Nem csak fegyelmezetlen – hogyan ismerjük fel az ADHD-t?

Balázs nyolcéves, harmadik osztályba jár. Már kicsi korában érezhető volt, hogy gyakran nyugtalanná válik, mozgásigénye hatalmas. Feltűnő volt az is, hogy idősebb testvérénél rosszabbul viseli a kudarcot, „felháborodik” apróságokon. Megesett, hogy hiába szólongatták, úgy tűnt, mintha nem is hallaná. Később az óvónő is jelezte, hogy a fiúval problémák vannak, finoman szólva öntörvényű.

Nem érdekelték a játékszabályok, nem törődött a tiltásokkal.

Nemcsak az óvónővel viselkedett így, hanem csoporttársaival is, így velük is gyakran összetűzésbe került. A problémák az iskolában fokozódtak: Balázs hiába volt okos, képtelen volt végigülni egy órát, nem tudott figyelni, egyfolytában mocorgott. Amikor tudta a választ a tanár kérdésére, de nem őt kérdezték, egyből indulatossá vált, bekiabált. Kereste a feltűnést, szinte minden eseményt egyből kommentált. Egy idő után az iskola jelezte: Balázsnak segítségre lenne szüksége, mert ha a helyzet nem változik, képtelen lesz tartani a lépést a többiekkel, és az órákat is zavaró viselkedése miatt komolyabb szankciókra lesz szükség. Ekkor vitték a szülők pszichiáterhez, aki a vizsgálat után közölte: ADHD-ról, azaz figyelemhiányos hiperaktivitási zavarról van szó.

Története korántsem egyedi, a zavart sokszor még ma is későn ismerik fel. Olyankor, amikor már az iskolában okoz bajt, és a tanulás rovására megy.

Keressük az okokat

A köznyelv által hiperaktivitásnak nevezett zavar a leggyakoribb gyermekpszichiátriai kórképek egyike, elsősorban a viselkedéskontroll zavarának tekintik. „Tünetei a gyerekek 90 százalékánál jelentkezhetnek, ám a hiperaktív gyerekeknél azok tartósak és egyszerre érzékelhetők. Ez pedig komoly különbség” – mondja Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológus, krízisterapeuta. Hozzáteszi, hogy a probléma az iskolásoknak körülbelül öt százalékát érinti, fiúknál háromszor gyakoribb, mint a lányoknál. Előfordul, hogy a zavar tünetei serdülőkorban enyhülnek, de a jellemzőbb, hogy miután a probléma az egész gyerekkort végigkíséri, valamilyen szinten felnőttkorban is megmarad.

A kiváltó okokról még ma is csak feltételezések vannak.

Jelenleg annyit tudnak, hogy a zavar több tényező együttes fennállása miatt alakul ki. Ezek közül az egyik a biológiai háttér, a másik a szociális környezet hatása, így például a rosszul működő család, a harmadik pedig a magas stresszhatás. A kutatások a hiperaktivitás hátterében egyértelmű genetikai okokat nem találtak.

Felmentett színezékek

Korábban voltak olyan feltételezések is, hogy egyes színezékek okozzák a zavart. A kérdést alaposan fel is térképezték, és bár a vizsgálatok nem mutattak ki egyértelmű kapcsolatot az adalékanyagok és az ADHD között, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság három színezéknél – a kinolsárgánál (E104), a narancssárgánál (E110) és a neokokcinnál (E124) – csökkentette az elfogadható napi beviteli szintet. Előírták azt is, hogy az ezeket tartalmazó élelmiszereken olyan feliratnak kell szerepelnie, amely azt rögzíti, hogy a termék a gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat. Ezt annak ellenére kell feltüntetni a csomagolásokon, hogy bizonyított összefüggés nincs. Ezeket az adalékokat ma már nem is nagyon alkalmazzák, ugyanis a gyártók többsége eleve mellőzi a hírbe hozott színezékeket, helyettük pedig természetes növényi kivonatokat használ.

Kép

Kép: Freepik

Nem szabad legyinteni

Bár az ADHD nem betegség, hanem az „átlagostól” való eltérés, mindenképpen kezelni kell, mind otthon, mind az iskolában. Ha ezt nem teszik meg, a gyerek egyre rosszabb helyzetbe kerül, a folyamatos negatív visszajelzések és korlátozások miatt pedig súlyosan sérül az önértékelése és az önbizalma, ami további viselkedés­zavarokat okozhat.

A közösségben szerzett kudarcok és a kirekesztettség érzése depresszióhoz, illetve szorongáshoz is vezethet. Viszont ezek az állapotok eltérnek a felnőttkori jellegzetességektől, leggyakrabban a gyerekek agresszív reakciói, súlyos és gyakori konfliktusai hívják fel rájuk a figyelmet. Komoly problémát okozhat az is, hogy a gyerek akaratát gyakran folyamatos, bármi áron történő ellenkezéssel akarja érvényesíteni, így képtelenné válik arra, hogy közösségekben boldoguljon. Az ilyen jellegű problémák mögött álló ADHD-t gyógyítani egyelőre nem tudják, csak kezelni, és még azzal kapcsolatban is komolyak az indulatok. Gyógyszeres kezelésként leginkább olyan stimuláns készítményeket adnak, amelyek nyugtatólag hatnak és fokozzák az iskolai teljesítményt, csökkentik az agresszív megnyilvánulásokat. Mivel a gyógyszer hosszú távú hatása kérdéseket vethet fel, alkalmazásakor minden esetben gyermekpszichiáterrel kell konzultálni. Segíthet a viselkedésterápia is, aminél fontos, hogy az a szülőkkel és a közvetlen környezettel együtt történjen. Mikéntje minden esetben egyedi, a pszichológus és a pszichiáter mindig egyénre szabottan állít össze megfelelő terápiát.

Erőpróba a családnak

A megfelelő kezelés amiatt is fontos, mert az ADHD a családnak is nagy erőpróbát jelent. Például gyakori, hogy a gyerekek nevelési nehézségei, illetve az azzal kapcsolatos bonyodalmak párkapcsolati konfliktusokat vagy akár komoly vitákat is okoznak. Sokszor előfordul az is, hogy valamelyik szülő „bűnbakká” válik. Pláne, ha a gyerek problémája valamilyen szinten benne is felfedezhető. A bajokat tetézheti, ha a szülők a gyerekkel szemben teljesen eszköztelenné válnak, és nem látnak más megoldást, csak az amúgy eredménytelen kritizálást, korlátozást és büntetést. Gyakran okoz nehézséget az is, hogy a hiperaktív gyerek felügyelete próbára teszi a szülőket, nemritkán jó fizikumot és végtelen türelmet, esetenként kötélidegeket igényel. A hiperaktív gyerekkel ugyanis mindig történik valami, könnyen kerülnek bajba, gyakran éri őket baleset. 

A szülők pihenni csak keveset tudnak, nehéz másokat megkérniük arra, hogy időszakosan felügyeljék gyereküket. Pláne, ha a családtagoknak és a barátoknak már voltak ezzel kapcsolatban rossz tapasztalatai, negatív élményei.

Mihamarabb felismerni

A korán elkezdett szakszerű kezelés mindig javít a gyerekek állapotán, a problémát uralhatóvá teszi. Főleg mert a hiperaktív gyerek értelmi képessége és teljesítménye alapvetően jó, sőt kiemelkedő is lehet. Leginkább akkor, ha a feladat egyértelmű, a visszajelzések gyakoriak és azonnaliak, kevés a szabály és az utasítás, az időkorlát pedig rugalmasabb. Ezek a tényezők sokat segítenek a kezelésben is. Vannak úgynevezett szenzomotoros tornák, illetve azok változatai is, amelyek egyénre szabva nagyon hatásosak.

Jó a neurofeedback is, aminek lényege, hogy a fejre elektródákat helyeznek, az érintettek pedig filmet néznek vagy játékot játszanak. Ha az agyhullámokból az érződik, hogy nem figyelnek eléggé, akkor a játék lelassul, viszont, ha figyelnek, megy tovább. Ha a gyerekek jól haladnak, eredményeket tudnak elérni. A lényeg ilyenkor az állandó megerősítés, ami miatt a kicsik végig lelkesek maradnak.

A módszert tesztelték sakkozóknál is, és náluk is kiderült, hogy az ilyen tréningeknek köszönhetően jobban lehet figyelni a játszmákra. Mivel sikerélményt ad, jó hatása van annak is, ha a gyerek sportol. Az érintetteknek terápiára még felnőttkorban is szüksége lehet. „Ilyenkor az önfejlesztő, dühkezelési és magatartás-áttanulási tréningek hozhatnak eredményt, de hasznosak az öninstrukciós feladatok, más néven kognitív terápiák is” – emeli ki Faludi Viktória. Hozzáteszi, hogy a tünetek stresszhelyzetekben, krízisállapotokban ismételten fellángolhatnak, tényleges gyógyulásról emiatt nem beszélhetünk, de panaszmentes állapotról igen. A jó terápia lehetővé teheti azt is, hogy a tünetek pozitív magatartássá alakuljanak, például az érintettek felnőttként sokat utazzanak, sportoljanak.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő!