hadd legyen neki is felhőtlen gyermekkora.

A kisebb gyermek nevelésekor érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a helyzetével járó nagyobb szabadság mellett ő is kivegye a részét a feladatokból, és találjon olyan célokat, amelyekben sikereket ér el, amelyekért megdicsérhetjük és megerősíthetjük abban, hogy ő is képes önállóan megfelelni az élet kihívásainak.

Testvértükörben

Ahogy Rose és Maggie szép lassan rátalál önmagára, a közöttük lévő szakadék fokról-fokra egyre kisebb lesz, a különbségeik pedig szép lassan eltünedeznek. Egyre jobban közelednek valami eredő középponthoz, s mindjárt jobban átlátjuk, miért is, hogyan is testvérek ők. A változás közepette Maggie rátalál arra a testhezálló munkára, amelyet szívesen és jól csinál, Rose-t pedig elkezdjük szépnek, értékesnek, pótolhatatlannak látni, s közben szép lassan a múlt kirakós darabkái is a helyükre kerülnek. Mindez persze nem varázsütésre történik, amolyan hollywoodi stílusban, hanem igazán átérezzük, mennyire problémás az egyikük vagy a másikuk, ők is tudják ezt magukról, mégis ezzel együtt és ezen felül jó testvérek, legjobb barátnők, és ezt a köteléket semmilyen őrültség nem írhatja felül.

Mert bizony a testvérek között óhatatlanul felmerülhetnek feszültségek, féltékenység, rivalizálás és versengés. Szülőként olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy katasztrófaként tekintsünk ezekre a helyzetekre, pedig elkerülhetetlenek, mivel a testvérkapcsolatban tanuljuk meg, hogy miként lehet egy fontos, egyenrangú viszonyban (együtt)működni, hogyan viszonyulhatunk a másik félhez, illetve melyek azok a határok, amelyeket érdemes tiszteletben tartanunk.

A baráti kapcsolatok is gyakran a testvérkapcsolatok mintájára formálódnak, a közös játék, feladatvégzés, bandázás, versengés, összefogás és együttműködés során alakul ki, hogy miként fogunk ezekben a későbbi egyenrangú kapcsolatokban megnyilvánulni.

A kutatások eredményei szerint a számunkra fontos személyekkel hasonlóképpen kommunikálunk, mint ahogyan azt a testvérünkkel/testvéreinkkel tapasztaltuk, csak némileg finomabban, óvatosabban, hiszen ezekben a viszonyulásokban nincs meg a testvérkapcsolatnak az a biztonsága, amely miatt feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy olyan dolgokat is megtegyünk, amelyeket egy idegennel szemben soha nem engednénk meg magunknak. Ugyanis mélyen legbelül mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy bármi történjék is, a testvérünkre minden körülmények között számíthatunk, hiszen a vér soha nem válhat vízzé.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>