…és boldogan éltek? Mesehősnők utóélete

Minden ismert és népszerű mese a rossz méltó büntetésével, a jó győzelmével és egy boldognak, kiegyensúlyozottnak mondható élethelyzet kialakulásával ér véget. Hófehérke és Csipkerózsika felélednek és álmaik hercegéhez mennek feleségül; Alice és Dorothy sok kaland után hazajutnak, azaz felébrednek; Piroska megmenekül a farkas gyomrából; Gerda megtöri a Hókirálynő hatalmát; Seherezádé lenyűgözi meséivel a vérszomjas királyt; még a legszomorúbb mese hőse, a kis hableány is tovább él, ha nem is test szerint, de legalább a lelke.

Tizenöt ismert kortárs írónő szövi tovább az ismert mesék történetét, a kötet végén pedig „bónuszként” egy kortárs férfi író alkotja meg női alteregója „meséjét”.

A gondolati játék tehát ötletes, és a megvalósulás is szórakoztató, ám csöppet sem optimista. Úgy tűnik, egyetlen író sem gondolja, hogy mesehőseire még bármi jó és szép várhat a mesék boldog vége után. Hogyan is várhatna, ha megöregednek és meghalnak? A legtöbben eleve kortárs környezetbe helyezték a folytatást, vagy kortárs történetként értelmezték újra a mesét (Rapunzel à la Molnár T. Eszter, A halász nagyravágyó felesége à la Szvoren Edina, Holle anyó à la Kiss Noémi – hogy csak néhány példát emeljek ki.) Ezáltal a mesebeli cselekményt megfosztják az emelkedettségtől, időtlenségtől, hiszen ahová befolyhat a társadalmi kritika, felvillanthatók ironikusan a közállapotok és emberi kapcsolatok, ott helyet már nemigen kaphat az örök érvényűen szép és jó. Visszaköszön a történetekben néhány karikírozott feminista jellemrajz is az elnyomott, férfi előtt meghunyászkodó nőről (Piroska à la Nina Yargekov, Hamupipőke à la Arany Lídia). Ennek az értelmezési lehetőségnek nagy hagyománya van: a feminizmus egyik alapműve például a „Búcsúcsók Csipkerózsikának”, amely leszámol „a hercegüket váró, inaktív nőkkel”. Más szerzők a migrációs válság vagy a közel-keleti háború kontextusába helyezték át figuráikat (Mulan à la Szécsi Noémi, Seherezádé à la Selyem Zsuzsa).

A művek sora az írók lelkületének változatos palettáját festi elénk humoruk vagy kiábrándultságuk foka szerint.

Sorban olvasva a történeteket – amelyek nem mesék, hanem kortárs novellák –, a sok helyen felvillanó humor és irónia ellenére egyre inkább halmozódnak az olvasóban a tragikus élmények, amelyek néhány műben horrorisztikus cselekményekbe is torkollnak (A kis hableány à la Hernyák Zsóka, Hófehérke à la Berg Judit). Kétségtelen, hogy Boldizsár Ildikó kivételével a kötet írónőinek mintha nem lenne sem kedvük, sem érzékük az időtlen mesékhez, amelyekben a valóság elemei szimbólumokká válva nyernek új életet. Sokkal inkább izgatják őket a jelen megbomlott kapcsolatai, emberi viszonyai – és még a meséivel híressé vált Berg Judit sem kivétel ezúttal.

A novellák egytől-egyig színvonalasak, ötletgazdagok, elgondolkoztatók. Különleges ráadás a sor végén az egyetlen férfi, Parti Nagy Lajos műve, a Sárbogárdi Jolán néven írt történet, amely csak saját írói életművéhez, nem pedig ismert meséhez kapcsolódik – de nemcsak emiatt, hanem stílusa által is kilóg a novellák sorából. Parti Nagy rajongói ennek bizonyára örülnek, akik viszont nem kedvelik, bizonyára bosszankodnak rajta. Ám egységbe foglalják mégis a könyvet – a sok íróegyéniség változatos műveit – Szabó Imola Julianna hangulatos illusztrációi.

Szükség volt-e a mesék továbbírására?

Erre az önkéntelenül is felvetődő kérdésre az olvasók habitusuk szerint adhatnak különféle válaszokat. Legtöbben valószínűleg azt felelik, hogy „Miért ne? Hiszen ez izgalmas móka!” – és ehhez csatlakozom én is. Nem adnak hozzá semmit ezek a történetek az életünk sorsfordulóit segítő irodalmi eszköztárhoz (arra ott vannak továbbra is az eredeti mesék), de bepillantást engednek a kortárs írónőket foglalkoztató változatos gondolatokba.

…és boldogan éltek? Mesehősnők utóélete. Szerkesztette Szederkényi Olga. Illusztrálta Szabó Imola Julianna. A kötet szerzői: Arany Lídia, Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Halász Rita, Hernyák Zsóka, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Noémi, Molnár T. Eszter, Nina Yargekov, Rakovszky Zsuzsa, Selyem Zsuzsa, Szécsi Noémi, Szvoren Edina, Ugron Zsolna és Parti Nagy Lajos. Budapest, Cser Kiadó, 2018. 182 o.