Sorozatfüggőség: a Sírhant Művek
Minden korszaknak megvolt a maga nagy műfaja, amivel kifejezte önmagát: a reneszánszban a festészet és az építészet, a tizenkilencedik században a regény, a huszadikban a film volt ez a műfaj – a mai koré pedig a tévésorozat. Ma ebben fejeződik ki a 2000 utáni évek minden fontos gondolata.
Ami annyit jelent: sorozatot nézni a mai, művelt embernek egyszerűen kötelező! (Kötelező olvasmány helyett én a felnőtteknek bevezetném a „kötelező nézlemény” fogalmát - a gyerekeknek nem kell, ők amúgy is nézik.) Baj vagy nem baj, az irodalomnál ma sokkal magától értetődőbb közös műveltségi platform a Trónok harca, a Family guy, az Így jártam anyátokkal, ínyencebbeknek a Mad men vagy a Kártyavár ismerete. A legnagyobb nemzetközi sztárok is szívesen vállalnak szerepet sorozatokban: Jude Law az Ifjú pápa címszereplője, Kevin Spacey (volt) a Kártyavár főhőse, a 2017-es Hatalmas kis hazugságok című minisorozatban Reese Witherspoon és Nicole Kidman, a 18-as korhatáros Éles tárgyakban Amy Adams játszik, és folytathatnám.
A nagy virágzás a 90-es évek végén kezdődött a Jóbarátokkal és a Maffiózókkal, és egyik legnagyobb, megkerülhetetlen klasszikusa lett a Sírhant Művek, ez a csodálatosan mély és megrázó, miközben halálosan(!) vicces drámasorozat. (Eredeti címe: Six feet under… Külön néplélektani tanulmányt érdemelne a magyarok vicceskedő címfordítása! Majd máskor.)
Itt egy trailer-videó a sorozatról:
Már az alapötlet is merész húzás volt az HBO csatornától: csináljunk egy sorozatot a halálról! Szerencse, hogy meglépték, mert aztán öt évadot ért meg Fisherék története, több millió ember látta, minden idők egyik legnépszerűbb sorozata lett.
Egy temetkezési vállalkozó családról szól a történet, és a cégvezető apa, Nathaniel Fisher véletlen halálával kezdődik. Az első rész első öt perce kedvcsinálónak:
Ezután az ittmaradt családtagok életét követhetjük. Mint minden család, ez is problémás: a bigott, naiv özvegy, aki nem szokta meg, hogy a saját lábán álljon, keresi önmagát. Három felnőtt gyereke közül egyébként mindenki más is keresi önmagát és egymást – miközben igazából nincs nagy kedvük tovább vinni a furcsa családi vállalkozást. Érthető okokból mégis megteszik, pedig éppolyan idegen nekik, mint nekünk lenne az a morbid helyzet, ha örökölnénk egy temetkezési vállalatot…
A sorozatoknak gyakran van valamilyen epizód-dramaturgiája. Ilyenkor minden egyes rész azonos szerkezetű, ahogy például a Doktor House-ban vagy a legtöbb krimiszériában. A Six feet under is hasonlóan szerkeszt: az epizódok elején minden esetben meghal valaki. Ezek után az illető hozzátartozói kapcsolatba kerülnek Fisherékkel, majd ebből nő ki az adott rész története, amelynek szálai belefűződnek a családi eseményekbe. Nem kímélnek minket az alkotók, a halállal való találkozás elkerülhetetlen a néző számára. (Itt az összes halál összevágva egy videóban – csak erős idegzetűeknek.)
A Six feet under témája, mélysége és fekete humora miatt is kockázatos vállalkozás volt, maguk az alkotók is kétségek között vágtak bele. Ki fogja ezt nézni? Ki akar szembenézni a halállal egy olyan világban, ahol a halál tabu, kezelhetetlen és abszurd jelenség, amit inkább kiküszöbölünk az életünkből?
A Sírhant Művek fő alkotója, Alan Ball - aki egyébként a vérfagyasztó, társadalomkritikus Amerikai szépség című film forgatókönyvírója is volt -, egy interjúban így beszélt személyes érintettségéről, és általában a halállal való viszonyunkról:
„Gyerekkoromban sok mindenki meghalt körülöttem, rengeteg időt töltöttem temetéseken. (…) 13 éves voltam, amikor a nővérem egyszer csak eltűnt. Aztán elmentünk egy temetésre, és ott megláttam őt egy dobozban fekve. A haja úgy volt fésülve, ahogy ő sosem szokta magának, és olyan rúzs volt a száján, amit soha nem használt. Úgy nézett ki, mintha nem is ő lenne – ő volt és mégsem ő –, ez furcsa volt nekem és hátborzongató. Amikor anyukám végül összeomlott és sírva fakadt, valaki a függöny mögé rángatta, hogy a vendégek ne lássák. (…) Szerintem Amerika egy rendkívül éretlen kultúra, amely kizárólag a fiatalságot és a külsőségeket tartja értékesnek. A függöny mögé rántja – a szőnyeg alá söpri – a halált.”
A Six feet under tényleg korunk Háború és békéje. Összetett, árnyalt, sokrétegű, tragikus és komikus, miközben szeretetteli. A halál kapcsán nagyon sokat mond el az életről. Ráadásul minden idők legszebb befejező része is ehhez a sorozathoz fűződik: állítólag még az alkotó is sírt, miközben a forgatókönyvet írta.
Jó nevetést, jó sírást kívánok hozzá!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>