Iskola ott, ahol mindenki fejjel lefelé él
Augusztusban már erősen foglalkoztat a következő tanév. A brazilokat nem. Nem csupán szokásos lazaságuk miatt.
– Nálunk még be sem fejeződött az előző ! – nevet Vera, aki egy Eva nevű hétéves kislány anyukája.
Tényleg! Hiszen ott minden fordítva van. A fák, az emberek meg minden. Miért pont a tanév ne volna?
Hamarosan megtudom, hogy ott a suli februárban kezdődik. Júliusban van egy téli szünetük (téli!!!), de utána folytatják decemberig. 200 napot járnak suliba – mi 180 napot.
– Milyen egy napod, Eva ? – próbálkozom apró ismerősömnél. Nagyon lelkesen válaszol, látom, tetszik neki, hogy valaki, aki tőle 10.000 km-re lakik, iránta érdeklődik.
– Reggel hétkor kelek.
– Sokat vacakolsz a ruháiddal, hogy mit vegyél fel?
Eva elakad. Majd elneveti magát úgy, hogy fél Zugló hallja, milyen vidám valaki Brazíliában.
– Egyenruhám van! Kék nadrág és fehér póló. Csak ebben lehet menni a suliba.
Megnézem az elküldött képet. Az egyenruha nyomokban sem hasonlít a merev uniformisokhoz, tényleg jó.
– Amikor beérek, megölelem Mariát, a tanítónkat. Ő meg is puszilgat minket. Olyan, mint egy anyuci.
Ez is nagyon brazil: minden érzelmüket azonnal kimutatják. Megcsodálom Maria képét is, tényleg anyucis.
– Utána mindenki lemegy az udvarra, felhúzzuk az országzászlót, és elénekeljük a brazil himnuszt. Elénekeljem neked?
Eva lelkesen énekel. Szép tiszta, erős hangja van. Az énekléshez tánc is jár.
– Miket tanultok, Eva?
– Leírni a számokat meg a betűket, és elolvasni azt, ami a könyvekben van, és sokat játszunk. Mindent eljátszunk, amiről olvasunk. (Elképzelem nálunk a három kiscica történetét a kályhacsöves résznél.) A földrajzot is szeretem, mert akkor még többet játszunk, és sokat kirándulunk.
Gyorsan leesik, hogy a földrajz nálunk, alsóban a környezetismeret.
Újabb képeket kapok. Apró gyerekek egy osztályteremben. Kis, egyszemélyes padok ovis székekkel. Ha jól értelmezem, éppen eljátsszák az életkorokat. Még kiságy is van. Egyenruhás apróságok egy folyóparton. Játék az udvaron, pont úgy, mint nálunk: homokozó, mászóka.
Kicsit furcsa, hogy a tantermek falain kevés a dísz. Míg nálunk mi, tanítók hajlamosak vagyunk rogyásig telepakolni a falakat szemléltetőkkel, itt szinte semmi nincs. Kis pillangók, emberkék, és ennyi.
– Eva, szeretsz suliba járni?
Tipikus buta, felnőttes kérdés. Ki a csuda ne szeretne! Eva grimaszol, és elneveti magát.
A karnevál idejét leszámítva mindig egyenholmiban járnak a gyerekek. Ujjatlan és ujjas fehér póló, térdig érő kék rövidnadrág, szemellenzős kék sapka, cipzáros kabátka. Mindenen ott az iskola címere.
Szinte megkívánom ezt az egyenruhát. Még én is szívesen viselném. Ez más, mint a mi köpenyünk volt, főleg a nájlon.
Megpróbálom elmesélni nekik a mi köpenyünk történetét. Csodálkoznak.
– Mi értelme van, ha nem egyforma, és alatta mindenki mást visel? Megsülnénk benne – mondják.
Talán igazuk van.
Eva még tele van mesélnivalóval, de az legközelebbre marad.
A képek az iskola honlapjáról származnak.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>