Oltás és oltalom – cigánylányok és a HPV elleni fellépés

Ennek okai persze változóak, és hasonlóan a többségi társadalom egészségügyi állapotához, itt is megjelennek objektív és szubjektív szempontok arról, hogy ki és mennyit tehet önmaga a saját egészsége megőrzése érdekében, és mennyire van kiszolgáltatva a saját természetes és mesterséges környezetének, társadalmi helyzetének, hozzáférési lehetőségeinek az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A felelősség kérdése elsősorban az államra hárul természetesen, de sokszor kell azt is megtapasztalnunk, hogy az állam elköteleződése hiábavaló, ha az egyén önmaga nem kíván élni azzal. Éppen ezért kell minden olyan kezdeményezést örömmel fogadni és támogatni, amely során az állam megpróbálja cselekvővé, önmagáért is felelősséget vállalóvá tenni azokat, akiknek sokszor az átlagosnál is nagyobb szükségük van arra, hogy a felkínált lehetőségekkel éljenek.

Két héttel ezelőtt járt le a jelentkezési határidő arra, hogy a 12. életévüket betöltött 7. osztályos lányok számára ingyenes HPV vakcinát lehessen igényelni. Az egészségügyi vezetés a jelek szerint kimondottan elkötelezett ebben a kérdéskörben, hiszen az elmúlt évek során folyamatosan felkínálta ezt a lehetőséget, és jó arról olvasni, hogy nagyon sokan éltek és élnek is vele. Ugyanakkor bennem, a cigány közösségekkel folyamatosan együttdolgozó emberben óhatatlanul is felvetődik ilyenkor a kérdés: vajon elérte-e a meghirdetett kampány a cigány családokat és a cigány leányokat, eljutott-e mindenhova a tanárok, családsegítők, szociális munkások szava? Tudtak-e felelősen dönteni erről a cigány közösségekben, ahol még komoly tabukkal is szembe kell nézni, amikor kényes témákat kellene megérteni és azokban döntést hozni?

2018 őszén járunk, és a nemi érés kérdése a társadalom alsóbb rétegeiben sajnos még mindig olyan témakör, amellyel sokszor nem jól és nem eleget foglalkoznak a szülők és a családok. Beszélni kell arról is, hogy a legtöbb cigány közösségben egyfajta idegenkedés kísérte és kíséri mindezt, amelyet sokáig kulturális sajátosságnak tekintettek. Nem vitatható, hogy a változás mindenképpen szükséges lesz, főleg akkor, ha a buta, maradi gondolkodás elveszi annak az esélyét, hogy valaki az állam által kínált segítséggel – jelen esetben a megelőző oltással – élhessen. Maga a téma viszont annyira intim, annyira egy adott család belső ügye, hogy olyan diszkrét, finom megközelítést követel meg, amely sokszor egyáltalán nincs jelen ezekben a közösségekben és az őket körülvevő környezetben. Nagyon nehéz úgy témává, beszélgetés vagy eszmecsere tárgyává tenni ezeket a gondolatokat, hogy hasonlókkal korábban még nem találkoztak, vagy ha igen, akkor elfordulás, elzárkózás lett a reakció. Pedig sajnos ezzel kell szembesülni. És ez az, amit meg kell haladni, amin változtatni szükséges.

Több vidéki pedagógussal, családsegítővel, szociális munkással is beszéltem az elmúlt hetekben. És bár féltem a válaszaiktól, titkon mégis abban reménykedtem, hogy akadnak olyan települések, olyan cigány közösségek és olyan cigány családok, akik értik és tudják, hogy miről van szó, és saját akaratukból helyes döntést is hoznak. Ha így lenne, akkor az ő példáik odaállíthatók más települések, más cigány közösségek és családok elé. A kapott válaszok szerint nem is hiábavaló ebben reménykednem.

Kiderült, a tanárok többsége örül annak, hogy ajánlhatja a lányoknak, illetve a családjaiknak a HPV elleni védőoltást, és egyöntetűen támogatják a programot. Több roma civil szervezetet és roma nemzetiségi önkormányzatot is találtam, akik szintén tájékoztatnak a kampányról, támogatják a bizonytalanokat, vagy éppen kisegítik a tanárokat abban az esetben, ha a szavuk nem jutna el a cigány szülőkhöz. Leginkább azok a szervezetek érezték át, mennyire fontos erről szólni, amelyeket nők vezettek. Megtudtam, hogy ma már nem teljesen újdonság a cigány közösségekben a HPV-ről és a nemi éréssel kapcsolatos bármilyen más dologról beszélni (pl. a biztonságos szexről), viszont a megfelelő döntéseket még mindig csak kis számban hozzák meg, és sokszor döntenek úgy, hogy azt később megbánják. Mindezeket a folyamatokat én magam is látom a munkám során, és mások is visszaigazolják, akik szintén cigány közösségekkel dolgoznak. Ez is mutatja, hogy tenni, cselekedni kell a témakörben, mert ha lassan is, de el lehet érni valamilyen változást.

Nincsenek számaink, mennyi cigány leány családja kérte a védőoltást. De azt biztosan érezzük a tanárok és szociális munkások véleménye alapján, hogy a számuk minden évben növekszik. Nekünk most csak annyi a dolgunk, hogy nagyon sokat és folyamatosan beszélünk erről, segítünk a köztudatban tartani, valamint megpróbáljuk elérni azt, hogy maguk a helyi közösségek döntsék le a saját tabuikat. Nekünk csak ennek az okát, értelmét kell szolgáltatnunk. A kormánynak pedig folytatnia kell a programot.

Borítókép: Profimedia - Red Dot