„A kommunizmus olyan, mint a szesztilalom: jó ötlet, csak nem működik”
Vannak színházi előadások, amelyek mélységes nyomot tudnak bennünk hagyni. De mitől függ, hogy kinek mi ér el a szívéig? A Szovjetunió és a kommunista világ ma már történelem, annak ellenére, hogy sokunknak még vannak személyes emlékei nemcsak a „baráti” szocialista országokról, de a szovjetbirodalom összeomlásáról is.
Az Örkény Színházban játszott „Secondhand – Szovjetűdök” a személyes történelem felmutatásával hozza közel ezeket az időket. Annyira közel, hogy az már fáj. Hol a torokszorítás fáj, hol a nevetés. Egy abszurd világ, amely mégis annyira ismerős – és ma is itt kísért a hétköznapjainkban, a kapcsolatainkban, az üzleti ügyeinkben, talán még az ünnepeinkben is. Az előadás a fiction és a non-fiction határán táncol: a Nobel-díjas írónő, Szvetlana Alekszijevics szövegei valós interjúkon alapulnak, amelyeket az egykori Szovjetunióban élt emberekkel készített. Ahogy a színházi képeket nézzük, mégsem jut eszünkbe, hogy csak történelem, amit látunk: az eleven emberi sorsok közvetlenül érintenek meg. Ettől olyan nehéz az édesapával (Csuja Imre) lenni, aki hétéves kislányát a csernobili katasztrófa miatt veszítette el, és úgy beszél hozzánk, mintha gyónna. Egy görög sorstragédia nem tud fájdalmasabb lenni, mint az ő néhány perces vallomása a vállán cipelt ajtóval, amire halott gyermekét fektette.
Erősek a képek, erőteljesek a szavak; nem is bírja mindenki: aki kosztümös darabra vágyik, „igényes nyelvhasználatra”, elringató történetre, az fel fog szisszenni (mint a mögöttem ülő hölgy annyiszor): „Ez felháborító!”.
Valahogyan a felszisszenőnek is igaza van: igen, felháborító, hogy ez az abszurd világ mérgezte annyi ember életét, fojtotta meg az emberséget.
Mire utalhat a Secondhand főcím? A színpadi látványhoz végig a használt ruhák elborzasztó halma ad alapot, ebben gázolnak a szereplők, ebből emelkednek ki a hol prózában, hol énekszóval, hol rappel elmondott és eltáncolt történetek. Bűzlő mikrovilágok, amelyek hatása ma is belengi egész Kelet-Európát. Legerősebben talán akkor szembesülünk ezzel, amikor a sikeres üzletasszonnyá vedlett egyedülálló nő (Csákányi Eszter) sikermonológját hallgatjuk: abból kovácsol értéket, hogy hiányzik a melegség, a bizalom, az elköteleződés az életéből. Helyette van siker és hangzatos hazugságok. Az ő egyéni sorsán keresztül ráismerhetünk mai társadalmi betegségek gyökerére is. Csákányi Eszter egy típust jelenít meg, mégis az egyéni alakítás ereje viszi át az embertelenség üzenetét. Itt kell hozzátennem, hogy az előadás sok pontján úgy nevetünk hangosan, hogy közben pontosan tudjuk, durva embertelenség, amit látunk.
Nevetünk a Gulágon egykor normában gyilkoló „szakmunkás” brutális nyelvezetén, ember alatti figuráján, de közben átéljük a döbbenetet is. Sokkal több ez az egész, mint történelmi ismeretterjesztés az új nemzedékek számára, akik már a rendszerváltás után születtek. Mint ahogy az írónő Nobel-díja is annak szólt, hogy a szövegei sokkal mélyebbre mennek, mintsem az egyszer megtörtént elbeszélése – pedig az sem kevés.
Az Örkény előadása óriási erővel hozza ki a színpadra és változtatja átélhetővé az összeomlás, a széthullás történeteit.
A túlélés legfontosabb eszköze, a humor végig segít nekünk, nézőknek, hogy kibírjuk. 1 óra 50 perces a darab, szünet nélkül – utána azonban még érdemes egy nagyot sétálni, hagyni leülepedni az élményeket. A képek és az erős mondatok („A kommunizmus olyan, mint a szesztilalom: jó ötlet, csak nem működik.”) úgyis velünk jönnek.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>