A megszépítő nagycsalád

Relaxálj!

Úgy ítéltem meg, hogy kivételesen egy fürdő is belefér. Annál is inkább, mivel napról napra egyéni csúcsokat döntök zuhanyozási részidőm javításával (ezt főként szurkolótáboromnak köszönhetem, akik nem a bírónak, hanem nekem anyáznak odabentről sürgetően), és csak távoli emlékeimben él, milyen megnyugtató is tud lenni egy forró habfürdő.

Néhány perc után kisfiam jelenik meg az ajtóban, hogy vízi játékokkal lásson el, majd látva, hogy én nem tudok élni a lehetőséggel, titanikosat kezd játszani a „jéghegyek” között.

A hangeffektekre a lányok is kiszállingóznak, ki babát akar fürdetni, ki horgászni szeretne, a fürdőszoba zsúfolt közfürdőhöz kezd hasonlítani, ezért a habfürdőzés gyorsasági rekordját is felállítom, mert biztonságosabbnak tűnik a kád száraz feléről, felöltözve koordinálni az eseményeket.

Szabadulj meg a fölöslegtől!

Miután mindent és mindenkit szárazra törlök, bekapcsolom a tévét, hogy immár magányosan is elvonulhassak a fürdőszobába. Okoz némi vitát, hogy lányom szerint a borotvás gyilkost kellene megnézni, mert azt mondják, az nagyon kúl, de végül a Hófehérke győz (méreggel mégiscsak gyerekbarátabb a gyilkolás). Bemegyek a fürdőszobába, hogy zárt ajtók mögött én is keressek egy borotvát, a már említett szoknyahossz miatt. Drámai hatást váltok ki, amikor negyedórával később belépek a nappaliba, arcomon a zöldes-szürkés pakolással. Ugyanis a képernyőn épp most változik át a gonosz királynő szipirtyóvá.

Kisebbik lányom sikításban tör ki, kisfiam pedig körbetáncol: „Itt a banya!”

Az ezt követő kollektív manikűr és pedikűr hamarosan workshop jelleget ölt. A lányokat főként a körömlakk hozza lázba, természetesen rajtuk is ki kell próbálni, kisfiam pedig azután érdeklődik, hogy most majd kisebb leszek-e, hogy lereszeltem a sarkamból. E tevékenységeket ritkán végzi az ember közönség előtt, az eredményen ez meg is látszik. A manikűrözés véresen komoly lesz, utóbbi miatt kisfiamnak néhány évre el is megy a kedve a körömvágástól.

Pótold, ami hiányzik!

Az arcradír nem tette meg a kellő hatást, de kencéket nem volt időm beszerezni, a hűtőszekrényből remélek segítséget.

Kép: Unsplash

Amikor már épp kikeverem a tuti tojáspakolást, bekukkantó kisebbik lányom olyan csillogó szemekkel kiabálja be a többieknek, hogy „anya sütit csinál!”, hogy végül kuglóf lesz belőle.

Találok azonban egy banánt, ami állítólag szintén csodát tesz, sajnos azonban túl érett lehetett, mert nem a kellő hatást érem el vele. Közben készítek pár szendvicset is, és felszeletelem a kiváló bőrnyugtató és pórusösszehúzó hírében álló uborkát, de mire visszajövök a telefonálásból, hűlt helye. A gyerekek kolbászos szendvicséről kell visszakunyerálnom néhány kissé már fokhagymaszagú karikát.

A sminkelésnél természetesen minden dobozt ki kell nyitni és megmutatni, mi mire való. Hogy ne kerüljenek egyre vastagabb rétegek az arcomra, a kezünkön próbálgatjuk őket (amiről persze később megfeledkezem, de szerencsémre a kesztyűtartóban mindig van popsitörlő).

Az elegancia a részletekben rejlik

Induláskor nagylányom titokzatos mosollyal áll elém, és egy kartonpapírból készült, tűzőgéppel rögzített, ajándékkötöző pánttal ellátott táskát nyújt át, amelyet cicák és virágok díszítenek.

Hallotta, ugyanis, amikor a telefonban azt mondtam a barátnőmnek, hogy nincs táskám a ruhámhoz, hát készített egyet.

A meghatottság jót is tesz kissé erősre sikeredett sminkemnek, én pedig látványosan lecserélem a táskát (férjem csempészi pár perc múlva utánam a sajátomat).

A partin egyébként nagy sikerem volt, kaptam két ajánlatot is, az állásajánlattal éltem is, a másikkal nem. Külön megdicsérték a „különleges parfümömet”. Csak a fokhagyma–banán–popsitörlő kombó lehetett…